Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-03 / 40. szám

ház világi fejedelemmel, ugyanazon egyházi rend, egyforma barátklastromok és apácazárdák, hasonló gyónás, végre hasonló istenitisztelet, helyet foglalva benne a vallásalapító személye, és a szentek, miként azok ereklyéinek zarándoklás és processiókkal egybekötött imádása, nem kevésbbé az áldozatcultus és a gépszerű imagyakorlása. Ugy tiint föl előttök az egész, mint a kath. igazságoknak ördögi majmolása. Mig mi a hasonló kiágozásokban az egy kútfőből származást vagyunk kénytelenek deducalni. Kp ellenkezőleg, megfordítjuk a dolgot, ha kell, és azt mondjuk, hogy a Buddhismus, mint régibb keletű, a keresztyénség fejlődésére gyakorolta a maga befolyását, és pedig nem pusztán a gnosticus secták keletkezésére, nevezetesen a Manichaismusra, hanem a kath. istenitisztelet egész kifejlődésére. Közvettitetett e befolyás a görög bevándorlás által, mely a Buddhismus virágkorában az észak-nyugoti Pendscháb-ba történt. A ki a világtörvény fejlődését felfogta, az érti, hogy minden okszerű összefüggésben van egymással, minden ugyanazon végtelen fejlődési-sorozatból veszi kezdetét; tudja és érti az, hogy La mindjárt egészben rámutatni nem lehet is, egyes momentumokból biztos a következtetés. Hasonlóan az embervilág jelenségeiben csak annyiban akadunk újra, a mennyiben a létezőnek fejletebb fokát tünteti fel, és a jelen történeti törekvése épen oda irányul, hogy a kiváló szereplőket az ő tetteikben mint történetieket és természetszerűleg letteket fogja föl. Különösen áll ez a villágvallások alapitóiról; ők egész sajátszerüleg korok és népek közül nőttek ki. Első teendőjük mindég az volt, hogy saját szolgaságra jutott népeket az elviselhetlen papi uralom nyomása alól, mely reájok nehezedett, fölszabadítsák, és felköltsék benne a vágyat egy boldogabb élet után. Es minél inkább teljesítették a vallásalapítók e kettős feladatot, annál nagyobb körben terjedt ki vallások, vagyis világvallássá lett; mert a vallásos szükségérzet az emberben nagyban és egészben mindenütt egyforma. Azért a különféle vallások is egy és ugyanazon célt tartják szemök előtt: a lelki béke megszerzését; és a vallásalapítók megegyezőleg emberek, kikben a belső életegység kiváló mértékben a maga teljes kinyomatára talál. Igy akadunk azután minden egyes vallásban ugyanazon alapnézletekre, és egyszersmind minden egyes vallásalapitóban ugyanazon charakteristikus alapvonásra. Sehol sem tűnik ez azonban oly élesen szemünkbe, mint a Buddhismus és keresztyénség kezdeményezőinél. Oly nagy a hasonlóság a kettő közt sok lényeges dologban, hogy elégnek tartjuk, csak a buddhatant fölvenni, és a gondolkodó a neki megfelelő keresztyénit könnyen hozzácsatolhatja. Az ellentétek pedig magoktól világossá lesznek. Dacára azonban az egyenlőségnek, Buddha sem közvetlen, sem közvetve az utat nem egyengette Krisztusra, inkább élete és tana csak annyiban előfutója a Krisztusi tannak, a mennyiben időben előtte volt, és hasonló körülmények közt hozott létre a vallási reformot, a mely szinte világvallássá küzdte föl magát. A hagyomány mind a két reformnak ugyanazon sajátságokat kölcsönzi. Buddha sem hagyott hátra semmit följegyezve irásilag, hanem mindazt „mit róla és tanáról tudunk, a hagyományos későbbi kor foglalta össze szent iratok alakjában, a melyek nem a nép, hanem az akkori irásnyelvén írattak." A buddhisták is szent irataikat visszaviszik a mester tanítványaira, pedig valóságban jóval később többféle átdolgozásokat szenvedve, századok múlva keletkeztek. Az orthodox buddhisták is minden följegyzett eseményt isteni inspirationak, isteni kijelentésnek vesznek, pedig igen csekély történeti mag, mely a legendák és mondák közzé eltemetve van. Végre ők is értik az egyes helyek ellenmondásait kényszeritett, erőltetett magyarázatok által egybehangzókká átidomítani, kimagyarázni. Mi e vallási nagyfontosságú jelenség cliarakteristicumához hűek lenni ígérkezünk. Azért mindenekelőtt Buddha életét, azután pedig tanát ismertetjük. 1. B u d dha élete. Hogy Buddha életét, a mint a szent iratokban található, kellőleg méltányolni tudjuk, okvetlen, habár csak futólag is „tigyelmünket ki kell terjesztenünk az ő népére és népe korára. A Ganges melletti tartományban századok óta a papuralom hallatlan módon leigázva tartotta a Brahmanok népét. A V é d á k szt. könyveiben isteni tekintélyt állítottak föl előtte ; a pantheista vallást anitották neki élén Bralimával, ki első a menuy istenei közül; fejébe verték amaz iszonytató tant, az ismételt megszületés tanát, a melynek következtében az emberi lélek nyugalomra nem talál soha, örökké, de a halállal más lénybe költözik át és ujabb meg ujabb testet vesz föl I bűneinek örök büntetéséül. Hallatlan bünbánási és önkinzási processust systemizáltak, hogy minden testi örömök meggyilkolásával az ismételt megszületés gyászteli érzetét csak némileg is mérsékeljék. Kaszt rendszert teremtettek, melynélfogva nemcsak ők állottak a többiek fölött elérhetlen magasságban, hanem a nép maga között is a kasztrendszer áthághatlan korlátai közé osztatott be. Végre egészen despotikus államszervezet által oda vitték a dolgot, hogy a nép a nyilvános ügyek iránt elvesztette minden érdeklődését, és pusztán a vallás vezette félelem és rettegés szolgaságában tengette kevésre becsült életét. Már-már ;i zsarnokság a legveszedelmesebb nemének, a papi zsarnokságnak esett a nép látszólag menthetlenül test és lélekben áldozatul, midőn az idők teljességében 540 K. e. eljött az ő megváltója, ki mint a Kapilavas tu király és királyné tia, a Szakja-k régi királyi nemzetségéből való, maga is Szakja-nak neveztetett. A buddlia mythos pedig az ő praeexistentiájáról a következőket beszéli el: A mi Urunk számtalan életutakon régente saját erényei által megszerezte az igényt a Buddha-méltóságra, és bizonyos időben elhatározta magát a menny istenei közül a földre alászállani, hogy minden élő teremtést megváltson. Fehér elefánt alakjában, mint fénysugár behatol királyi anyja méhébe, ezáltal természetfölötti módon fo-