Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-04-25 / 17. szám
Azt is tapasztaljuk, hogy gyülekezeteink keblében a tettleges áldozati készség fogyásnak indult. Ha szegényebb egyházaink, iskoláink érdekében áldozatra van szükség, az apostoli lélekkel irt körlevelek átmennek az egyházakon, s helyök sem ismeri meg őket többé; de ha visitátiója alkalmával a püspök felemelné szavát a nyomorúság látott egyházak s iskolák mellett, áldozatra serkentő szavai megteremnék édes gyümölcseiket. A püspöknek ritkáa hallott szava aranyakat gyűjtene; de a helyi lelkész megszokott szava csak krajcárokat rak össze. Bizony igaz: „omne raruin carum". A ritkánlátott vendég iránti szeretet, s lelkesültség, áldozatra is hajlandóbbá tesz bennünket, hogy megörökítsük azon nap emlékét. Azt olvastuk — ha nem csalódunk — a chinai császárról, hogy midőn tavaszszal az első próbaszántást megteszi arany ekéjével, a jelenlevők földre vetik magokat, ajrejtik szemeiket, hogy a császárról — hitük szerint — lelövellő sugaraktól meg ne vakuljanak; mert azt látni nem lehet, nem szabad. A mi püspökeinkről is löyellenek reánk sugarak; de fényök nem vakitó, hanem, világosító. Püspökeinket lehet látni, és szabad ; de csak szerény lakhelyükön, vagy közgyűléseken, hova a szegény falusi ref. ember nem mehet, s igy püspökét neaa láthatja. Jó lenne mielébb a próba-szántást megtenni, hogy a falusi ref. hivek fennállva szemlélhetnék a sugarakat, s világosodnának, s látnák, hogy van főpapjuk, ki szent vallásuknak legfőbb őre. * egjelenése uj szellemet, áldozati készséget árasztana el a hivek lelkében, uj, erős, eddig ismeretlen éber elevenítő szellemet, s ez a harmadik ok, a miért a püspöki visitátiót létrehozzandónak tartjuk. Ha elnézünk gyülekezeteink szellemélete fölött, lehetetlen, hogy a magányzó fölsemvevés, bárgyúság, a közintézetek iránti lelkesültség lehűlése, eleven érdeklődés hiánya föl ne tűnjék előttünk. Szűk körű ismerete, egyhangúságba sülyedése mellett az érzelmeire ható, s azt szendergő állapotából felrázó események hiányában a hideg közönyösség karjai tartják fogva, Mint a nyári szárazság idején a szomjú földnek a langy eső, a rosz párázattal telt levegőnek a mennydörgés ; szüksége volna a hivek egyetemének a tétlensége álmából felköltő, érzelmeit lelkesülésre fokozó, s reá mólyen ható eseményre. Jelenben csak önmagára, helyi intézeteire tart gondot, s azt a csekély morzsát is, melyet évente a közre áldoz, fájó szívvel szolgáltatja ki. Nem akarja ismerni azon kapcsot, mely őt az egyetemes egyházhoz köti. Viseljen gondot kiki magáról, azt tartja; de hogy isten azért tette le kezébe adományait, hogy abból a kötelesrészt az egyháztársadalmi jólét felvirágoztatására kiadja, kötelességnek nem ismeri el. Ismervén a népet minden rétegében, tapasztalván fogékonyságát, szivjóságát ódon szellemüsége mellett is, ugy hisszük, hogy a püspöki visitátió felrázná tétlensége álmából, uj medret nyitna gondolkozás folyamáuak, megfrisitné a vért ereiben, áldozatra kész szellemet öntene belé, ledöntenó a rut egoismus falait; mert ne higyje senki, hogy a főemberek látásának, szavainak semmi haszna; sőt épen az képes uj szellemáramlatot eszközölni. Ha Mária Terézia valamely fő embere által tolmácsaltatja a magyarok előtt szorult helyzetét, s szólítja fel védelmére, az ugy is sokszor bántalmazott magyarok hidegen váliat vontak volna; de midőn karjain kisdedével, s szemeiben ragyogó könnyekkel maga jelenik meg közöttük, s kéri segélyüket a trón megmentésére, az egyszerre eláradt hatással megragadtatva — felejtve multat — lángra gyúlt lelkesedésükben kardot rántva kiáltottak fel: életünket, vérünket királyunkért l! Ezernyi példát lehetne felhozni annak bebizonyítására hogy a fő emberek megjelenése mily jótékony hatással vau a népre, mennyire lelkesíti, uj szellemet önt belé; de hogy igazunk van, majd a létrehozandó püspöki visitátió megmutatandja. Molnár Sámuel, ref. lelkész. TÁRCA. A csomó ketté vágva. (Bartholomaeidesz János esperes urnák.) Midőn e lapok m. é. 43. számában fölvetettem a kérdést : mikor eskethetők a védkötelezettek ? Tettem ezt azért, mert azt hittem, hogy a Krajcsi Sándor esetével uj dolgot közlök. Midőn ugyancsak e lapok f. é. 2. számában folytattam, azon meggyőződés vezérelt, miszerint papi hivatalunk gyakorlatában alig van, a mi anyagi tisztázásra szorulna, mint épen a védkötelezettek házassága körül fölmerülő kérdések. S e meggyőződésemet igazolva látom, ha az 1868 40 t. c. 44. §-ával szembe állítom az idézett törvénycikk végrehajtása tárgyában, 1870. évben kiadott miniszteri utasítás 103. §-ának 2. pontját, vagy ezzel az 1874. évi számú miniszteri intézményt. VII J De igazolva látom az által is, hogy akik e lapok hasábjain e tárgyhoz ujabban szóltak, Bartholomaeidesz esperes és Kiönti lelkész urak, szintén nem voltak egy véleményen. A mit én irtam és szabályul véleményeztem, azt az e tárgyban alkotott törvény, és hozzánk papokhoz intézett