Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-16 / 20. szám

likus és görög keleti hitcikk hivését, avagy szertartás teljesítését, mi protestánsok pedig akár modernek, akár orthodoxok, épen nem tartjuk azok nagy részét „a hit- és üdvigazságok keretébe tartozónak." Nem kevésbé klassikus beszéd ez is : ,,Midőn mi (t. i. B. F. és az orthodoxok) a természetfelettiség elvét a hitigazságok terén hangsúlyozzuk, a természet körébe eső dolgokban az evangyélium által is világosított észt tisztelettel kövttjük. Csak nem kell össze zavarni az alsóbb dolgokat a felsőbbekkel, a mulandókat az örökkévalókkal. Ott hol az . ,ész megáll," saját végessége határolván, ott igenis ott kezdődik az észfelettiség régiója, ott már uj vezér kell, s mi az ész mellett és feleit, a nélkül, hogy ezt tagadnók, hódolunk a legmagasb észnek, az Istennek : kijelentéseinek, tehát az ész felettiség elvében is ész a vezér, az örök és tökéletes ész, az Isten." Bölcsen vau mondva! De egyúttal legyen szabad azt is megtudnunk, hogy p. o. a kánai lakodalmi bor, az öt ezer embert kielégítő öt kenyér és két hal, a négy napig holtan fekvő lázár feltámasztatása, s több ilyen beleesik-é a természet körébe, s lehet-é ezek magyarázásánál az észt követni; avagy már itt az „ész megáll, saját végessége határolvan," s itt már uj vezér kell ? Ha lehet az észt követni, akkor ne vitatkozzunk egy • ássál, hanem fogjunk kezet; ha pedig az Önök esze itt megáll, akkor ne csodálják, hogy a katholikus ember az oztyát, ereklyét, sz. képeket, Sz.-Mária fogantatását, s a pápát kiemeli a természet körébe eső dolgok sorából, s ezeknél már eszét megállítván, uj vezért választ, jelesen „az észfelettiség elvében rejlő észt." Ez ám az igazi „felemás iga" — mint Pál apostol mondja — s bizonyára önöktől is újra megkérdené, ha életre támadna: „Micsoda társasága vagyon az igazságnak a hamissággal? ós micsoda egyesülése vagyon a világosságnak a setótséggel" ? (2. Kor. 6, 14.). És az ily felemás beszédek folynak 19 számon keresztül majd nem megszakadás nélkül, közbeközbe megcifrázva ilyes mondatokkal: „mi, mint a haladás barátai az ujabb fegyvereket elfogadjuk." Olvasóinknak azonban remény lem elég lesz ennyi is a jóból, mely egykét idézetből egyszersmind beláthatják azt is, hogy nem ok nélkül fakad ki egy-egy hevesebb vérű modernista, ós kérdésbe teszi, hogy vájjon ily nézetek ellen lehet-é tudományos érvekkel harcolni ? De lássunk valamit más vezér férfiaktól is. Az „Evangy. lap" első ötödik számában bevégződik a debreceni hittanárok „Hitvallása," s mindjárt a 7-dik számban megjelenik egy értekezés vagy tanulmány, ezen cím alatt: „Bűnösség és váltság," aláirva: „Debrecen T. M.;" mely két betű alatt, ha nem csalódunk, a hitvallást aláirt tanár urak egyikének neve rejlik, de ha nem ez rejlenék is, a szerkesztő B. F. ur némileg magáévá tette e cikk tartalmát, nem lóvén ellene semmi észrevétele. No ez elég érdekes théma, gondolók magunkban, s kíváncsisággal olvasók a hitvallást aláirt tanárok fgyikónek ezen nem ex chatedra tett önfejtődzését (ez is B. F. ur szótárából van ]. Ev. 164. 1.), s vártuk a paradicsomi bűnesetnek, ós a helyettes elégtétel tanának a védvehaladó párt fegyvereivel való boncolgatását s illetőleg védelmezését, mert hiszen, mint a közelebbi „Tiszántúli nyilatkozat" aláirói mondják, „a kevésbé lényegesekre nézve a szabadság ós haladás utja nyitva maradt" ugyan a debreceni tanárok előtt, de „az elengedhetlen főbb tételeket bátran jelölték ki"; a bűnősség és váltság tana pedig szerintünk is elengedhetlen főtétel^de B. F. ur is ezt „a nagy vallás alapeszmék" Ev. 95. 1.). És ime mit látunk ? M cikkben árnyéka sincs a helv. hitv. egyház alapnézeteiuek, hanem részben modern nézeteket hirdet, részben ezeken is túlmenve, a vulgáris rationalismus felületességét tartalmazza. A ki kételkedik szavainkon, az ám olvassa el az egész cikket. Ádám bűnesetének semmi nyoma, mindössze is ennyit mond, hogy „az evangyeliom felteszi, mint elismert tényt, hogy az emberi bűnösség, és ennek érzete általános," vagy : kell hogy „elismerjük magunkban a roszrahajlást, s hogy mi bűnösök vagyunk." A váltságra nézve pedig iljesfólóket olvashattunk: „Nem ébred-6 fel a szívnek ama jóravaló gerjedezése, miszerint ember csak akkor lesz szabaddá akaratában, nyugodtá szivében, istennek tetszővé, istenhez hasonlóvá egész ó 1 e t ób en, ha előbb minden bűntől megtisztult, megszabadult?" De hát lehet ez, hogy már életünkben minden bűntől megtisztuljunk ? Igen Pelagius s talán a szélsőbali sociniánusok s rationalisták szerint, de Ágoston, Kálvin, s a helv. hitvallás szerint ugyan nem. S ezután közvetlenül igy folytatja: „Ha már a legszigorúbb moraltanitók — mint Kant is — bevallják, hogy e végre a természeti tehetség nem