Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-17 / 3. szám

Tizennyolcadik évfolyam. 3. Budapest, Január 17. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és Előfizetési dij : Hirdetések dija : Kiadó-hivatal: Mária-utca 10-dik sz., első emelet. Hely ben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr, egész évre 9 frt.Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban í hasábos petit sor többszöri 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. külön üO kr. beiktatásnál — Bélyegdij Tanítók nyugdíjazása. „Königgrátzet a porosz schulmeisterek nyerték meg", ez lett a divatos szólam 1866 végén Europaszerte, de talán mindenekfelett hazánkban; s a következő óv alatt a kortes-dictiókban, képviselői programmbeszódekben, megyei, országos gyűléseken, magánkörökben, hírlapokban szebbnél szebb frázisokat lehetett hallani a tanítói hivatal fontos és magasztos voltáról, a népiskolai ügy emelésének szükségességéről; nem kis kárt okozva s kielógithetlen fennhéjázó igényeket ébresztve sokaknál a túlhajtott frázisok által. A tanügy iránti ez általános lelkesültség közepette lépett a magyar ministerium az ország kormányára, és a nemes eszmékért oly igen lángoló lelkű Eötvös az országos közoktatásügy élére. Sok szép reménynyel valánk nagyon sokan hazánk ez uj korszaka iránt. Uraivá lettünk — gondolók magunkban — önmagunknak, miért ne nyerhetnének valósulást mindazon kedves eszmék, nem ritkán talán ábrándok, melyeket lelkünkben oly rég idő óta tápláltunk? És ha immár az egész ország, sőt az egész világ belátta a protestántismus által évszázadok óta felismert ó& hirdetett szükségét az általános népműveltségnek: miért ne lehetne most e szükséget kielégíteni, és hosszú évtized mulasztásait ha kell rohamosan is helyrehozni ? Talán nem csalódom, ha azt állítom, hogy Eötvöst is ily hit, s ily remények vezették a ministeri székbe ; talán az ő lelke előtt is egy megragadó, mondhatni eszményi képe tűnt fel már a legközelebbi jövőből Magyarországnak, s a nemzeti közművelődésnek. Az eszme és a való közötti távolságot, az elmélet és a gyakorlat között erős torlaszként álló nehézségeket számba nem vevő lelkében talán erős volt a remény a ministeri tárca elvállalásakor, hogy nemzetét sikerülend bevezetnie a közművelődés modern Khanaánjába, s a nép tanítóit az Ígéret földére. Egész örömmel, lelkesedéssel fogott e reménye megvalósításához. Mind ő, mind a körében levők majdnem emberi erőt haladó kitartással fogtak a munkához, s egy-két rövid év alatt évtizedek mulasztásait akarta kiki saját szakában helyrehozni, s az oly hosszú időn át elhanyagolt országot inkább ma mint holnap a legmiveltebb nemzetek sorába emelni. Gazda nélkül számoltak. Bármily tiszta hazafias szándók vezette is minden lépését, felébredt mindjárt az első mozdulatra a felekezeti néhol féltékenység szűklátkörüsé^;

néhol önzés kártékony szelleme, ós még azon oldalról is, honnét legkevésbéremónylette, erős ellentállásra talált. Majd jött azután még gonoszabb ellenség : a szegénység. Hazánk nem csak a szellemi, de az anyagi téren is teljesen el volt hanyagolva ; helyzete, midőn azt a nemzeti kormány átvette, egy kizsákmányolt gyarmatállam helyzetéhez hasonlított. Pénzünk minél kevesebb volt, szükségünk pedig annál több. Külön-külön mindegyik ministernek több millió kellett volna rendelkezése alá, mint a mennyi az egész kormánynak jutott. Kellett mi hamarabb vasutakat s egyéb közlekedési eszközöket építeni, posta-, távirda-állomásokat szervezni, egy uj fővárost fundálni, a kózte folyó Dunát szabályozni, a meglevő hidat átváltani, ujabbakat építeni, a bányászat, gyáripar, erdőművelés, állattenyésztés, az ipar, keresh delem s gazdászat fejlesztése érdekében költséges beruházásokat tenni. Reánk zúdult minden oldalról a kiadások özöne, és midőn a közművelődés oltárára kellett volna a-í áldozatokat hozni, e;ek jó részét az elpuffogtatott frázisok képezték, s az igényelt milliók helyett százezreket is alig lehetett megszavazni. Nagy volt a szükség mindenfelé, de meg a 5