Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-07-04 / 27. szám

az ujabb theol. eszmékkel, nézetekkel, s valóban ideje volna egy ujabbb „tájékozást" vagy egy compendiumot kiadni, mely a reformeszmék terén irányadóul szolgálna. „Ideje volna — és ezt modernek és nem modernek egyiránt hangoztatják, —hogy Ballagi ur is küzrebocsássa az ő dogmatikáját." Ekkor, azt hiszem, hogy még azok is, a kik most az ujabb irányt több tekintetben kárhoztatják, határozottan szakitanának az orthodoxiával s a reformeszmék minden irányban kedvezőbb fogadtatásra s gyorsabb elterjedésre számíthatnának. És ekkor aztán kilátás lehetne arra is, hogy az uj reformatio lassankint ott is megindulna, a hol ez még eddig alig történt, a nép körében is. Egyébiránt, a mi a reformatio munkáját illeti, alig lehet tartani tőle, hogy ez gyors és rohamos lenne, még azon esetben is, ha lelkészeink kellően tájékozva lennének az ujabb eszmék felől, legalább azon apathiából, melylyel a leszkészek egy jó része a theol. kérdések iránt viseltetik, ezt bátran következtethetjük. Egy tekintélyes lelkésztől hallottam, hogy az egész egyh. megyében alig van pár lelkész, a ki mélyebben érdeklődnék a theol. dolgok iránt, s az ujabb reformeszmékhez érdemlegesen hozzá tudna szólani. Természetesen annál kevésbé igyekeznek ezen eszméket a néppel megismertetni, s a reformatio lassú munkáját előkészíteni. Csupán egy felvilágosodott, értelmes és tapintatos pap volt elég merész gyülekezete körében is hozzáfogni a nagy munkához, leplezetlenül prédikálván az ujabb vallásos nézeteket. A nép eleinte természetesen meg volt lepetve s zúgni kezdett a lelkész ellen, ámde néhány hét múlva — úgymond a lelkész — a felháborodott tenger egészen lecsillapult. (Zárjel közt legyen mondva: ez a tény meg a nép vallási apathiájáról tanúskodik.) Az ujabb theol. irányról lévén szó, nem állhatom meg, hogy itt meg ne említsem, miszerint egyik kisebb tót gyülekezetben (Zemplénmegyében) az urvacsorai szertartásnál szóba se jön a bűnök bocsánata s a Krisztus helyettes elégtétele. A nép az urvaesorát egyszerűen Krisztus halála emlékünnepélyének tartja s az urvacsorai agenda csakis ezen egy eszme körül forog. És ez már 36 év óta van igy. Sőt a lelkész még azt is állítja, a mit azonban részemről nem tudok elhinni, hogy „az ő gyülekezete tagjaival a világért se lehetne elhitetni a Krisztus istenségét." Ehhez, magam is érzem, egy kis commentár kellene, de mert ilyet én se kaptam az illető lelkész úrtól, ezzel nem szolgálhatok; liogy azonban az illető lelkész ur ezeket igy és nem másként mondotta, azt Őszintén és határozottan állithatom. Az ujabb theol. irány egyik vívmányaként meg kell említenem, hogy a tiszamelléki egyh. kerületben az úrvacsoránál szokásos 3 kérdés nem a régi vastag orthodox szövegezés szerint, hanem egészen modern szellemben kidolgozott alakban tétetik fel. Különben pedig a dogmákkal nem sokat törődnek a lelkészek, hanem rendesen a morális prédikációk járják. III. A lelkészek j ellemzésére vonatkozólag legyen szabad még egy kissé bővebben szólanom. Egyúttal kérem az illető lelkész urakat, ne vegyék rosz néven, hogy fiatal ember létemre őket bírálgatni bátorkodom. Ha tapasztalataimról hű képet akarok nyújtani, e bírálatot ki nem kerülhetem. Nem tagadhatom, hogy pesti ember lévén, a lelkészeknél a külsőségekre is élénk figyelmet fordítottam, mintegy azon kérdésre keresvén a feleletet, hogy a lelkészek a társas életben megkívántató igényeket mily mértékben képesek és hajlandók kielégíteni ? Fentebb már láttuk, hogy az egyházak anyagi tekintetben mennyit érnek, s az ott elmondottak után nem lesz nehéz eltalálni, : hogy bizony a mi lelkészeink általában véve nem nagy gondot fordíthatnak a külsőre. Sok papnak még a legszükségesebbekre sem telik, kivált a kit a gondviselés nagy családdal áldott meg, s a kinek 2—3 gyermeke van a pataki collegiumban. A ruházat, az nagyon alárendelt dolog ; az, nem baj, ha kopott, ha foltos is (hisz a roszban keresik az ujat) • aztán meg falu helyen ugy sem látja, nem szólja meg őket senki, s végtére is nem a ruha teszi az embert stb. stb. Igv vigasztalhatják magokat a szegényebb sorsban élő lelkészek, s ezért járnak néhol még az esperesek is foldozott és ócska ruhában. Az is a szegénység következése aztán, hogy előkelő körökben, társaságokban csak kivételesen fordulhat meg az egyszerű falusi lelkész; a miből ismét az következik, hogy a műveltebb és a bontonboz szokott világiak előtt a vallás szolgája igen sokszor gúny és nevetség tárgyául szolgál, következőleg maga a vallás is profanáltatik. Sok helytt, igen sok helytt a lelkész heteken, hónapokon át nem olvas újságot, és mert nem olvashat, miután sem olvasókör nincs, sem maga nem bír lapot járatni, lassankint szépen elmarad a világtól, s a társalgás közben előjövő társadalmi és politikai kérdésekhez érdemlegesen szólani sem tud. Fájdalom, hogy még az egyházi élet legfontosabb mozzanatait és kérdéseit sem igen ismerik lelkészeink, s sokkal több gondot fordítanak a mezőgazdaságra, mint az egyházi életet figyelemmel kisérő egyházi lapokra. Sőt sok helyen a pap egyáltalában semmi névvel nevezendő e g y h á z i 1 apot nem olvas. Hiába, nem telik. Az ujabb theol. munkákat vagy predikációs könyveket jóformán még híréből sem ismeri, annyival kevésbé szerezheti meg magának. Könyvtárában alig van egy pár ujabbkori munka? a többi mind a mult századból való, s évekig se fordul meg a pap kezén. És dacára mindennek a lelkészi értekezletek még sem bírnak életre kelni. Mindössze az abauji egyh. megyében van egy papi értekezleti kör, a szikszói. (Legalább a schematismus másról nem szól.) Innen van aztán, hogy — amint már fentebb érintem, a vallási és egyházi dolgok vajmi kevés fejtörést okoznak a-lelkészek egy tekintélyes contingensének. E helyett sokkal jobban esik egy kis politikai discussio, a mihez úgyis minden ember