Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-09-19 / 38. szám

ban már 1787-ben XVI. Lajos egyik rendelete a protestánsokra nézve declarálja a polgári házasságot. Az 1789-ki forradalommal pedig végleg behozatik a kötelező polgári házasság, — s mind ezideig teljes érvényét megtartotta. S hogy az egyház mitsem veszített a házasságügy emez uj rendszere által, mutatja azon körülmény, hogy itt csaknem általános szokás a p o 1 g á r i 1 a g megkötött házasságot egy házilag is megáldatni. A vallásos színezet tehát nem következik, hogy a polgárikig kötött házasságoktól elmaradjon ; pusztán az illető egyéniségére lévén hagyva, hogy az új frigyet papi áldással is emelve, ünnepélyesebb köntösbe öltöztessék. A szomszéd Ausztriában 1868-ban hozott törvény alapján szintén el van fogadva a polgári házasság, de csak facultativ alakban. Poroszország, az elvileg — már az 1869 iki országgyűlésen — elfogadott kötelező polgári házasságot léptette életbe, azon régibb Ígéret alapján, hogy: „a házasság polgári érvénye, annak az állam törvényhozás áltiil meghatározott polgári hivatalnok előtt törtónt kötésétől függ; az egyházi megáldás csak a polgári actus megtörténtével eszközölhető." *) A birodalmi hivatalos lap februárban tette közzé azon törvény szövegét, mely a kötelező polgári házasságot az egész Német birodalom területére kimondja. A feleknek, a polgári hatóság előtt, két tanú jelenlétében tett nyilatkozata, elég a házasság megkötésére. Az egyház áldása ez után (de nem elébb mint Olaszországban) tetszés szerint, az illető egyházaknál felvehető. Spanyolország szintén befogadta a polgári házasságot ; legújabb időben azonban a vallásszabadság- gyakorolhatásának megszorításával, ez j is korlátoltatott. (?) Még Oroszország is készülődik. Már 1873-ban házasságügyi bizottságok működtek, a házasság- j ügy reformjának keresztül vitele céljából: mely munkálatok és törekvések bizton engedik remónyleni, hogy Oroszország, aláesett álláspontját odahagyva, legalább azon lépcsőre fel fog emelkedni, melyet miveltebb államtártásai elhagytak, vagy épen a jelenben szándékoznak tova hagyni. A házasságügy egyházi consistoriumok alatti létezését értjük . . . Két párt véleménye fog rövid időn egymással megmérkőzni, az egyik teljes polgári házasságot sürget, — a másik, egyelőre az egyházi házasság meghagyásával, csakis a válóperek s törvényellenes házasságot akarja az egyházi törvényszék kezéből kivéve, a világi bíróság hatáskörébe helyezni.*) Ha csak ez utóbbi törekvés fog is tónynyó válhatni, Oroszországtól elég, hogy a tisztultabb felfogás, — ez alapon, — jövőre nézve básist találhasson. Hazánkban is talán a polgári házasság életbeléptetésének előestéjén vagyunk ?! Nekünk legalább közelinek tetszik az idő, hogy a magyar parlament, a korszükség követelményei előtt meghajolva, — a többi államok példája után, — kiveszi a házasságügyet a felekezetek kezéből, s azt az állami törvényhozás hatáskörébe bocsátva: életbe lépteti a polgári házasságot. Reményünket különösen éleszti, s erőssé teszi azon pártalakulás, mely a közelmúlt fusio által létesülve, kibontott zászlajára a sokat jelentő „szabadelvű" jelszót, merészen oda illesztette. Az ország akkor sietett üdvözletével azokhoz, kik „teljesítették kötelességüket," a költő jelszavát követve: „a haza minden előtt," — ós a megejtett választások (nem akarunk politizálni,) nem remélt óriási többség által megmutatták, hogy a nemzet bizalommal van a szabadelvű párt, ós a s z a b a delvii kormány iránt. Hiszik, hogy a jelen országgyűlés a reformok időszaka leend, melynek hivatása lesz kiegyenlíteni a korszükség azon jogi követeléseit, melyek a jog és szabadság érdekében a törvény általi intézkedést, elodázhatatlanul sürgetik. A vallásszabadság ós házasságügy, joggal sorakoznak ezek közé . . . A protestánsok üdvözölni fogják a törvényt, s miután dogmaticus tekintetben is semmi kifogást nem tehetnének ellene, szívesen nyújtanak segédkezet a törvényhozásnak, hogy hazánkat egy lépéssel ismét közelebb emeljék a müveit államok sorához. Róma érdeke ós a clerus ellenszegülése, gátokat talán többé már sem nem tud, sem pedig nem akar emelni ? ! Az „anathema esto':

egyébiránt rég eltompult fegyver, annak éle nem fogja a szabadság modern munkásait megsebezhetni. Mindenesetre a kormány — illetőleg a parlamenté a jog is, kötelesség is, a kezdeményezésre; illetőleg, mivel erre szükség sincs *) Porosz alk. 1848. XVI. p. (P. N. 1872. 289.) *) Prot. E. I. Lap 1872. 50 sz. 1593. 1.