Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-09-05 / 36. szám

PROTESTA1TS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és KIADÓ-HIVATAL: VIII. ker. Mária-utca 10. sz. I. em. Előfizetési d.ij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. A lelkipásztori gondozásról(Vége.) Sajátságos jelenség biz az, liogy mig egyéb hivatalnok irányában a nép tekintélyes része ha nem is valami nagy örömmel, mert az már általános gyengeségünk, hogy adózni nem szeretünk, de legalább zúgolódás nélkül teljesiti kötelezettségeit, addig az egyházi hivatal viselői, lelkész, tanitó irányában szeret dacoskodni, előmenetelüket irigy szemmel nézi, jólétöknek nem Örvend, mig, hogy állításomat egy példával is illustráljam, a valóban nem csekély fáradságot igénylő, az egyesek tudatlansága folytán gyakran még sok bószantással is járó családi ív elkészítéséért a eompetens 1—2 frtot keserves fejcsóválás között erőszakolja ki tárcájából: addig az épen ezen olcsó munka alapján a félnek csak reményt nyújtó, s ez ügyben nagyrészt mindent hivatalból elkészíteni köteles jegyzőtől az ötszörös, s tízszeres dijt, mint ezt saját tapasztalatom után állithatom, épen nem sajnálja. Fájdalom, hogy népünk annyira röghöz - tapadt, s az anyagiak szerelmébe annyira elmerült, hogy a ki e tekintetben képes ügyét előmozdítani, az iránt hálás, de a ki őt szellemi, erkölcsi tekintetben vinné előre, annak fáradalmai előtte valami nagy nyomatókkal nem birnak; pedig méltán felkiálthatunk ám mi is Pál apostollal: „A ki szánt, reménység alatt kell aunak szántani, a ki csépel, reménység alatt, az ő reménységében részesnek kell lenni. Avagy nem tudjátok-e, hogy a kik szent dolgokban munkálkodnak, a szent helyből élnek; ós a kik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket; ekkópen rendelte el az Ur is azoknak, kik az evangéliumot predicálják, hogy az evangéliumból éljenek, ha mi nektek lelkieket vetettünk, nagy dolog-e, ha mi a ti testi marháitokat aratjukEmlitsek-e még más példát? Yaljon a lelkészi állás, a lelkész személye iránti tisztelet, s kegyeletnek, s vallásos buzgóságnak jelekónt tekinthetők-e a hiványcsonkitások, a fizetés alább szállításának csaknem minden egyházi hivatal megüresedése alkalmával el nem mulasztott megkísértése ? Nem szabad nekünk egyes vidékek lakosairól, p. o. a kikhez leg'közelóbb állunk, a mi tolnai németeinkről himet varrnuuk, kiket, mint ez köztudomású, igen kevés kivétellel, vallásos kegyesség, s kötelezettségeik teljesítésében tanúsított pontosság jellemez; nem nagylelküsködnek, s a:

stólák osztogatásában hiúság nem vezérli őket, de kötelességük teljesítésében pontosak, szigorúak. Stólát soha egy hallgatómtól nem kértem, s tiz évi lelkószkedésem ideje alatt nem volt rá esett, hogy valaki a stólával, hacsak az szegénységére való tekintettel kérése, nélkül el nem engedtem neki, adós maradt volna; de fájdalom, hogy nem mindenütt, s itt sem kivétel nélkül igy áll a dolog. Hogy ma már egészen más szemmel tekintik a hivek lelki atyjokat, s nagyban megváltozott a köztük azelőtt létezett jó viszony; annak elég érthető bizonyítéka, hogy mig csak ezelőtt 20—30 évvel is kiindulva azon elvből, hogy a lelkész a népnek hozzá legközelebb álló jóakarója, ki a nép javát őszintén szivén viseli, s a lelkészi fel nem tolt tekintély előtt tartozó kötelesség meghajolni, — ügyesbajos dolguk, viszályuk elintézésére a lelkiatyát kérték fel, s a lelkipásztor fellépése, a hivatal tekintélye, s mindkettőnek a népre még akkor gyakorolt bizonyos varázsa, gyakran sikeresen intézett, s oldott meg sok kényes ügyet; nem ritkán még olyanokat is, melyek Luk. 12, 13, 14-ben kifejezett evangeliumi, krisztusi elvvel ellenkeznek : addig ma vagy épen nem történik a lelkiatyához apelláta, vagy ha mégis, tán csak azért, 54