Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-10 / 41. szám

rend szerint kormányozza, s ez által folytonos tökély felé vezeti. Midőn ilyenformán a ker. vallás Istennek mindenhatóságát erkölcsi szempontból kezdette tekinteni, megtette az első lépést a csodák megfejtésére. Az ó-testamentumból kisugárzó isteni önkényt megszüntette, s ez által némileg lemondott a csodák lehetőségéről; mert e felfogás szerint Isten csak azt teheti, amit az ő bölcseségéből és szeretetéből kifolyólag a rend és tökély megkiván . . . Ha Isten végetlen bölcs, akkor oly célszerű bölcs törvények szerint kell kormányoznia az erkölcsi és természeti világot, amely semmi utánjavitást nem igényel és nem tűr ... Az isteni világkorniányzásnak és mindenhatóságnak eme felfogásából kiindulva tehát ki kell mondanunk, hogy feltétlen csoda nincs. A feltétlen csoda felvétele ellenkeznék az Isten törvényeivel; ellenkeznék az okok és okozatok kapcsolatával, s mindent egy bizonyos önkénynek vetne alá; ellenkeznék az ész törvényeivel, követelményeivel, a tapasztalattal s megingatná az emberiségnek a történet kétségtelen tényeiben vetett bizalmát." E szép fejtegetés a mily igaz elméletben, oly kézzelfogható ellenkezésben áll a történelemmel, miután alig ismerünk világvallást, mely csodákkal annyira bővölködnék, mint épen a ker. vallás. Ilogy szerző erre nem reílectált, annyival inkább feltűnő, miután maga mondja, hogy a történeti birálat „hibáznék, ha valami olyasmit utasitana vissza, amit bé lehet bizonyitani." Már pedig valamint igaz, hogy csodát történeti bizonyítékokkal támogatni nem lehet, ugy az is igaz történelmi tény, hogy a ker. vallás terén csodákat minden időben hittek, sőt hisznek mai napság is. Hiába állitja szerző, s hiába bizonyítgatta korábban Toland, hogy „Christianity not mysterious (a keresztyénség nem titokszerü)" ; mert tény az, hogy az egyházi keresztyénség csakugyan csodákon és mysteriumokon nyugszik. E szembeszökő tünemény abban találja megfejtését, hogy a történelem tanúsága szerint akármely uj szellemirány öszszes következményeivel mindaddig teljesen nem érvényesülhet, mig elébb a régi iránynak egyes momentumai változott alakban ugyan, de az ellenzés által fokozott erővel életbeléptetve tarthatatlanságukat be nem bizonyították. Igy látjuk ezt általában a keresztyénség történetében is. Soha gyökeresebb szakítás a múlttal nem történt, mint az, melyet Jézus tanai követelnek. Maga ezen egy axióma: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istenné", az antik világ teljes felforgatását jelzi, amennyiben a római világállam korlátlan souverainitása ellenében az egyénben a polgárt a hívőtől megkülönböztetvén, az utóbbit az állam souverainitása alól kivonja, s az egyén autonómiájának tiszteletben tartását követeli. S mi történt ? Felhagytak a korlátlan souverainitás eszméjével ? Korántsem ; hanem megfordították a dolgot: az antik világ a polgárban elnyomta a hivőt, a keresztyén világ pedig 15 századon keresztül azon mesterkedett, hogy a hívőben elnyomja a polgárt. Jézus nézetével az utóbbi csak ugy ellenkezik, mint a régi. Igy történt Jézus tanításának többi eszméivel is. Elfogadták ; de mikor alkalmazásra került a dolog, alájuk csúsztatták az uralkodó vagy uralkodásra törő nézeteket, ugy, hogy mai nap Jézus nevét viseli épen az a társaság, mely Jézusnak magasztos tanaiban merő ellenlábasa. Miután kimutatta szerző, hogy a föltétlen csoda, mint a ker. istenfogalommal ellenkező, nem lehető, mert nem gondolható, rátér a 9-ik fejezetben a „bámulás csodádra, elmondván, hogy voltaképen ő is hisz csodát, ha a csoda alatt azt értjük, ami felett csodálkozunk, bámulunk. „Csodálkozom pedig — igy folytatja okoskodását szerző —• azon, amit kellőleg felfogni nem tudok. A felfogás hiánya vagy az illető ember egyéni gyengeségeiből, vagy ismeretei csekély voltából származik. A polgáriasodás kezdetén minden csodának tünt fel az emberek előtt. Csodának tünt fel a villámlás, a dörgés, a szél, a sötétség, az üstökös stb. A gyermek, a műveletlen és a tapasztalatlan ember előtt ma is sok csoda van . . . Sok csoda van még némely müveit ember előtt is, aki különösen a természeti tudományokat nem ismeri. Mindenesetre több, mint az avatottak előtt. Mert nem tudja felfogni és megfejteni magának azt, amit ezek szabályszerűen történteknek tartanak . . . Igy mentől több törvényt fedez fel és mentől több megfoghatatlannak látszó jelenséget fejt meg a haladó tudomány, annál kisebb lesz a csodák köre. Számuk annál inkább megapad. Az ember szükségkép rájön, hogy a feltétlen csoda egy tudatlan, homályos és mondákkal teljes messzi kor szülötte, egy mythicus kor sajátja, s mint ilyen, egy felvilágosodottabb kor vallásának bizonyítékául nem szolgálhat. Anynyival kevésbé szolgálhat, mert ezek a jelek és csodák, amelyeket az evangélisták eléadnak, a látható dolgokkal állanak rokonságban; annak pedig ami cosmieus, csak mulandó becse van." Nagyon helyes, hogy szerző a feltétlen csoda mythicus természetét ez oldalról is mutatja be, mert abból egyszersmind az is kiviláglik, hogy amit az ujabb dogmaticusok miraculumnak, azaz : a természet törvénye és rendje megszakításának tekintenek, az a régieknél, kiknek a természet törvényeiről legkisebb fogalmuk sem volt, nem lehetett egyéb, mint m i r a b i 1 e, azaz : amin azért csodálkoztak, mert nekik a dolgoknak megszokott folyásától elütőnek tünt fel. Azonban kár volt ez igazság fejtegetését ugy vezetni be, amint szerző teszi, midőn igy szól: „Én is hiszek a csodákban. Sőt azt állítom, hogy csoda történt és történik. Azt is állítom, hogy soha és sehol több csoda nem történt, mint amenynyi ma a mindennapi életben történik." Ez látszólag igen ügyes fordulat, használják is széltire azon felemás theologusok, kik modern eszméket orthodox árujegy alatt vívén piacra, azt hiszik használnak a liberalismus ügyének, midőn az őszinteséget sértik. Ki szerző irodalmi munkásságát ismeri, bizton hiszem, hogy ellene olyféle vádat emelni soha nem fog. Annál feltűnőbb