Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-17 / 3. szám

képviselő vagy a választók birtokát érintő vasút, sőt egy-egy méntelep is előbbre valónak tűnt fel egynómelyik előtt, mint a népiskola, s ennek nyomorgó tanitói. Igy történt, hogy most hét-nyolcz évvel alkotmányunk visszanyerése után, habár teljesen méltányoljuk a tanügy terén közelebb kifejlesztett tevékenységet, ós kivált némely városok községek tiszteletet érdemlő buzgóságát s áldozatkészségét, mindazáltal távolról sem vagyunk ott, a hol reménylénk nyolc évvel ezelőtt hogy leendünk, hogy még mindig nagyon sok ezerre megy az iskolázás nélkül, még több ezerre a esak félig-meddig iskolázott növendékek száma ; hogy másfelől tanítóinknak nagy része még ma is egy béres fizetésénél csekélyebb fizetésen tengődik, s elaggott napjaira avagy halála esetére családja csak egy évig sincsen biztosítva ; s hogy ennek következtében a tanítóikar lelkesedése, s a tanitói pálya iránti kedv inkább lohadóban van, mint emelkedőben. Miért is elérkezettnek látták az időt többen, hogy felkarolják ismét egész lelkesedéssel ez ügyet, és elhagyva a hangzatos szólamokat, az üres frázisokat, hozzá lássanak komolyan s az adott viszonyokhoz mérten a helyzet javításához. Az afféle felien gős áradozó szólásmódok, hogy p. o. a néptanítók a nemzet első napszámosai, a haza legerősebb oszlopai stb. kezdenek elmaradozni, mert hiszen a lelkészek, tanárok, jog- orvostudorok, technikusok, nemzetgazdá^zok kereskedők, iparosok, földművelők ós sok mások mind megannyi első rendű napszámosai s támaszai a nemzetnek,ha hflyöket lelkiismeretesen megállják ; — hanem az üres bódító címek helyett igyekeznek a népiskolai ügy bajnokainak erkölcsi állását s anyagi helyzetét lehetőleg kedvezőbbé tenni; általánossá levén ma már országszerte azon meggyőződés, hogy oly nagy kamatot, s oly bizton í-emminemű befektetés nem hozand be, mint az, mely az oktatásügyre fordittatik. Ámde országos pénzügyeink épen ez idő szeriot felettébb borús állapotban vannak, és igy a legjobb akarat is épen csak a legégetőbb szükségek enyhítését célozhatja. Ily szükség gyanánt tekintetik pedig mindenek felett a nyűg- s illetőleg gyámdij biztosítása. Mert hiszen bármily nyomorult legyen is az a tanitói fizetés, de addig mig élünk, s erőnk megvan, fentartjuk belőle — ha csikorogva is, magunkat és családunkat. De az a gondolat, hogy elnyomorodásunk s halálunk esetére magunk, s illetőleg családunk a szó valódi értelmében koldusbotra juthat, megmérgezi még a boldogabb napok örömét is, meg az egész életet, megzsibbasztja az erőt, munkakedvet. Ellenben a kinek számára hacsak némi nyugdijat is biztosítottunk, ez által már fizetését legalább is másfél annyira emeltük. Ebből folyólag nem csak azon néhány ezer tanitóatyánkfiának helyzetén javitand az országos nyugdíj-intézet, de általában az orszigos tanügy emelésére, a tanitói hivatal iránti hajlam felébresztésére, ós a jobb tehetségeknek is az e pálya felé való vezérlésére felettébb sokat teend. Ily meggyőződéstől látszik jelenleg országgyűlésünk, s az ennek kebeléből kiküldött tanügyi bizottság vezéreltetni, és-mint közelebb is jeleztük, biztos reményünk van, hogy a szóban forgó országos tanitói nyűg- ós gyámintózet a pártok egyező akaratával létre fog hozatni, és az által a nemzet egyik komoly, de évek óta elodázott kötelességét lerovandja. Sietünk azonban eleve is megjegyezni, hogy ismerve országunk anyagi helyzetét, s a tanügyi bizottság tanácskozásait, a körülmények parancsolta takarékoskodási hajlamát, — ez intézet által csak is nemileg, s csak a legégetőbb szükségen leend segítve. Marad még ennek dac'vra az iskolafenntartó testületeknek is elég teendőjük, ha a bajt gyökeresen óhajtjuk orvoso'ni, s a tanitói hivatalt, mely aí ujabb időkben kétségkívül felettébb sokat nyert fontosságában, kedveltté akarjuk tenni. Ily teendő p. o. az, hogy népünkkel a hol csak idejét, szerét ejthetjük, ismertessük, kedveltessük meg a nyugdij eszméjét ; magyarázzuk meg, s számokkal bizonyítsuk be előtte, h~gy a mai társadalmi viszonyoknál fogva a hivatalnoki még tisztességesebb fizetések is a család jövőjének biztosítására alig elégségesek, s hogy épen ezért az ujabb időkben egyesek, egyletek, államok nyugdíjbiztosítók által igyekezknek a szolgálatukban álló egyének díjazását fokozni, de egyszersmind a jobb tehetségeket, a használhatóbb erőket a maguk részére megnyerni. És ha itt vagy amott sikerült híveinket ez eszmékkel némileg megbarátkoztatni, találjunk ki tanférfiaink számára e tekintetben valamely modus vivendit, vagy ha ugy tetszik modus moriendit; hassunk oda népünknél, hogy ez midőn tanitói állomást szervez, vagy valamelyik kedves tani-