Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-07-04 / 27. szám

a főt. superintendentia közönsége. Csak a kiemelkedő pontokat kívánjuk ezúttal is megvilágítani s nem teljes, az utolsó részletekig menő rendszert két oknál fogva. Első az, hogy megtartottuk a fokozatokat az illető szak fejlődésében, a végleges berendezésre, csak ugy is, mint mi értelmezzük, sem hallgatóságunk, de még távolabbi közönségünk sincs előkészülve. A második ok főiskolánk anyagi helyzete, mely saját alapjai s a protestantismus jótékonyságára támaszkodva, alig tűré, liogy majd tízszeres terheket róvjunk vállaira. Ha a természet törvényeiben, ugy a nevelés és oktatás körében is áll az a régi észrevétel: „lassan siess" ! A vallástudományban való önképzésre alkalmat adni, másfelől a reformált egyház számára lelkészeket nevelni, ez képezi a theologiai szak kettős feladatát • tehát, mind azon műveltségi fokozatokat, melyek e célig vezetnek, már a theolog'ia érdekében is méltányolnunk, lehető virágzó helyzetbe való juttatásukat mindenek felett sürgetnünk kell. A társadalmi középosztály, hová ref. papjainkat is számitjuk, a középiskolában kell, hogy megnyerje szellem-111 (íveltségének alapját, a szép, igaz és jó iránt való lelkesülést, az élénk tudvágyat, becsülését a tisztán szellemi dolgoknak. Csekély percent az, mely középiskola nélkül vagy annak dacára a kivánt célhoz jut, oda, hogy a szaktudományoknak figyelmes hallgatója, részvevő munkása lehetne. E kiválóbb tehetségüek kivételével a legnagyobb rész vasttirelmű s jól szervezett képzésre vár, oly őszhangzó munkásságra, mely legyőzze a természetünkben fekvő inertiát s felköltse, ápolgassa az érdekeket a felsőbb tanszakok hallgatására. Ez oknál fogva nem győzzük eléggé ajánlani a bizottság figyelmébe középiskoláink lehető tökéletes szervezetét. Valódi — conditio sine qua non — az a felsőbb oktatásra nézve, s hijával hasztalan fecsérliink időt, pénzt, szellemi erőt, a felsőbb oktatásban célt érni nem fogunk. A középiskola mellett a protestáns theologia a bölcsészetet tekintette állandóan okvetlen szükséges előzménynek, oly tanulmánynak, mely nélkül tudóst, papot képzelni sem tudott. Meg is honositá mindenütt theologiájában a bölcsészeti tanulmányokat, sőt mint nálunk is helyesen történt, a bölcsészeti tanfolyam elvégzését a theologiai tanfolyamra való fölvétel szíikségképeni föltételének tekinté. A theologia kívánt cél szerinti rendezésének ügyében második lépcsőnek mi is a bölcsészeti szak jó berendezését tekintjük. Ezen, a mai időben rendkívül tág körű szak berendezésére nézve nem kívánunk kimerítő javaslattal föllépni, csupán egy pár, a theologiai szakkal közelebbi érintkezésben levő ágára irányozzuk a figyelmet már csak azért is, mert jelenleg- el vannak hanyagolva főiskolánkban. Egyik : valamely rendszeres bölcsészet előadása. Közel két éve már, a hogv az egyik bölcsészeti kathedra megüresttlt, bölcsészettörténeten és észjogon felül semmi olynemű tantárgy nem adatott elő főiskolánkban. A theologia legfontosabb kérdését — a szükséges bölcsészeti előképzés hiján — vagy a legelemibb magyarázatokat, olyakat, melyek tárgyán kivül esnek, tételeznek föl az illető tanárnál, vagy, ha ezt nem tenné, munkája sikertelen marad, hasonló a sziklára hullott maghoz. E pusztán előkészítő tulajdonságán felül kívánjuk azonban becsülni a bölcsészetet. Ha igaz az, hogy gondolatok vezérlik a világot; hogy a gondolatok valamint a methodusok rendszerezése képezi a bölcsészet fofeladatát: a folyvást haladni vágyó protestantismusnak ő benne kell keresni létének, fejlődésének titkát, az életet, mely növekedésre, virágzásra készt. Nem mondjuk, hogy szolgálója legyen a bölcsészet theologiánknak, sőt váljék világító fáklyájává ; a papságnak — a bölcsészet e művészeinek — benne kell megtalálni a tápot a gondolkodásra, magoknak a hitel veknek legjobb, legbiztosabb felfogására, visszatükröztetésére. Egy másik bölcsészeti tantárgy, mely a szorosb értelemben vett bölcsészetinél még inkább el van hanyagolva nálunk : a paedagogia tudománya. Vegyük gyakorlatban a dolgot. Theologiánk növendéke a mint elhagyja az iskola küszöbét, hogy a gyakorlati életnek egyik munkása : pap legyen, tulaj donképeni feladatának a tanítást, a nevelést fogja ismerni. Egy-két, az elméleti dolgokkal tovább is foglalkozni hajlandó egyének kivételével, a legnagyobb rész, mint ezt nemes hivatása hozza magával, a krisztusi ekére veti kezeit, szánt, munkál, híveinek seregében, egy-egy gyülekezetnek képezvén szellemi gyámolát, tanácsadóját. A papnak, mint gyakorlati embernek, épen a nevelés- és tanításban kell találni fofeladatát, a theologiában nyert ismeretei legtöbbször csak szinezői lesznek felfogásának, mérséklői vagy elősegitői eljárásának, a szerint, kinek mi tüzet gyújtott lelkesedése oltárán istene. A mellett a papságnak hivatásszerű feladata, a tanítás vezetése, mint ezt jelenben is tapasztaljuk a legfontosabb paedagogiai kérdésekben döntőleg határozni e főiskola kormányzásában. S ime a mi főiskolánkban több mint két éve, hogy a paedagogia ismeretlen dolog ! Mintha csak születni kellene, hogy paedagogussá, tanítóvá, iskolafelügyelővé, szellemi ügyekben tanácsadóvá, a jelen s jövő nemzedék legdrágább kincseinek, szellemi műveltségének letéteményeseivé válhassék az ember. A paedagogiának épen ugy meg vannak törvényei, mint egyéb tudománynak. Elhanyagolásuk több hátrányt von maga után, mint bármely más tudomány ága. Hogy kívánhatnék, hogy a „cura pastöralis"-t megértse növendékünk, mikor a paedagogiából egész pályáján nem tanult többet, mint a mennyi mesteri éveiből ráragadt; míg paedagogus volt, néhány szerencsés szerencsétlen társa mellett és saját tekintélyére csinált magának mindegyik olyat, a mely kényelmével, jólétével legjobban megegyezett. Tulaj donképeni tárgyunkra, magára a vallástudományi szakra térve, első feladatának tekintjük a vallásos tüneményeknek objeetiv megállapítását, ugy, a mint az saját vallásunk alapokmányaiban, tehát bibliánkban, hasonlón egyéb a miénktől függetlenül létező népek s korszakok vallásalapító könyveiben felmerült.