Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-05-23 / 21. szám
ben, a lelkészi értekezletekre vonatkozólag, következő határozat olvasható : „felhivatnak az egyházmegyék, hogy ily egyleteket (t. i. lelkészi értekezleteket), mielőbb állítsanak fel, s azoknak jegyzőkönyveit és Írásbeli dolgozatait áttekintés végett a püspöki hivatalhoz beküldeni szíveskedjenek." Ha ez csakis szives kérés volna, akkor hozzá sem szólanánk. De mivel határozat, mint ilyenhez már van mondanivalónk ; mert ehez nagyon sok szó fér. Önkéntelenül felveti magát az olvasó lelke előtt eme kérdés: mi akar e határozat lenni ? C e n s ur a ? ! Ha az: mi a célja, mire való az, a mai világban már ¥ ! Gondolkozzunk felette egy kissé. Ismerve a debreceni viszonyokat és irány-elveket, kombináljunk is. Ország-világ előtt ismeretes a tiszántúli reform, egyházkerület eddigi többségének vélekedése a modern irány, a lelkiismereti szabadság alapján létre jött protestáns egylet, a tudománynak ez időszerénti vívmányai, a szabad sajtó és szabad szókimondás, ós a tudományos búvárkodás eredményei felől. Mindezekre ott átkot mondanak, éppen mint Rómában. Tudjuk, hogy nem rég egy képviselő, az esküminták készítése s megállapítása feletti vita alkalmával, a minta elleni felszólalásáért, azaz, a szent-háromság egygyes, küiön neveinek felemlítése helyett, az „egy élő örök isten" kifejezés ajánlásáért, nyílt ülésben, az egyházból kiutasittatott. Tudjuk, hogy szóval ugy, mint írásban, minduntalan azzal érvelnek, azt hánytorgatják az orthodox férfiak a modernek, s protestáns egyleti tagoknak szembe épugy, mint hát mögött, hogy a ki a szentírás, helv. confessió, apostoli hitforma betűit, szavá. nem ugy hiszi, mint irva van, vagy nem az ő vélekedésüket fogadja el a magyarázatnál : az istentelen, Krisztus-tagadó, nihilista, egyházunk felforgatója, s a jó isten tudná még, hogy mi ? ! . . . Egy nagy tudományu, és minden tiszteletre méltó vezérbajnoka az orthodox iránynak, csak azon feltétel alatt akart tagja lenni egy lelkészi értekezletnek, ha modern elvek- és eszmékről az alapszabályokban, s az értekezleten szó sem lesz ; ha az általa, természetesen orthodox alapon formulázott programmot az értekezlet magáénak vallja, azaz ha az ő „Hiszek egy "-ét, mint egy tagtárs j3llemzó azt, az egyesület elfogadja ; sőt midőn arról volt szó, hogy minden iránynak legalább egy-egy közlönyét minden egyes olvasó-kör hordassa: az olvasandó könyvekre nézve is megszorítást lett volna hajlandó tenni; mert a modern irányú olvasmányok télrevezetik az embereket! . . . A hol az elfogultság, türelmetlenség szelleme ily nyilvánvaló, ott a püspöki censura nagy dolgokat eredményezhet t. olvasó! Igen könnyen megtörténhetnék például, hogy a ki a modern irányban s elvek alapján állítana elő egy művet, a debreceni egyházkerület előtt maga e'l állítana tanút. S az engesztelhetlen gyűlölet és türelmetlenség mai nyilvánulásai mellett, ki bizonyos arról, hogy e dolgozatot a modern irányú paptárs ellen nem fogják-e corpus delicti gyanánt dokumentumul használni s alkalmazni ?! melynek alapján az anathema s egyházbóli kirekesztés végre is hajtatnék .... Okunk van ilyen szomorú feltevésekre. A szót a tett szokta követni . . . Hallani pedig tőöb, mint elégszer hallánk már, hogy: „Ki az egyházból !" „hagyják oda az egyházat" ! stb . . . Ezeket minden modern elvű ember tudja. Az orthodox közlönyökből merítjük azokat. Mert mi nem félünk az ő lapjaikat olvasni, hogy talán vélekedésünk s meggyőződésünket megváltoztatnák ; nem ugy, mint ők félnek olvasni a mieinket . . . De lássuk mit eredményezhet még a türelmetlenség, s a vele járó censura ? ! Sok mindent. Mindenekelőtt a lelkészi értekezletek alakításának teljesen útját állhatja, vagy ha létre jönnének is, azokat meddőségre kárhoztathatja. Továbbá a moderneket azokbóli kimaradásra, véleményök eltitkolására bírhatja. Így a censura a szabadelvű, modern irány terjedését korlátozhatná, — az egyháznak bizonyos kárára ; sőt kárára a vallás-erkölcsi élet felelevenítésének s közvetve az emberiségnek is. Hogy ez kárára lenne az egyháznak, a magyar prot. egyháznak t. i., aunyiban merjük mondani, a mennyiben ismerjük az emberiséget vezérlő eszmék irányát, s fejlődési processusát, és látjuk a tudománynak minden téren és körben való elöhaladását; s a mennyiben ismerjük a társadalomnak, sőt az emberiség legjobbjai— és legnagyobbjainak az egyháztársadalmi intézményekrőli fogalmát és az ezek fennállhatása iránt táplált és nyilvánított igényeket és kívánalmakat. Eredményezheti hát a censura azt is, hogy a moderneket a munkálkodástól viszszatartja, elriasztja; nehogy műveik alapján fejökre mondassák az: anathema e s to. „Mily kár" ! mondhatják szokott gúnyolódó hangon orthodox paptársaink, ha viszsza nem utasítanák e cimet, igy irnám: testvéreink. Dolgoznak ám majd „az igazhitűek !" Én nem kételkedem. Hanem azt teszem hozzá, hogy : „a magok gyönyörködtetésére". Mert „észfeletti" elveik fejtegetésével, akarám mondani szélnek eresztésével, mert az „észfelettit" az ész nem fejtegetheti, ezzel tehát olvasó közönséget a mai világban nem toborzanak, nem teremtenek. Nem lesz-é ez állapot káros a magyar prot. egyházra s a valláserkölcsi életre uézve ? Én hiszem, hogy nagyon káros lesz. De nézzük még mit idézhet elő a türelmetlenség -vel, elfogultsággal egyesült „Censura" ? ! . . . Azt, hogy a modern elvek hive, nem küzdhetvén s munkálkodhatván az egyházban, tiszta lelkiismerete sugallata szerint egyháza érdekében, az evangyeliomi szabadság s valláserkölcsiségért: oda hagyja az egyházat és elkeseredésében, fájó szívvel s lélekkel bár, de megválik állásától ; vagy kedvezőbb esetben is más tért s irányt va Hzt a szellemi működésre, miként ezt már is anyian tevék. Igy az ifin, munkabíró egyén. A ki pedig tul van már azon, 1 • más, uj életpályát válaszszon, ha állásá-42*