Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-07-18 / 29. szám

testnek s az érzékiségnek törvényeivel, következőleg e két különböző törvények apostolai s követői örökös harcban állnak egymással. Ormuzd és Ahrimán szakadatlanul küzdenek egymással ma is az uralom felett. Önök ama magasabb s nemesebb törvények hirdetésére készülnek életöket szentelni; legyenek készen, hogy e világ fiai, — pedig ezek nagyon sokan vannak — kiengesztelhetlen, s a küzdelemben soha ki nem fáradó, az ostromló fegyverek választásában, feltalálásában ritka leleményességet tanúsító ellenségeikké lesznek önöknek. Elég visszatekintenünk a lefolyt 18 század történelmére, avagy emlókezetökbe idéznem az ó-testamentomi lelkes próféták korszakát. Ezer különféle alakban feltűnő, de lényegében mindég ugyanazon egy küzdelem. De e küzdelem édes volt, s édes mindazoknak, kik e pályára valódi hivatást éreztek magunkban, kik a világ muló örömei, hiú kitüntetései, s képzelt dicsősége felett felülemelkedve, át vannak hatva e pálya magasztos hivatásának érzete által. Ez érzetet önökben felébreszteni, és folytonosan fokozni, ezt ismertük tanári hivatásunk egyik fő céljának, és most, midőn búcsúszavaimat intézem önökhöz, ismét ez majd uem egyetlen, de mindenesetre legfőbb kórósem, intésem, óhajtásom, hogy ez érzetet, most midőn a tanterem ajtaja önök előtt örökre bezáródott, zárják be keblök legbelsőbb rejtekébe, és ez érzettel, mint valóban bűverejü talizmánnal lépjenek fel az előttök megnyíló pályára. Szolgák lesznek önök ugyan, de nem gyarló, halandó emberek szolgái, hanem azé, ki előtt a kherubok is meghajolnak, ki volt mielőtt e világ lett volna, és megmarad akkor is, ha az ég ós föld majdan elmulandnak. Az emberi ész és tudomány által felfedezett ismeretek csak rószszerint valók, kétesek, homályosak, az emberi keblet üresen hagyók. azok az igazságok, melyeknek önök apostolaivá lesznek tökéletesek, tiszták, s az emberi keblet az élet bármi körülményei között megnyugtatók. Az emberek által hozott törvények telvék gyarlóságokkal, s igen sokszor alig élik túl szerzőiket: mig az önök által hirdetendő valláserkölcsi törvények változatlansága mellett egy egész világtörténelem tesz tanúságot. Az emberek nagy részben önnön nagyságuk, hatalmuk, dicsőségük emelésére szentelik minden erejüket, és ha egy egész élet küzdelmei után végre célt érnek, mit nyernek ? Csillogó szappanbuborékot! Egy perccel előbb móg fénylett, szép szinekkel játszott, — a másikban már semmi. Önök uem maguknak, isten nevének akarják, hogy adassék a dicsőség, de e dicsőség átragyog az évezredek homályain, s belőle az egész emberiség boldogsága visztükröződik. Sok másokat, önöknél talán tehetségre nézve gyengébbeket, erényben, jellemben hátrább állókat gazdagabban jutalmaz sokszor a világ földi javakkal; de ezekért a nemes hivatás nemesül betöltésének érzete gazdag kárpótlást nyújtand. És ha valamikor, most bizonyára magasztos hivatása van az önök által választott pályának. Az egész világ a legnagyobb forrongásban, kétes habozásban. Egyik alkotmányt cseréli a másikkal; az absolut kormányalakot alkotmányossal; majd az apróbb államoknak egy erős birodalommá összeforrasztásában, majd ezeknek ismét részekre tagolásában keresik a népek üdvöket; egyik órában az örök béke apostolai szerepelnek, a másikban már százezrek fegyvercsattogása hallatszik: ós a népek óhajtott boldogságát sem igy, sem ugy nem képesek elé varázsolni. Hiába vesz a tudomány, ipar, kereskedelem óriási fejlődóst, mindez nem adja meg azt, mi után ugy az egyesek, mint a népek sovárognak. — Önökre, kik isten örökigéjének, változhatlan törvényeinek hirdetésére indulandók, várakozik azon magasztos hivatás, hogy prédikálják a világnak, miszerint haszon nélküli minden emberi bölcseség, ha annak kezdete nem az istennek félelme; hogy hiába változtatják az államkormányok alakzatát, h'ába küzdenek a törvényhozás s a társadalmi élet különböző téréin, ha az államok s társadalmak szegletkövét nem a tiszta erkölcs képezi. Nemcsak a régi, de az uj Róma is ledől, ha az erkölcs megvósz, avagy ha a valláserkölcsi élet fel nem elevenittetik. — Igaz, hogy az a kör, melyben önök prédikáló szava hangzani fog, végtelen kicsi ahhoz képest, hogy egy uj világot teremtsen, csepp az csak a tenger vizéhez képest, de cseppekből áll az óceán is; ós ha önök azon parányi körben, melybe az isteni gondviselés által helyeztetnek, igy töltendik be kötelességüket, nemes önérzettel tekinthetnek most a még megtiltandó, egykoron pedig majd a már megfutott pályára. De ha most keblük tán ily érzettől vau is áthatva, lesz-e elég erejök, elég kitartásuk ez érzetet híven megőrzeni ? Kérjék istent, s ő erejök gyengeségének erős támasza leend, s bátorságot, kitartást kölcsönözend az önökre várakozó nehéz küzdelmekhez. Küzdelmekhez igen! Mert e gondolattal, — miut mondám — meg kell barátkozniok mindjárt •