Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-03 / 1. szám

és hazánk jövője, ennek boldogsága avagy boldogtalansága attól függ, hogy a közel jövőben milyen lesz népünk. Ma még meglehetős vezérszerepet játszik az egykori nemes osztály, de a szerep vége felé jár; sokkal kisebb ezen osztály, hogysem a szabaddá, egyenjoguakká lett milliók felett sokáig uralkodhatnék, annyival is inkább, mert nem csak számban csekély, de anyagi, szellemi, s erkölcsi tekintetben is az utóbbi időkben sokat gyengült. Ha ma nem, de holnap már az országkormányzók s törvényhozók székeiben azok fognak ülni, kiket ezekbe az u. n. nép, értem a nemesi osztály befolyása, s a volt nemes kortesek vezérlete alól felszabadult nép fog ültetni. És avagy tettünk é és teszünk-ó inindeu lehetőt arra nézve, hogy a jövő kor ezen uralkodói a protestántismus szellemétől vallási, erkölcsi, értelmi tekintetben teljesen át legyenek hatva, hogy ha majd hazánk ezek uralma alá jutand, annak kormánya a haladás, felvilágosodás, s a tiszta erkölcsiség szellemével öszhangzatban vezettessék? Távol legyen, hogy vádat emeljek, s kétségkivül igaz, hogy egyházunk, születése perce óta hü lelkiismeretességgel gondozta a népet is; arra azonban, hogy egy ország kormányára s törvényhozására képezze s képesítse nem gondolt. Pedig a közel jövőnek ez a teendője, egyházunknak ez a hivatása. Megértendi-é e hivatását? A jövő adand rá feleletet. De reményleniink talán lehet már ma is. Az az uj élet, tevékenység, felbuzdulás, áldozatkészség, melyet egyházi ós iskolai életünk körében a közelebbi időkben tapasztalni véltünk, s melyről közelebb ismételten is szólottunk, ügy látszik, hogy ezen hivatás megértésére vihető vissza. Érezni kezdik lelkészeink, érezni tanférfiaink s büzgóbb laicusaink, hogy az 1848-iki nagy reformok egészen uj viszonyokat s uj időket teremtettek, s hogy az uj idők szelleméhez, tevékenységéhez forgalmi s közlekedési gyorsaságához képest fokozni s gyorsitani, ós minél szélesebb körre kiterjeszteni kell egyházunk tevékenységét is ; érezni kezdik, hogy imé mindenek megváltoztak s ujakká lettek körülöttünk, ós kell hogy mi is megváltozzunk ós ujakká legyünk. Farkas József. E u d o x i a. A marathoni vitéz Miltiades közelében, ott látjuk a kiskorú Themistoklest, midőn szemeiből könyeket csal a győző örömélveiben osztakozni óhajtozó dicsvágy ! A történelem ecsete igen élénk szinekkel rajzolja elénk ez ókori eseményt, tanuságul a késő nemzedék számára! Az annyi századok lezajlása alatt el nem mosódott kép szemléleténél a figyelmes észlelő előtt önkénytelenül e kérdés támad : váljon nincsenek-e a mai kornak is Miltiadesei, kik kezökbe ragadják a szabadság a haladás zászlaját, s a különféle néptörzsek fajaiból csoportosítanak magok körül szövetségeseket, s bár ők a kezdeményezők, s a társul csatlakozott vezérek elismerik szakképzettségből eredt tekintélyét, s egyen-egyen meg is kínálják az őket sorrend szerint illető vezényléssel: mindazáltal az őskori Miltiades példájaként szerényen elodázzák e megtiszteltetést, s bevárják azon napot, melyen kötelességszerüleg hivatva vannak fölényükkel s képességükkel szolgálni a közügynek. E diadalt ábrázoló csatakép főszereplői között felötlik á szende Ariütides arcvonása is, s a feltett kérdés ő reá is azonnal alkalmazva lesz: ha váljon közöttünk találkoznak-e , kik az i g a z s á g o s mellésnevet ki birják vívni maguknak, s képesek hatályos közrehatások által felgyulasztani a szivekben a nemes tettekre hevítő lángot ?! S a küzdtér homokán lengő lobogót minden mellékes érdek nélkül segítik elő vinni a győzelmi célhoz ?! Hát Themistoklesek nincsenek-e elég számmal: „a kiket még ma sem hagynak aludni Miltiades diadaloszlopai !" A nagyszerű tettek végbevitele iránt hő vonzalmat gerjeszt még ma is sokakban e rajz vizsgálása. Vonzerővel bir még ma is a nagyratörekvés eszméje! A becsvágy ma is sokféle erénynek eszközlője! — Az ifjúi hevély sok jó tettnek rugója, csakhogy fájdalom, mint az d-korban, ugy most is, a szilaj, a rohamos indulat fékezéséről sok esetben nincs jóelevegondoskodva! Az önbecsérzet, a nagyravágyás átka célunk elérésénél sokszor fondorlatokra unszol, s a közügy diadalra juttatása mellett hősiesen harcoló bajnoktársainkat még ma is, mint a tulbuzgó és önző Themistokles az igazságos Aristidest, aljas irigységből eláruljuk, s készek vagyunk a közügy teréről a számkivetés nyomorába taszítani, s hasznos életmuukás ságát beszüntetni. Igen ! fájdalom, e jelleg feltalálható, az ó- és újkor emberein egyiránt! Hogy tovább ne menjünk, feltalálható ez saját prot. egyházunk kebelében is. Hány Miltiades, hány Aristides és Themistoklessel találkozhatunk itt is! Hányan vannak kiváltképen a féltékeny Themistoklesek, kiket a dicsvágy ingere készt, kik sóvár pillanatokkal lesik a haladás zászlaját kezökbe ragadt vezérek tetteit, kik elvök győzelméért, személyök elsőbbségeért nem restelnek a számki •