Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-09-26 / 39. szám

megtanít minket. A Jézus messiási küldetése magában foglalja az ő régen felállított hármas tisztét: prófétai, fő papi és királyi tisztét; ezekben pedig az emberiség növelésére célzó munkák vannak jelezve és az ő messiási küldetése eléggé munkás bennünk, ha azon elveket s dicső példáját követjük, melyeket ő az emberiség üdvére hirdetett; hiszen maga mondja: A ki az én beszédemet hallgatja és hiszen annak, a ki engemet elbocsátott, örök élete vagyon és kárhozatra nem megyen, hanem által megyen a halálból az életre, Ján. 5., 24. A Krisztust öltözzétek fel, Grál. 3., 27. s aztán Jézus feje minden hatalmasságnak és birodalomnak nem lehet másképpen, mint az általa hirdetett és megdönthetetlen messiási igazságok és elvek nyomán. A K. L. ur által felhozott lógósra, melylyel Jézusnak emberfelettiségét akarja kimutatni, röviden csak anynyit mondok, mert ez errőli tüzetes magyarázat igen terjedelmessé tenné feleletemet; a lógósnak a János evangyeliomában van ugyan a Jézus személyére vonatkozása, és ebben semmi különös sincs, mert isteni értelem, világosság értetik alatta, s ha az uj szövetségi iratokban egyebütt némi vonatkozás van erre, de átalában az uj-szövetség szelleme egészen más értelemben veszi a logost, mert a logos jelentése : í. Értelem, beszéd. Mát. 10., 14. Márk 6., 11. 2. Elbeszélés. Ján. 4., 39. 3. Prophetia. Luk. 3., 4. 4. ígéret. Rom. 9., 6. Kol. 1., 25. 5. Parancsolat, rendelet. Rom. 13., 9. 2. Thess. 3., 4. Márk. 7., 13. 6. Igazság. Luk. 1., 4. 7. Argumentum. Csel. 2., 40. 8. Ékes szóllás Luk. 4., 23. 9. Bölcseség. Kol. 2., 23. 10. De maga Jézus is megkülönbözteti magától a logost, mert azt csak saját beszédének nevezi. Luk. 9., 26., 24., 17. Egyéb észrevételem nincs a K. L. ur által felhozottakra annyival inkább, hogy az én iratomban nincs is felhozva a logos, tehát feleletre sincs szükség, de minthogy ő felhozta, szükségesnek itélém legalább igy futólag jelentéseit megemlíteni. A Darvin gibbonjának nem levén szüksége az erkölcsi világrendre, meg nem foghatom, hogy miért idéztetik éppen az általam fejtegetett modern irány cáfolatában, annyival inkább, hogy én sem Darvinról, sem Gibbonjáról egy szót sem szólottam, s nem is hiszem, hogy modern irány követőre valaha rá lehessen sütni azt, hogy az embernek a Gibbonokkal való rokonságát állitná, de itt is látszik az orthodox ellenkezés, mert egyszer azt mondják, hogy mi az észnek igen sokat tulajdonítunk, máskor meg azt, hogy a Gibbonok utódai akarunk lenni, már pedig értelmes, józan gondolkozású emberről azt fel se lehet tenni, hogy az okossággal és szabadsággal biró embert, oktalan teremtésekkel rokonságban lenni állítaná. Az ujabb természetvizsgálók közül némelyek már az állatak sorából és osztályából is ki vették az embert, mint a ki eszénél fogva felszámithatatlan lépcsőzeten haladja meg az állatokat. Igaza van abban az észrevételek írójának, hogy gondolataim megoldást követelnek a felülvalókról is. Jézus e megoldást megtette, midőn az istent mint szerető atyát mutatta fel s minket mint gyermekeit, következőleg mint testvéreket, kik általa az isteni fiúság jogaira emeltettünk fél, s ez az isteni fiúság joga alakította át az emberiséget. Betegnek nevezi a hitvallást, mert az „az ész-morál szó virágos, de gyümölcstelen mezejére csap át," szerinte, „a mennyiben az észt vallja a szeretet forrásául," itt szép mező nyílnék az ész-morál elvei fejtegetésére, de az igen messze vinné a feleletet, azért csak megmaradok azon szült körben, melyben író észrevételei forognak, s azt mondom, hogy még árgusi szem sem fedezheti ott fel azt, mit ő kierőszakolni kiván; de hijaban itt is többet akar látniannál, a mit olvashat; én a szeretet forrásául az ember belső nemes érzését állítottam, s ki mondom ott, hogy bizonyára eszem nem mond ellene belső nemes érzésemnek, de itt nem tehetem, hogy reá ne mutassak arra, hogy író itt is egyik állítását arcul csapja a másikkal. Ugyanis állítja, hogy az ész a kevély előtt a másokat nyomorgató méltatlankodásnak, a heverő előtt a lopásnak útját szokta egyengetni, stb. s mindjárt alább „az önzés és érzékiség hatalmas oroszlánjai levetik az észt a kormányszékből" stb. ha az ész, csakugyan oly megromlott, mint az elébb a kevélynél és heverőnél felhozá, akkor nincs miért levetesse a kormányszékből, mert hiszen a rosznak útját az egyengette. No hát író van azon szédelgésben, melyet cikke elején kiván jelezni. Aztán ész nélkül nem tudom, miféle demagóg sociálismust akar előteremteni. Erre nincs mit felelni annyival | inkább, mivel az én iratomból azt erőszakkal sem húzhatja ki, s ha nem mellőzheti a sz. iratokban, különösen Jézus moráljábani járatlanságomat, hát tessék dogmát csinálni a szeretetből, s igy a dogmaticát a morállal összezavarni, nincs ellenemre, ha teheti, hanem jegyezze meg azt, hogy Mát. 22., 37—40. Jézus a szeretetet az ó-szövetségre vonatkozólag nevezi nagy parancsolatnak, tehát mint idézet ugy tiinik fel ott, és itt megint egy maga magávali ellenkezést vagyok bátor felmutatni. Ugyanis fejtegeti, hogy midőn én a szeretetre nézve azt állítom, hogy Jézus erre nézve indokul az ő és istennek az emberiség iránti szeretetét mutatta, feltévesnek állítja tételemet, s a fennebb idézett sz. írásbeli helylyel akar cáfolni, s mutatni, hogy Jézus a szeretetet parancsolja. Az általa felhozott sz. írásbeli helyre fennebb észrevételemet megtéve, itt megint nem mellőzhetem azt, hogy egyik állítását a másikkal hozza ellenkezésbe, mert azt állítja, hogy Jézus a szeretetet parancsolja, s ezzel világosítja : Erről ismerik meg mindenek, hogy én tanitványim stb. ugy szeressétek egymást, mint én szerettelek titeket, tehát látni való ebből is, hogy a szeretet indo-