Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-24 / 4. szám

gazdag kárpótlást nyerend. Mutatványul a mü elsőbb feléből a következőket: II. A közvetítés. Ha az eddig tárgyalt jelenségek során végig tekintünk, azon további kérdés merül fel, hogy a két egymástól annyira eltérő irány, melyeknek kiegyenlitése nélkül a minden szélsőséget elvető és az ellentéteket magába olvasztó katholikus egyház előállása megfoghatlan, közvetítő egységgé mi módon olvadott össze. Ez nem történhetett másként, mint hogy az ellentét merevségéből mindkét oldal engedett többet vagy kevesebbet. De mikép történt ez, a két fél közül melyiknél volt meg főkép a közvetítést mozgató elem, ezzel szemben mint tartotta magát a másik fél, és átalán az ezen kérdések körébe tartozó különböző jelenségek mikép csoportositandók és mikép osztályozandók, mindez a legújabb időben a legkörülményesebb és gondosabb, az ős keresztyénség helyesebb felfogására irányzott kutatásoknak vált tárgyává, és nem csak azok tettek ellenvetéseket, kik a legújabb kritikával csak elévült álláspontjok merevségét és élettelenségét állítják szembe, hanem azok közt is, kik elismerik, hogy azon viszonyok homályába csak az élesebb és behatóbb kritikai felfogás vethet uj világot, jelentékeny eltérések mutatkoznak. Az ujabb kritika eredményét az apostolok utáni korszakon összefüggőleg átvinni először Schwegler kisértette meg sok ügyességgel és éleslátással, vele szemben Ritschl lépett fel, mint határőzott ellenfél. E két férfiú máskülönben érdekes és tanúságos vitáját mellőzve ós csak a főbb vonásokat tartva szem előtt, kiindulási pontunk nem lehet egyéb, mint a zsidó és pogány keresztyének között tényleg meglévő ós az előbbiekben körvonalozott ellentét ; az eredmény pedig ennek kiegyenlitése és megszűnte. Lenni kellett tehát közvetítő mozzanatoknak, és semmi sem valószínűbb mint az, hogy a közvetítés nem csak egyik, hanem mindkét oldalról indult meg, habár különböző módon is, hogy a történelmi fejlődés élénk folyamában mindkét fél az együvétartozás kisebb-nagyobb tudatával kölcsönös befolyást gyakorolt egymásra. E kölcsönös hatás azonban, mely nélkül mégis a tényleges eredmény, a keresztyén katholikus egyház, soha sem állhatott volna elé, miként lett volna lehetséges, ha a két fél, zsidó keresztyének és pogány keresztyének oly mereven és visszataszítóan állottak egymással szemben, hogy egyik — a zsidó keresztyénség — egyátalán nem birt semmi fejlődési képességgel, a másik pedig — a pogány keresztyénség — teljesen képtelen volt a csak az ó-testamentumból megérthető és az apostolok lelkében Jézus által megalkotott vallásos viszonynak helyes és életképes felfogására? A nézpont, melyből e viszonyok megítélendők, egészen téves, ha azt gondolja valaki, hogy a két ellenséges párt között főleg dogmatikai tételek, avagy a törvénynek és Pál hittanának ilyen vagy amolyan formulázása felett folyt a vita. Az átalakító elvet csak elvont fogalmakban ne keresse senki, melyek sokkal közönyosebben állanak egymás mellett, hogysem valami uj és életképes álljon elő belőlök ; hanem a hevesen egymásba vágó ellentétek concret központján föltalálható az, ott, hol a keresztyénség a világot kormányzó hatalmasságok közé dobatva, kényszerítve volt fennmaradására tért foglalni, tovább fejlődhetésére pedig alkalmas formákat teremteni. Miután a Pál tana ós a zsidó keresztyénség nyilt harcban állottak egymással, a mozgató elemet azon judaisták képezték, kik az apostolnak működési köre minden pontján a legnagyobb határozottsággal szegültek ellene, és a judaismus fejlési képességét semmi sem bizonyítja inkább, mint azon tagadhatlan tény, hogy nem habozott még tévesen védett álláspontokat is feladni, ha eszközt látott benne Pál irányának sikeres leverésére. Csak ebből magyarázható meg, hogy a körülmetélkedés helyét egyszerre csak a keresztség foglalja el. A jéruzsálemi zsidó keresztyének eleinte a körülmetélkedés föltétlen szükségességével léptek fel, melynek a pogányok kötelesek alávetni magokat, és még az idősebb apostolokról sem tehetjük fel, hogy eredetileg ne lettek volna e nézeten; a galatabeliekhez irt levélben az apostol ellenfelei még azt állítják a körülmetélkedésről, hogy az múlhatatlan föltétele az üdvözülésnek. Azóta azonban, mint a zsidó keresztyénség összeségének követeléséről, hol van ily elvi értelemben s/ó a körülmetélkedésről? Még a pseudokelemenféle iratok sem tekintik a körülmetélkedést a zsidójelleg alkatelemének, és csak itt-ott csillámlik át régi jelentősége, például azon ajánlatban, midőn irja, hogy a Pétertől Jakabnak küldött iratok csak olyanokkal közöltessenek, kik jók, kegyesek, a tanítóságra magokat eltökélték és körülmetélkedtek. Ebből méltó joggal következtethetjük, hogy a zsidó keresztyének önként elejtették a körülmetélkedés szükségességét, mi csak abból magyarázható me % hogy miután a pogányok megtérítése a körülmetélkedés nélkül oly nagy előhaladást tett, képtelenségnek tartották a maguk részéről is valami olyan mellett maradni meg, mit a pogányokkal történt események tényleg megszüntettek. Bár miként vélték is ezt a törvény sérthetlenségevel megegyeztetni, azt másként tekinteni nem lehet, mint a Pál által hirdetett universalismusnak tett engedményt, mit ugy látszik az is bizonyít, hogy a mint a körülmetélkedéssel elhallgattak, a keresztség azonnal hasonló vallásos jelentőségre emelkedett. Valami széttartásnak, melylyel a pogányok a messiási közösségbe felvétettek, mindenesetre lenni kellett, ós mi lehetett volna erre alkalmasabb, mint a keresztség. Átalánosabb használata és magasabb vallásos jelentősége kétségkívül szoros összefüggésben áll a pogányok megtérésével. Legalább erre látszik célozni Pál, midőn azon időben, mikor a körülmetélkedés még az üdvösség mulhatlan feltételének tekintetett, a keresztsóget mondotta a Krisztussal való közösség elengedhetlen kellékének. (Grál. 3, 27.) A ki egyszer, irja ő, Krisztus nevére megkereszteltetett, az Krisztust öltözte fel ós többé nincs semmi különbség zsidó és pogány között. Valamint a körülmetél$