Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-09 / 19. szám

ben biztosított jogait s egyéni szabadságait, se az állam intézményeit, sem önmagának a törvényben rendelt polgári kötelességeit. Ez az állami közösségben is valósitható teljes egyéni vallásszabadság. (1 — 3. §.) 2. Miután mind az egyéni szabadságnak természetes következménye a társulási szabadság, mind pedig a vallási élet teljes erejével mindig közösségben fejlik ki, s minden vallás épen hiveinek egyesülésében gyakorolja a társadalomra legiótékonyabb hatásait, ennélfogva biztosítani kell a polgároknak azon jogát is, a mely szerint nemcsak egyénileg vallbatnak bármely hitet, hanem annak gyakorlására testületekké vagyis egyházakká szabadon egyesülhessenek s ezen társulataikban a szükséges testületi jogokkal bírjanak. 3. A vallás szabadságának egyik leglényegesebb feltétele az lévén, hogy akár az egyéni hit, akár a testületben szervezett, vallási közélet függetlenné legyen téve minden reá nézve külső idegen hatalom kényszerítő befolyása alól, ennélfogva az állam a vallási élet belső körébe semminemű rendelkezéssel se avatkozzék. — A vallási felekezeteknek teljesen önmaguknak kell intézkedhetniük minden a hit vagyis vallás (religio) belső körébe tartozó ügyeikről. Az egyháznak az államtól külön választása; — és a „szabad egyháznak a szabad államban" — nagy elve voltaképen abban kell hogy álljon, ós helyesen akként valósitható, hogy választassék el a vallási hit köre a jogi és politikai világ körétől; hogy a lehetőségig külőnitessék el a belső vallási élet, a világi államélettől, s egyszersmind a polgároknak ezen akár egyénileg, akár egyházi testületekben gyakorlott vallási élete és tevékenysége biztositassék a világi hatalomnak minden kényszerítő beavatkozása ellen. Ebben áll a vallásnak és az egyháznak szabadsága. 4. Azonban a hitfelekezetek az által, hogy bár vallási célokra alakult, de mégis emberekből álló, az államban külsőleg létező, s testületi jogokkal, sőt anyagi szükségletekkel biró társulatokká, vagjis egyházakká válnak, ez által, mondjuk, egyszersmind a világi érdekek terére lépnek, bizonyos jogi viszonyba s többféle összeköttetésbe és érintkezésbe jönnek ugy saját tagjaikkal, kik egyszersmind állampolgárok, mint szintén az államban lévő más, részint egyházi, — részint világi testületekkel, s végre magával a legfelsőbb világi hatalommal, az állammal. Nem tagadható annak lehetősége, hogy ezen érintkezések folytán összeütközések támadnak a különböző testületek között, valamint, annak a lehetősége sem, hogy egyes esetekben valamely hitfelekezeti testület saját vallási életének körén túllépve, a világi élet körébe avatkozhatik, s ezáltal megsértheti vagy az egyes polgároknak polgári szabadságát vagy magának az államnak szabadságát és souverainitását. Ennélfogva mind az egyház és állam — helyesebben a vallási hit- és a politikai élet — külön választásának elve szerint, mind a polgári szabadságnak és államnak érdekéből, valamint egyfelől a fenntebb előadóit elvek értelmében biztosítani kell a vallásfelekezeteket a hitbeli teljes szabadságról, és vallási életük körébe való minden, akár állami, akár egyéb külső beavatkozás ellen: ugy viszont a törvényben biztosítást kell nyújtani az iránt is, hogy egy felekezet sem terjeszkedhetik tevékenységében saját vallási életén tul, s mint vallási testület nem avatkozhatik polgári s politikai ügyekbe, továbbá, hogy nem sértheti a körébe nem tartozók vallási életét sem. Egyszóval a vallásfelekezetek irányában is biztosítani kell a társadalmi békét, az állami közrendet az állam souverainitását és az egész politikai szabadságot. Mihelyt a vallási életet átalában, s igy az egyes vallásokat is emancipáljuk a politikai hatalom uralma s beavatkozása alól: azonnal egyszersmind az állam függetlenségét és teljes sourverainitását is minden szükséges eszközökkel biztositanunk kell a vallásfelekezetekkel szemben. A „szabad egyház a szabad államban" nagy elvének magában kell foglalnia nemcsak az egyházak szabadságát az állam iráuyában, hanem az állam szabadságát is az egyházak irányában. Ezen értelemben állapítandó meg az egyházaknak s az államnak kölcsönös jogköre s az államhatalomnak a vallásfeleke/.eti testületek irányában gyakorlandó felügyeleti s ellenőrzési joga, illetőleg kötelessége. Nevezetesen az államhatalomnak őrködnie kell a felett: a) hogy vallási hite senkit se menthessen fel törvényen alapuló bármely kötelességeinek teljesítése alól ; b) hogy egyházi szabályai vagy egyházi felsősége senkit ne akadályozzon se polgári kötelességeinek, sem polgári jogainak és szabadságának gyakorlatában ; c) hogy bármely felekezet tiszteletben tartsa az államfelség jogait, engedelmességgel viseltessék az ország minden törvényei iránt, sem isteni tiszteletében, sem egyházi közéletében ne történjék semmi olyan, mely a közerkölcsiséget vagy az ország valamely törvényét sértené ; d) hogy különböző vallásfelekezet tiszteletben taitsák egymás békéjét és szabadságát. e) hogy egy hitfelekezet se terjeszsze tevékenységét a saját vallási életére tartozó egyházi ügyein tul, és végre. f) hogy mindenik vallásfelekezetnek oly egyházi szervezete legyen, vagy legalább az államkormánynyal az illető egyház oly viszonyban álljon, a melynél fogva a kormány ez^n felügyeleti s illetőleg ellenőrzési jogát kellő eredménypyel gyakorolhatja. Az államhatalom az előadott elveken alapuló, s tisztán a szabadság védelmére irányuló felügyeleti joga mellett és az ezáltal nélkülözhetlenné lett, s a törvényben kijelölendő korlátok köíött lehet bármely vallásfelekezetnek gyakorolnia hitbeli és testületi szabadságát. (Vége következik.)