Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-20 / 25. szám

épen abban áll a keresztyén vallásnak egyetemes jellege és világmegváltó hatalma, hogy Krisztus semmi megkötő hitformákat nem alkotván, magát, ki „az út, az igazság ós az élet" állította oda követendő például, hogy őt követve általa eljussunk az atyához ? — Krisztus szent életének követése, az mi szerintünk a keresztyénség, és nem ilyen vagy amolyan nézetek hivése. Ha mi már most üdvözítőnk e módszerében ama gyakorlati igazság bölcs alkalmazását csodáljuk, mely szeiint „loügum iter per praecepta, breve et efficax per exempla", ós ebben a keresztyén vallás sebes terjedésének egyik természetes kulcsát látjuk, másfelől szerintünk ugyan az az, ami a kereszténység specificus sajátságát is képezi, melynélfogva az közel 19 szá zad óta minden formai változatokon keresztül, lényegben maradandónak, öröklőnek bizonyult be. Azért is Jézus, midőn övéit arra inti, hogy vegyék föl az ő igáját, utána veti „mert az ón igám gyönyörűséges ós az ón terhem könnyű". Igen is gyönyörűséges a Krisztus igája, amennyiben az emberiség miiden miveltségi fokának, szellemi fej'ődése mindenkori állapotának megfelelő alakot tud ölteni, anélkül, hogy lényegben változnék, sőt a történelem tanúsága szerint minden alaki változásnál a lelkekre való üdvös hatása csak fokozódni tapasztaltatott. Nagyon nem szeretném, ha szavaim épen itt fólreórtetnének, hol a vitás kérdés tulajdonkópi sarkpontja rejlik, azért is világosabban akarok szólni. Mikor azon dogmák, melyeknek középkori értelmükben való elfogadása sürgettetik, megalakultak, az emberiség szellemiránya, eszejárása egószeu más volt, mint ma. Azon időben azoknak az embereknek epen legjobbjai, mert a reális létet: a pogány társadalmat, államot, tudományt és művészetet, sőt az egész természetet az ördög hatalmában lenni hitték, üdvöket az attól való elvonulásban, a reális világ megtagadásában az askezisben ós inonachismusban keresték, hol is magoknak egy képzeleti, tisztább s szebb világot alkotván, abban éltek ós legszentebb gondolataikat ahhoz szabták. Az emberiség álmodta a Krisztus ecsetelte Isten országot, melynek igazi megvalósítására való szellemi ereje még nem volt kifejlődve. Krisztus müve tehát előttük csak annyiban bírt isteni jelleggel, amennyiben azt mindenestül álmaikkal egyezőnek, termósze felettinek, a világ rendjót megszakítónak, csodásnak gondolták. Midőn eszerint a Krisztus személyéről és munkájáról való képzeteiknek szükségképen természet- ós észfelettiekkó kellett alakulniok, ez vallások lényegén mitsem rontott, mert miután ama képzetek a gondolkodás akkori rendszerébe beillők voltak, azok mellett Istent lélekben és igazságban imádhatták. Mikor Tertullian kiejtette amaz elhírhedt szavát, hogy „credo quia absurdum," nem vette észre, hogy olyat mondott, mi ugy hitét mint őszinteségét gyanússá teszi, amennyiben az absurdum arra nézve, aki hiszi, absurdum lenni megszűnt, és csak akkor válik ismét azzá, mikor annak hivésót másra is ráerőszakolni kívánván, arra ráparancsolja: credas, quia absurdum. Ehezképest ma is, kinek a keresztyénség ószfeletti, csodás alakja nemcsak liogy lelkiismeretét nem háborgatja, hanem megfordítva, lelke előtt egy ideális világot tár fel, melyben nyugalmát és üdvét találja, ám vallja azt, ami boldogítja, ós ne kórjen tanácsot az emberi bölcseségtól. De ha viszont valakinek esze, módszeres gondolkodáshoz szoktatva ós abban fegyelmezve, a világegyetem csoda rendje ós törvényszerűségébe mind jobban behatoló mai reális tudományok értelmében Isten véghetetlen bölcseségével egyezhetőnek nem találja, hogy az a maga alkotta örök törvényeit akármi okon felbontotta, ós mintegy jobban meggondolv aa dolgot, megmásította legyen, ugy hogy ama képzeleti dolgok hivése közte és Istene közt válaszfalt képez ; akkor nemde Istenétől tiltanátok el azt az embert, ha azért, mert képzeleteiteket nem osztja, ki akarnátok őt zárni amaz áldásokból, melyeket Krisztus az őt követni akaróknak szent lelke által az ő egyházában szerzett? Mi frt is tennétek azt, különösen velünk szemben, mikor Isten, kijelentés, ihletés, a sz. irás authentiája, Jézus személye és váltságmüve s a szentléleknek az egyházban való működése nekünk csak olyan öröklő szent positivítások, mint nektek. Igaz, mi azokat a positivitásokat máskép fogjuk fel, mint ti; de hát hiszitek- e komolyan, hogy van csak két ember is a világon, kik önállólag gondolkozva azon érzékfölötti dolgokról egészen egyformán értenének? Mi Isten szent akaratját véljük tisztelni abban is hogy nem akarunk egyformásitani ott, hol a dolog természete szerint teljes szabadságnak ós igy különbfólesógnek kell uralkodni. „Az atyának házában sok hajlékok vannak megférünk majd ott békében mindnyájan, csak tud-32*