Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-30 / 22. szám

Ugy, de azt mondhatná valaki: régente sem ta­n itattak mást akis és nagy kátén kívül a gyér­mekkel, és még sem volta nép közönyös vallásához. Nem innen van tehát az ok. Igaz! nem tanítottak. De akkor sem az az ok vitte, mert kátéból megszerette vallását. Hogy népünk régebbi időkben oly szívósan ragasz­kodott vallásához és örömmel gyakorolta is azt; annak nem belső, de külső okai voltak, melyeknek megfejtése, is­meretesek levén, nem tartozik ide. Ma más időket élünk! Ha csak a belső okok nem visznek, a külsők, — hála Isten­nek t _ megszűntek. A belső okok előteremtésére pedig nem kis mértékben folyna be segitőleg, a vallás tanítása az emiitettem formában népiskoláinkban. Miként általában a tanitásra nézve a régiek elmul­tak s ujakkal cseréltettek föl, még pedig a népnevelésnek nagy előnyére; ugy a vallástanitásnak is reformálódni kell. Erre első kellék: ajó vallási tankönyv. Mire megint nem egyes emberek pusztán, sem egyes egyház­megyék, de együtt vóve az egyházkerületek aegise alatt hi­vatvák. Quod deus bene vertat. Bognár Endre, ev. leik. TÁRCA. Corpus scriptorum ecclesiae Hungaricorum. (Folytatás.). (Lásd a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 23-diki számát.) II. Akár az egyik legyen, akár a másik, annyi szent igaz, hogy ezzel a vallási vitatkozások focusához került. Egyfelől a nyitrai püspök, a prímás s a jezsuiták köze­lében, másfelől a szomszéd Komjátiban Dobronoki Miklós felső-dunamelléki superattendens, azonkívül Puha, Csatári, Czene Péter esperesek, Hollósi Márton, Rátkai és Nemes­népi hires papok környezték. Az iskolamesterek közül is, Suri Mihály Komjátiban, Talcsonyi és Patkó Nagyszom­batban, Samarjai János, Kanizsai Pálfi János Somorjln, Péczeli Király Imre Komáromban, hitvitázó s szépirodal­munkban is neves emberek, s egyszersmind az e vidéki zsinatok nyilt vitatkozásainak lelkesült szószólói valának. Egész szervezkedett testület, mely sűrűn iskoláztat­ta híveit a külföldön ; itthon pedig odaadó gonddal állitá föl iskoláit, főképen a protestáns hitelvek és a hitvita tanítása céljából. A protestánsság, most már országos párt, ezen ki­képzett irodalmi férfiakkal lépett nemcsak a tanítás, ha­nem a tudományos és népszerű irodalom terére is. Java részök a nemzeti irodalmat csakhamar szerencsésen ra­gadta kezébe, sűrűn megjelenő vallásos irataival, biztosítva az uralmat az értelmesebb és emelkedettebb szellemek, a nemesebb és műveltebb kedélyek fölött; annyival is in­kább, mert a vallásszabadság érzete fokozása mellett még az egyéni szabadság hatalmas erejét is fölrázták tespedé­séből. Igy a protestántismus nem merőben vallási, hanem egyúttal politikai tényező is volt: az akkori nemzeti tö­rekvések éltető lelke. Soha hadvezér nem tett különb kanyarodást, mint a katholikus egyház e mozgalmakkal szemben. Karddal és karral nem győzte már, föllépett tehát ugyanazon a téren, melyen ellenfelei állottak. A nagysza­bású, merész terv kivitele eleintén gyöngén ment. Csak a a XYI. század második felében csapnak föl irókká a leg­tanultabb egyháznagyok, mint Oláh, Draskovics. majd Telegdy, '"onoszlói, Verancsics Faust, Illicinus, Pécsi Lukács és Forgách. De még ezeket mind túlszárnyalták a protestánsok, kik a vegyest latin-magyar iratok ellenében még egyszer annyival áraszták el az országot. Ily viszonyok közt kezdődött meg az antireformatió. A zászlót Forgách Ferenc emelte fel. Egyházmegyéjében, melynek határain belől feküdt Irmely is, mindenfelé meg­kezdette a katholikus vallás helyreállítását. Eszközül a jezsuitákat szemelte ki. Vakmerően bátor tervének legfőbb hibája a túlzott, merev álláspont vala, melyet a többség ellenében erősza­kosan érvényesített. Ha több hajlékonysággal és készség­gel viseltetik egyezkedés iránt, még ekkor könnyebben kivihette volna szándékát, mint később, midőn már sze­mélyes kérdések, a szabadság s alkotmány ügye nem ál­lott szemben a hatalmi állással. Mégis, politikátlan cselek­vései dacára, erélye gyakran érzékeny csorbákat ütött az ellenfél igyekezetén. Természetes, hogy a püspök személye a protestáns közvéleményben sötét gyűlöletet gerjesztett, annyira, hogy a népies kor-énekekben halálát követelték : Te Forgách Ferenc ! nem kár volna néked Szörnyű halállal hirtelen elveszned, Nagy mély tengerbe te neked merülnöd, Vagy rakás tűzben egészen megégned Mert — — Ha Forgách Ferenc magyar király volna. Egy keresztyén is (protestáns) talán már nem volna. Forgách már ekkor megkezdte a támadást a refor­mátusok ellen. Nem nyíltan ugyan, hanem alattomban előkészítette, rendezte és ki is vívta tervszerű apró csa­táit. És mint akkor a hadviselésben a portyázás divott, melyet a magyar vitézek azért vívtak, mert nem mertek nagy csatára kelni a törökkel : ugy Forgách is, hasonlóan ezekhez, mintegy behódohatta az ellenhitüeket a kiválóbb egyházi férfiak hívei vagy egész községei téritgetésével, vagy amint szerét ejthette s ürügyet talált reá, egyes főhelyeik s templomaik elfoglalásával, prédikátoraiknak elfogatásával és száműzetésével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom