Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-27 / 26. szám

indítványozták. Az egyes egyházmegyékhez tétetik át véleményadás végett. Ugyancsak a Rikán belőli egyházmegyék tudatják, hogy Szász Béla „infandum" cimü famosus röpiratát, melylyel a püspököt akarta kisebbíteni, átalános sajnálkozással és megbotránkozással fogadta a négy egyházmegye minden tagja, és felhíva érzi magát a ft. püspök ur iránt a múltra teljes elismerését a jövőre feltétlen bizalmát nyilvánítani. Az egyházkerületi gyűlés hirlapipolemiák felett Ítéletet moDdani nem tartja hatás körébetartozócak ; azonban ez alkalomból a püspöknek ujabban is bizalmat szavai, és a jelen évi jegyzőköny 73-ik száma alatt a ft. püspök ur személye és eljárása iránt kifejezett osztatlan elismerésének és bizalmának szavaztát „m e g u j i t j a," és „f e n t a r t j a." A gyűlés véget ért. Gróf Mikó Imre elnök megköszönte a pártoknak, hogy a mérsékeltség fegyverével harcoltak, és igy fontos kérdések békés megoldását lehetővé tették. Ft. Nagy Péter püspök szintén találó kifejezést adott a nagyméltóságú elnök ur iránt táplált ragaszkodásnak, kiemelvén szelidségét, tapintatosságát és bölcseségét, melylyel a gyűlés folyamát vezette, és a pártok felett uralkodott. Im ezek voltak a gyűlések főbb mozzanatai ! r., t. Külföldi egyház és iskola. Ewald Heinrioh *) (sz. 1803. t 1875.) A nevezetes német tudósok köre ismét egy kitűnő tagját vesztette el közelebb Ewald Henrichben, kinek nevére a német theologia mindenkoron méltó büszkeséggel utal. Egyike volt ő az ujabb kor legtudományosabb férfiainak; benne a mély, átható értelem páratlau szorgalommal, s bámulatos nyelvismerettel egyesülve. Az ó-szövetséget tárgyaló tudományban, működése korszakot alkotó, mint táradhatlan kutató; magyarázó a bibia könyvei körül, mint ritka képzettségű orientalista és archeolog elvitázhatlanul nagy érdemeket szerzett magának, mikre az utókor is csak tisztelettel fog tekinthetni. Ewald született 1803. nov. 16. Göttingában, hol egyszersmind gymnasiumi s egyetemi tanulmányait is végezte. Alig volt 20 éves, mikor — még mint egyetemi tanuló, — „a genesis compositiója" című munkájával fellépett s magára vonta a tudományos világ figyelmét. E sikerült kísérletet később egész sorozata követte a hírnevét egyre tovább terjesztő theologiai s nyelvészeti műveknek. 1827-ben rendkívüli, 1831-ben rendes tanárnak neveztetett ki a bölcsészeti szakban, 1835-ben pedig a kelöti nyelvekben. Idő*) Kiegészítésül a lapunk 22-ik számában megjelent közleménynek. Szerk. közben ellátogatott Berlinbe, Párizsba s Olaszország több városaiba régi kéziratok tanulmányozása végett. 1837-ben politikai okok miatt hivatalától elmozditatott, s most idejét egy uj tudományos utazásra használta fel Angliába, különösen a keleti nyelvek lehető tökéletes elsajátítására irányozva győző akaratát. 1838-ban eltagadhatlan érdemei s nagy tehetsége előtt újra megnyitotta az elismerés az egyetemi működés terét. Meghivatott ugyanis — akkoriban még szokatlan magas évdij mellett — Többingába a keleti nyelvek rendes tanárául. Itt az ifjúság a legmelegebb ragaszkodással csüggött a nagytudományu férfiún ; s még ma is többen, kik ott őt hallgaták, magasztalva emlékeznek vonzó és lelkesítő előadásairól. Mászrészről a kormány is, méltányolva gazdagon gyümö^söző munkásságát 1841-ben a „korona rendjellel" tüntette ki, s ezzel egyszersmind nemesi rangra emelte. Ugyan ezen időtájbau oda hagyva a philosophiai tanszéket, a theologiai karba tetette át magát. Mint theol. tanár irta meg egyik legnagyobb művét „Izrael népének történetét," melyet később Jézus haláláig folytatott. Miután azonban irányát mindig a tudományos elvek s az egyenes kritika hü alkalmazása jellemzé, folyton szaporodtak ellene a támadások az orthodoxok részéről, kik őt mint rationalistát elitélték. Majd éles meghasonlásba jővén több tekintélyes tiszttársával is, 1848-ban oda hagyva Tübingát — hol egy évtizeden át oly fényes sikerrel működött — visszatért szülővárosába Göttingába, s itt folytatta tanári pályáját 1864-ig, a mikor is akaratja ellenére nyugalomba helyeztetett.| Ő ugyanis a leghevesebben tiltakozott Hannoverának Poroszországba kebeleztetése ellen, nem szűnt meg szóval és tollal kíméletlenül ostromolni a porosz politikát, s minthogy határozottan megtagadta a hódolati esküt is, az uj kormány — évdijának meghagyása mellett — hivataláról letette. Kitartó, merész polémiájáért, melyet a porosz törekvések ellen folytatott, felkarolták nagy reményekkel a német republikánusok és ismételve kivitték képviselővé választatását Hannoverában a birodalmi gyűlésre. A képviselőnek szónoklatai azonban, melyek csak a parlamentáris életben teljes járatlanságát bizonyiták, nem voltak képesek egyetlen levéllel sem gazdagítani a hírneves tudósnak fején a babérkoszorút. Sokat fáradozott Ewald a „német prot. egylet" emelésén s terjesztésén is, s bár később a többi vezér egyéniségekkel meghasonlott, s a választmányból kilépett, azután is mindig teljes áldozatkészséggel buzgólkodott az egylet érdekében. Nevezetesebb munkái, „Izrael történetén" kivül „Kritische Grammatik d. hebr. Sprache", mely később átdolgozva, bővitve e cím alatt: „Ausführliches Lehrbueh der hebr. Sprache" jelent meg s eddig nyolc kiadást ért. Továbbá: „Dashohe L:

ed Salomos/Göttingen 1826. „Die Prophetend. a. Bundes" 2. köt. 1840. „Die pöetischen Bücher d. a. Bundes" 4 k. 1835—34. „Grammatica critica linguae arabicae" 2 k. 1831—33. mely munkája több tekintetben