Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-09-12 / 37. szám

támasztott mást, ez is bizonysága annak, hogy a ker. vallás volt hivatva a végzettől e feladat teljesítésére. A művészet- s tudományra vonatkozólag azt mondja Strauss, hogy a keresztyénségnek ezek iránt nincs semmi érzéke, hanem csak ellenszenve, és hogy a miveltség s tudomány elől a ker. vallásnak vissza kell vonulni. „A vallásos tér az emberi lélekben, hasonlít, Amerikában, a j veresborüek területéhez, mely bármennyire roszaljuk s panaszkodjunk is felette, a fejérbőrü szomszédoktól évrőlévre összébb szorittatik." *) Strauss itt ismét olyat állit, mit bebizonyitni, sem a vallás alaptanaiból, sem a történetből nem képes. Nem áll, hogy a ker. vallás ellensége volna a tudománynak, j Ellenkezőleg, Jézusnak ezen intésében: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok tökéletes," benne fog- | laltatik a kötelezettség, a szellemi tehetségeknek minden irányban kifejtésére, igy a tudományok s művészetek ápolására is. Nem áll, hogy vallás és tudomány ellenségek volnának. Strauss hivei is azt vallják, hogy a vallás, — ahol még létezik — inkább a sziv, a tudomány az ész dolga. Esz és szívnek azonban nem az a feladata, hogy egymással örökharcban éljenek, hanem, hogy egymást gyámolitva, hű szövetségben fáradozzanak az élet széppé s boldoggá tételén. Épen igy tudomány s vallás is nem egymás üldözésére, sot egymás segélyzésére hivatvák, mindeniknek a másik irányában szép kötelezettségei vannak, s csak ezek hű teljesítése által munkálhatják igazán az emberiség haladását s boldogulhatását. Strauss vádjaiban itt összetéveszti a ker. vallást a hierarchiával. Azt elismerjük, hogy — mint Buekel is állítja — a türelem s szabadvizsgálódás mindenütt azon mértékben emelkedik, a mint a hierarchia hatalma hanyatlik ] csakhogy vallás és hierarchia még nem egy és ugyanaz. A hierarchia irányából még nem következtethető, hogy a vallás üldözője volna a művészet- s tudománynak. A XVI-dik század reformatiója a közmivelődésre elvitázhatlanul nagyhorderejű esemény, vallási forradalom volt. És épen az evangyeliomból merített érvekkel verte vissza a szellem felett örök gyámságot követelő hierarchia túlkapásait, épen a szt. irás alapján követelte s kereste az igazságot, mi a szabadvizsgálódás felé az utat egyengeté s ez által a miveltségnek minden irányban tovább terjedését biztositá. Nézzük a másik ellentábor ide célzó véleményét. Schopenhauer okoskodása értelmében a művészet s tudomány értéke igen alá száll. .. . Szerinte: „a tudomány az akarat oldalán az élethez tartozik, a külvilághoz, melyre nézve meg kell halnunk." **) „A világ nem akarásában áll a szentség-" Hartmann szerint is, az összakarat megsemmisülése az egyedüli cél; s feladatunk: „az öntudatlannak e célját Öntudatunk céljává tenni, mert az öntudat azért adatott, hogy megismerje a positiv boldog*) Ugyan ott 142. 1. **) Schopenli. v. Lindner. 725. J. ságra irányló minden törekvés hiábavalóságát, és a világot az akarás nyomorától megmentse." Hol az élethez ragaszkodó akarat kárhoztatik, ott a művészet s tudomány szeretete is el van Ítélve. Igy, mig a tudományt, mint világbölcseséget Strauss a legfőbbnek tekinti s kimondja, hogy nekünk vallásra nincs szükségünk, mert mi a művészetben teljes kielégítést találunk, Schopenhauer mindkettőt azon jelenségekhez számítja, a melyekre nézve meg kell halnunk. Strauss mindenben gyönyörforrást keres, Schopenhauer, Hartmann, minden világi jelenséggel szemben a lemondó szigorú askesist követelik. Igy a többek közt Strauss a nemi ösztönt is kiváló tiszteletre méltatja, a pessimisták pedig, mint a boldogtalan életszeretet gyúpontját elitélik. Állításuk szerint: „a szűziesség az askesisnek, vagyis az igazi erkölcsiség útjára az első lépés. Az erkölcstant illetőleg egy támadást közösen intéznek a keresztyénség ellen az optimisták és pessimisták. Mind Strauss, mind Hartmann ugyanis azt hozzák fel vádul, hogy a ker. erkölcstan heteronom, s igy helyén volt a kiskorúság idején, a nagykorúságra jutott emberiség azonban csak autonom morált fogadhat el. Strauss szerint, azon legenda, hogy isten az, ki nekünk az erkölcsi törvényeket adta, s hogy ezek ép azért feltétlen kötelezők, nem elfogadható többé, mert, „előttünk ama törvényeknek csak annyi tekintélyük van, a mennyit magukban birnak." *) Mint máshol mondja : „az erkölcsi törvények a természet mélyéből keltek ki, nem isten kezéből." Magát az őssztermészetet, az universumot igy rajzolja : „ez egy végetlen foglalatja a világoknak, a levés és elmúlás minden stádiumán." **) E változó anyagvegyületből merültek volna fel tehát az autonom erkölcsi törvények. Mindenekelőtt megjegyzendő, hogy az erk. törvény sem pusztán heteronom, sem kizárólag nem autonom. Minden moralnak ugyanis egy metafisikai elmélet képezi előfeltételét, igy minden morál attól függ, de a mennyiben ezen előfeltét, mint valami magasabb tekinthető alapjának, annyiban heteronom, másrészről a mennyiben jogosultságát cél- és észszerüséggel önmaga igazolja, autonom. ***) Igy Strauss erk. törvénye sem lehet feltétlen autonom. Továbbá, az universum célja Strauss szerint, magát a lehető életteljességben előállitni; s nekünk embereknek feladatunk a faj eszméjét megvalósítani. A ker. világnézet szerint pedig az öntudatos istennek célja önmagát kinyilvánitni, s az embernek hivatása a reá lehelt istenképet, mindig tisztább valóságban felmutatni ; s ugyancsak e vallás értelmében az ember lelkébe irva hozta magával az erkölcsi törvények alapvonásait isten kezéből. Hol találunk most már tisztább rokonságot : a személyes ember és a Strauss-féle személytelen universum, az öntudatos ember, és a pessimisták öntudatlan világszelleme, vagy pedig a személyes, öntudatos *) Der a

. U. N. Gl. 235. 1. **) Ugyanott. 153. 1. ***) A Sehweicer. Prot. Kirch. Zeit. 1875. 253. 1.