Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-08-08 / 32. szám

tollatlan kappan intonálja szavát ha ilyes történhetett, s valóban történt, söt tán még ma is történik, és pedig egyedül egy kimondhatatlan émelygős és valóban meg nem magyarázható izlésficamlásnak kielégitése végett: ugyan nem szabad-e akkor egy igazán keresztyén kormányak az emberiség testi, lelki szebbitése végett szintén azon módhoz nyúlni ?" E kérdésre természetesen indignatióval felel, s legkisebb tétova nélkül kimondja, hogy nem! Alább még a lakás fontosságát s az étkezés egyszerűsítésének hasznos voltát kiemelve, bevégzi fejtegetéseit. A fentebbiek természetesen csak hiányos és szórványos kivonatul tekinthetők; de valószinűleg igazolják az ismertető azon nézetét, hogy az „Önismeret" jelen alakjában is méltó olvasmányul és gondolkodási tárgyul szolgálhat szakembernek ugy, mint laikusnak. Miért is a mű tartalmát tovább nem vizsgálva, csupán annak alaki oldalára teszünk még néhány bezáró megjegyzést. Az „Athenaeum" határozottan elismerést érdemel, hogy Széchenyi e munkájának közkézre jutását elősegitette. De ez érdem szerintünk csak részben emelhető ki, a mennyiben egyúttal egy nagy mulasztás is terheli a nevezett kiadótársaságot. A kiadásnál használt kézirat ugyanis bizonyosan a maga csiszolatlan eredetiségében jutott az „Athenaeum" kezéhez, s az „Athenaeum" nem bírt ann\i tapintattal, vagy áldozatkészséggel, hogy azt szakértő kézre bízva, átnézesse és nyelvi darabosságaitól megtisztíttassa. Maga Széchenyi ezt bizonyosan megtette volna. De az „Athenaeum" a dolognak hihetőleg csak üzleti oldalát tekintette. Ezt bizonyítja az a szertelen nagy ár is, mely a különben díszes kiállítású könyvre szabva van. 15 és 3

[4

ívnyi könyvért még a velinpapir mellett is igen sok cLZ cl 2 frt. 50 kr. Mi megadjuk az üzletnek, a mi az üzleté; de azt is megvárjuk, hogy az üzlet is adja meg a közönségnek, a mi a közönségé. Mi nem a nevet, hanem a munkát akarjuk megfizetni. A javítás hiányára tett megjegyzésünket illetőleg elvi kifogással sem mentheti magát az „Athenaeum", mert itt nem a m ű n e k, hanem csupán akifej ezéseknek megigazitásáról van szó, s ezt megtétetni joga is, kötelessége is lett volna az „ Athenaeum "-nak ugy az iróval, mint az olvasóval szemben. Reméljük, hogy az Akadémia e tekintetben gondosabb és figyelmesebb lesz, és minden kellő módot fél fog használni arra, hogy a Széchenyi stílusának gyarlóságait ne állítsa ki minden igaz ok nélkül közszemlére. K. P. Az egy Isten tisztelete Indiában. (Vége.) V. Az ima, Kesab Tsanderl Sen által a Prarthana Samadsban — Bombaiban — mondott beszéd 18G8. március 26.) Miután a hitről szóló tant már elemeztem, e mai estve az imáról szóló tanunkat fogom előttetek tárgyalni. Nekem ugy tetszik, hogy az emberek szellemi haladásának természetes rendjében az ima a hitet követi, s valósággal tőle elválaszthatlan. Az első lépés, melyet az ember a szellemi haladásban tesz, hit az istenben. A második lépés az ima vagy az istenitisztelet. Az istennek elismerése hit és meggyőződés által, bizonnyal elszakithatlan ezen istennek tiszteletétől. Már azon viszony, melyben istenhez állunk, parancsolólag utal bennünket a szükségességre, hogy neki hódolatunkat bemutassuk. Mily viszonyban állunk istenhez ? Mily ismerettel bírunk istenről és hozzá való viszonyunkról ? Ö ugy áll előttünk mint a világmindenség legfőbb ura — mint az egész emberiség örökkévaló erkölcsi bírója. Már ezen viszony is igen természetesen hódolatra indit bennünket. Ily viszony megköveteli, hogy mi istennek tisztelettel s hódolattal adózzunk. Igy van ez a világi felsőséget illetőleg is. Mihelyt mi a földön egy bizonyos hatalmat felettünk uralkodó hatalomnak elismerünk, önként egyesül testünk és lelkünk, hogy iránta engedelmességünket nyilvánítsuk. Ha tehát az isten a legfőbb uralkodó hatalom, a világmindenség legfőbb erkölcsi bírája, akkor természetesen, mint egy ösztönszerűleg meg kell hajolni lelkünk- s testünknek, hogy ily uralkodónak tisztelettel és hódolattal adózzunk. A hódolat kötelesség, sőt az első kötelesség, melylyel mi istennek, mint a világ urának adósok vagyunk. E nélkül nem boldogulhatunk, nem menthetjük fel magunkat alóla, ha csak egész viszonyunkat istenhez feldúlni nem akarjuk. Az isteni tisztelet tehát valami természetes, és ezt a történet is bizonyítja. Mindenütt hol az emberek istent, mint a világ teremtőjét és urát elismerték, ott rendesen feltaláljuk az istenitisztelet egy bizonyos nemét is, parancsolva és megtartva, mint egy rendszeres szertartást, mint egy mindennapi kötelességet. Lehet, hogy ezen istenitisztelot bálványozással van vegyítve, lehet, hogy sok elvetendő is van benne, de végül is mindig kell lenni istenitiszteletnek, hol megvan az istennek ismerete, mint kell lenni hódolatnak, hol megvan egy világi uralkodónak elismerése. Az istenitisztelet a a sanskrit Upasananak megfelőleg, azon sokat magában foglaló szó, mely különböző elemet ölel át, melyek közül az ima (Prarthana) csak az egyik, azonban ezen szó ima épen ugy tágabb értelemben, az isteni tiszteletnek, mint pedig külön kizárólagosan a lelki könyörgés kifejezésére is használtatott. Én először ama tág értelemben vettem. Minden istent hivő köteles az istent tisztelni, és a történet hirdeti, hogy minden hivő egy vagy más alakban tisztelte az istent. Azonban vannak némelyek, kik megelégesznek ezen általános istenitisztelettel, legalább nem tesznek kifogást ellene, mig az imát, — a szó szoros és szigorú értelmében — némileg kifogásolják. Nem akarnak ebben menedéket keresni, sőt annyira mennek, hogy ostobaságnak, esztelennek, sőt károsnak nyilvánítják. Az istenitisztelet három elemet zár magába, a tiszteletet, háladást és az imát. A tisztelet alatt egyszerűen azt értjük, hogy az isten szentségének dicsérettel és hódolattal áldozunk. Minél inkább át vagyunk hatva az