Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-23 / 21. szám

Hozzunk fel eseteket ? Szükségtelen. Miótaama vallásügyi törvények meghozattak, ugy a napi lapok, mint e lapok hasábjain sok példával találkozánk, anélkül, hogy az ily törvénytelen esetek büntetése bekövetkezett volna. Hát az egyházmegyei s kerületi gyűléseken évenként mennyi jogsérelem jelentetik be, s terjesztetik fel mindannyiszor az illető minisztériumhoz orvoslás végett ? . . Mi az eredmény ? mindnyájan tudjuk. A miniszter legjobb esetben is a püspöknek ír: ez pedig dicsérő oklevelet meiieszt azon plébánushoz, ki a törvényt megsértette. Azután szép csendesen mmden abban marad; a panasztemelő legtöbb esetben még választ sem nyer. Magunk pereinők be az illető kollegát: de hát hova, melyik fórum elé ? A vallásügyi sérelmek hova tartoznak : azt még az ügyvéd sem tudja. Íme egy eset. A vísi reform. lelkész panaszt enial illető egyházi felsőbbsége előtt' hogy a b.-kereszturi plébános N. vegyes házasságra lépő hívét, minden hirdetési igazolvány nélkül, s a szokásos idő előtt, törvénytelenül megeskette, stb. Az ügy az egyházkerületre föllebeztetik, mint olyan; innen fel a minisztériumhoz megtorlás végett. A választ pár év óta egyre várjuk. Majd perbe idéztetni akarók a plébáuust; akkor meg ügyvédünk azzal áll elé: ő nem tudja, ez ügy hova tartozik; ennek nincs még törvényszéke. Hát aki halálos ágyon s beszámításon kívüli állapotban erőszakolja a kitérítést s temeti el az ev. ref .egyház hivét, — amire szintén ténynyel szolgálhatunk, — avagy vakmerő szabadossággal rendre kereszteli s avatja híveivé a törvény szerint protestáns gyermeket ? mirenézve csak egyetlen egy közeégben legalább is hat példát hozhatunk fej, mindmegannyi tényékül!... Mit jeleznek mindezek! Nem mást, hanem azon tényállapotot, miszerint a törvény nagy bölcsen meg van hozva, de biró, aki a törvény sérthetlensége felett őrködnék, aki a bűnöst érdemileg büntesse, tudtunkkal ninc3. Avagy kérdjük: hol ama fórum, mely elé az ilyféle sérelmek töivényes ellátása tartozik?Az idevonatkozó 12 §. csak annyit mond a „vegyes házasságokból származó gyermekek közül a fiak atyjoknak s a leányok anyjoknak vallását követik." De hátha nem követik, mert a törvény kijátszása, s az ebben nagy mesterek miatt nem követhetik ? . . . Továbbá: „a törvénynyel ellenkező bármely szerződés, téritvóny vagy rendelkezés ezentúl is érvénytelen és semmi esetben sem bír jogerővel." A törvény világos szavai! És még is mily kevéssé respectáltatik ! A pápista papok erre mit sem adnak. ... Ama vallásügyi törvények hiányai tömérdek visszaélésnek okozói, s ez által annyi felekezeti sérelmek szerzői levén : a panaszok mindaddig megujulnak, s a teljes nyugalom mindaddig helyre nem állhat, még csak a törvényalkotó honatyák a törvény áthágóira büntetést nem szabnak, s azt az e végre kinevezett hatóság utján nem érvényesitik. S mig ez nem történik, addig a túlsó oldalon épen azt tartandják érvényesnek, s e kép törvényesnek is, a mit a törvény érvénytelennek s jogerővel nem bírónak mond. Ha egyenlő teherrel hordozzuk közhazánk szükségeit, s egyenlően szolgálunk a közügyeknek, s ha megszűnt minden régi kiváltság s nincs többé uralkodó vallás: legyen egyenlőség a jogok élvezetében is, de ne csak papiroson; legyen testvériség, de ne csak névben, hanem valóságban is! Ezt kivánjuk, követeljük. Az állam pedig őrködjék, hogy az egyenlő jogú testvérek egymás birtokait ne háborítsák ; s aki ezt tenni merószli: annak üssön a körmére. H—i. TArca.Corpus scriptorum ecclesiae Hungaricorum. Régi magyar egyházi írók. I. Veres marti Mihály munkái. I. Megtérése históriája. Bevezetésül Veresmarti Mihály XVII. századi magyar iró é 1 e t e és munkái. Irta Ipolyi Arnold. Budapest, 1875. A Szent-Isíván-Társulat tulajdona-8. r. - XXX'I-f502+358 lap. A legújabb politikai mozgalmaknak sajátságos hatásuk volt a magyar közvéleményre. A tömérdek uj intézmény létesítéséhez tetemes szellemi munkaerő kellett, s a jól fizetett állomásokra özönlött boldog-boldogtalan. A lehető legtermészetesebb, hogy közülök számosan a tudományt csupán a polgári előmenetel eszközének, fejős tehénnek tekintek, s azzal valóban ugy is bántak. Sok ember nem is akarta mivelődését, csak annyit tar'ott szükségesnek elsajátítani, amennyi egy jó, nyugodalmas állás elnyerésére szerény igények közt elégséges. Ez az állapot, a közszellem kész romlása; okozója annak, hogy mai napság a közvélemény a tudományt keresetmódnak, az ipar egyik ágának tartja, s nem hisz, mert szándékosau nem akar hinni abban, hogy egy történészt, egy philosophust munkálódásaiban tán más ösztön is hajthatna, mint a kalapost vagy hentest. Országos csapás, hogy annyiak szivén és eszén vett erőt a kétkedés nyavalyája. Közhelylyé vált a kifejezés, hogy korunk a tudományos kutatást materialis érdekek szolgálójává sőt rabszolgájává alacsonyítja, hogy az érzék az örökké tiszteletreméltó iránt enyészik, vagy már ki is aludt. Mindezen állítások lényege a túlzás, melylyel szemben szerencsésen örvendetes példákat hozhatunk föl.