Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-05-30 / 22. szám
Ezek általában észrevételeim a tiszántúli tantervre vonatkozólag ; ez véleményem ezen tanterv gyakorlatba léptetését illetőleg. Ajánlom ezeket az illetők becses figyelmébe! Van még egy tárgy, mire ez alkalommal ki kell terjeszkednem. És ez az ismétlő vagy vasárnapi iskola. E tekintetben ugy vagyok meggyőződve hogy ha négy éven keresztül rendesen járnának iskolába a népiskola növendékei, s ez idő alatt képzett s buzgó tanitók vezetnék őket; ha e négy év végeztével mindenütt a lelkész készítené el a gyermekeket az urasztalához; ha a négy éven át rendesen és jól iskolázott fiu gyermekek három éven keresztül kényszeríttetnének arra, hogy minden vasárnap megjelenjenek a templomi istentiszteleten ; ha az ilyenektől templom után a Jelkész valamelyik tanteremben minden vasárnap kikérdezné beszéde rövid tartalmát, s behintnó mintegy annak jó gyümölcsöket termő magvait az ilyenek elméjébe és szivébe; ha ezen kikérdezés után maga a pap irás-, olvasás-, és számolásban gyakorolná az ilyen gyermekeket s, valláserkölcsi igazságokat fejtegetne, vallástörténelmi egyes darabokat beszélne el előttök: értelmesebb és bizonyára vallásosabb is lenne a jövő nemzedék, mint ugy, ha hat évi iskolai oktatásban lógnak ugyan részesülni a népiskola növendékei, de egy tanitó fog hat osztályt vezetni s a pap csak felnőtteknek hirdeti az isten igéjét. Azt pedig bátor vagyok kérdésbe tenni, hogy ha a valóban szigorú népiskolai törvény meghozatala óta, tehát 7 év alatt, négy éves iskolai tanfolyamra, a legerélyesebb fellépés mellett sem tudott csak egyetlenegy egyház is rendes és folytonos iskoláztatást eszközölni : mit fognak az egyházak tenni ezután azon szülékkel, kik eddig a négy évi rendes iskoláztatást is sokalták ? Arra, hogy a népiskola négy osztályát végzett gyermekeket még két-három éven keresztül vasárnap, de csak is vasárnap, iskolába küldjék, talán erőhatalommal rákényszerithetők, vagy szép szóval rábírhatók a szülék; — de arra, hogy négy óv után még két éven keresztül rendesen iskoláztassák gyermekeiket, — semmi földi hatalom sem fogja rákényszerithetni, s a legszebb szó sem fogja rábírhatni a szüléket, mig ez a nemzedék ki nem hal ! Nagy Sándor, ágjai ref. lelkész. Vallástanítás a népiskolában. Szerencsém volt ez év folytán mint iskolavizsgálónak egyházmegyénkben 11 iskolát meglátogatni. Figyelmemet minden egyes tantárgyra k; terjesztettem. A legtöbb iskolában ugy a tanitók tanítási képessége és szorgalma, mint a tanítványok felfogó tehetsége, ós az ebből származó eredmény kielégített a világi tan» tárgyakra nézve, De nem elégített ki a vallás, Sem annak kezelése a tanitó részéről, sem a ferde kezelés folytán elsajátított ismerete a gyermeknek. Midőn a gyermeket vallási tantárgyban oktatom, kell hogy tanitó és tanítvány a szokottnál jobban neki melegedjék. A vallás élet. Annak tanítási ideje alatt is életet akarok látni és nem aluszékonyságot. Hol akarom a vallást azon oldaláról megragadni, mely érzelemnek neveztetik, ha nem a népiskolában ? Mikor pedig az érzelmet foglalkoztatom, az a gyermeki élet nem maradhat hideg. Pedig azt találtam mindenütt, hogy a különben virgoncz, életkedvet mutató gyermekek épen a vallás alatt a szokott gyermeki természettől elütőleg hidegséget' árultak el. Ugyanezt tanúsították tanítóik is. Mióta megint otthonomban vagyok elgondolkodtam a látott ós tapasztaltak fölött, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy ennek oka nem más, mint nagy részben az a kézi könyv, melyet tanitónak és tanítványnak kezébe adunk, hogy belőle tanítson, illetőleg tanuljanak. Ugyanis akárhány iskolába benyitottam, mindenütt azt olvastam a leckerendről a vallási tárgyak közt: kis és nagy káté, gyónó káté, bibliai történetek, egyháztörténet. Magában az mindegyik szép, üdvös is a tanulásra, szükséges, hogy tudjuk mit tartalmaznak. Csakhogy kezdetnek és kezdő gyermeknek nehéz eledel. A gyermek gyönge tejjel kiván táplálkozni. Gyakori panaszunk, hogy népünk nem gyakorolja a vallást. De hogyan gyakorolja, mikor nem tudjuk, vagy nem akarjuk vele őt már a népiskolában megkedveltetni? Mert az olyan száraz dolgok betanítása, minők az említettem könyvekben nagyobb számmal lerakva vannak, nem alkalmas eszköz arra, hogy a gyermekkel a vallást megkedveltessem. Mi volna tehát a teendő? Uj kézi könyvekről gondoskodni. Még pedig oly formán mint az olvasókönyveket kezdjük használatba venni. A kezdőket tanítanánk nem kis ósnagy kátéra, hanem keresnénk számokra ha nincs, teremtenénk kisebbszerű vallásos melegséggel írt vallásos, erkölcsös elbeszéléseket, melyekből a gyermek a vallás igazságairól fokról-fokra meggyőződést, vallásos tudatot szerez magának. — Igy tanulná meg teszem: Ki az Isten ? Hogyan kell őt félnem szeretnem? Mit kell a gyermeknek különösen cselekedni, hogy Istennek kedvében járjon ? Továbbá: Mi a kötelességem magam ós felebarátom iránt ? Ki az ón felebarátom ? stb. Rávezethetem őt azután az üdvtanára. Ki szerezte ? Ki volt Krisztus ? Hogyan szerezte üdvünket ? Hogyan vehetünk benne részt ? stb. Végre az egyes keresztyéni erényekkel barátkoztatom meg. Igy gondolnám a vallást népiskolákban kezslhetőnek, célirányosan. A fő, hogy ne száraz kérdés és felelet alakjában, de elbeszélés, történet formájában. Akkor, tudom égni fognak a vágytól, valahányszor tovább halad velők tanitójok. És ez által a népben is elölnők a közönyt a vallás iránt, mely meg van mLd.aütt,