Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-18 / 16. szám

gyümölcsének megízletése miatt abból már egyszer kiűzetett ember fiának: Előre !! FARKAS JÓZSEF. Folytatása, következik.) ISKOLAÜGY. A néptanítók nyugdíjazásáról szóló törvényjavaslatot f. hó 13-án vette a felsőház tárgyalás alá. Először is Trefort Ág. miniszter ur szólalt fel, elmondván, hogy a fenforgó kérdés már évek óta foglalkoztatja a közönség figyelmét, a nélkül, hogy az megoldatott volna. Most azonban már a megoldást tovább nem halaszthatjuk, ha csak minden a népnevelés érdekében eddigelé hozott áldozatot kockáztatni nem akarunk. Kifejti ezután, hogy a nyugdíjazás terhét egyedül az államra ruházni a mostani viszonyok között nem lehetett, de nem az iskolát fentartó testületekre sem, még kevésbé a különben is csekély fizetésű tanítókra ; hanem meg kellett azt osztani három felé. Majd felemlíti, hogy a kormány is igen jól tudja, hogy ezen tervezetnek igen sok gyengéje és hiánya van, különösen ha méltányossági szempontból tekintjük, miután a nyugdij csak általánosítva vau, és nincs fizetésükhöz arányítva. De ha ezt akartuk volna — ugy mond — tenni, akkor ezen évről el kellett volna ezen ügyet halasztani, miután a fizetések sok helyütt nincsenek szervezve, sőt igen sok tanitó fizetése földből ós terményből áll, melyek pénzértéke még nincs meg állapítva, s megállapitása igen hosszú operatioba került volna. Ennélfogva ajánlja az elfogadásra. Utána Schlauch Lőrincz szathmári püspök emelt szót, mondván, hogy bár nem tartozik bámulói közé azon túlzott aspirátióknak, melyek itt-ott a tanítói osz tályuál észlelhetők, s bár hiszi, hogy minden komolyan gondolkozó a kellő mérvre leszállittandja azon érdemek becsét, melyeket némelyek nemes felhevülésökben a tanítói osztálynak a társadalmi élet fejlesztésében tulajdonítanak, mind amellett siet kijelenteni, hogy a hazának vannak kötelmei ezen oly igen rosszul dijazott osztály iránt, melynél roszabbul dij?zott osztály — tekintve az ez által teljesített szolgálatok fontosságát — aiig van Magyarországon. Sajnálja, hogy az 1868. 38-iki törv. cikk a nagyon szűken kimért 300 forintnyi minimumban állapította meg a néptanítói fizetést, sajnálja, hogy e uyugdíjtörvényjavaslat is csak 300 sőt 250 frtnyi nyugdíjat helyez kilátásba egy hosszú, fáradságos élet jutalmául; meghajolva azonban az ismeretes pénzügyi viszonyok előtt, elfogadja a javaslatot, mely ha most még csak kezdeménynek, csemetének tüoik is fel előtte, de reményli, hogy terebélyes fává fog az majd felnőni. Elfogadja annyival is inkább, mert e törvényjavaslatból két, a népnevelésre előnyösen ható elvet lát kimagaslani. Az egyik, hogy azok, a mit eddig szórványosan, felsőbb reudeletek utján étesitettek, azok most törvény erejére emeltettek, s az 1806-iki ratio educationisban a kathol. tanitók nyugdijazása érdekébm kimondott, de jórészt mind eddig csak papíron létezett elv, most a törvény által valósittatik. A másik elv az, hogy a községi ós felekezeti tanitók közé az 1808-diki iskolai törvény által emelt válaszfal ezen törvényjavaslat folytán gyengíttetik, alapelvül proclamáltatván e javaslatban, hogy a tanitó bármely felekezetnél működjék is, e hazának munkása, és hogy a közös haza tartozik róla elaggott napjaiban gondoskodni. Ugyaníly szellemben szólalt fel gr. C z i r á k y János is, hozzátévén még, hogy bár ő azok közé tartozik, kik a felekezetek hitbeli érdekeit melegen szivükön hordjak, s azok autonomikus jogait minden alkalommal megéva kívánják látni ; de mégis igen szűkkeblű felfogásnak kellene jeleznie azt, hogy : „ha a felekezetiséget valaki abba helyezné, hogy a mi a tanitók sorsának javítására törvényileg megállapitathatik, azt sem helyeselné, s igy az autonómiából valami olyau félét kívánna csinálni, melyhez nyúlni ne lehessen Éo nem tudom — úgymond— hogy gondolkoznak hazánk más felekezetei, de részemről azon meggyőződésnek adok kifejezést, hogy én melegen üdvözölném azon intézkedést, mely itt, mint óhajtás fejeztetik ki, hogy t. í. a tanitók fizetésének minimuma törvény által rendeztessék. Én ebben önállóságunknak legcsekélyebb veszélyeztetését sem látom. Más dolgok által igenis, ha t. i. a tanrendszerre, a tanítandó tárgyakra vonatkoznak az ilyen intézkedések, és az elemi iskolákra más mint felügyeleti befolyás gyakoroltatik. Én tehát ezt részemről kijelenteni szükségesnek találtam, s azon élénk óhajtásnak adok kifejezést, hogy e részben minden előítéletről lemondva, minden felekezetű honpolgárok arra törekedjenek, hogy törvény hozassék, melyben a fizetés minimuma a felekezeti népiskolákra is kiterjedőleg állapitassék meg." Ezután báró V a y Miklós lépett, fel a törvényjavaslat védelmére, s következő beszédet tartott: „Midőn az előttünk fekvő törvényt Felséges urunk szentesítése alá bocsátjuk, nem teszünk egyebet, minthogy arra kérjük, miszerint adjon létet, életet azon kormányrendeleteknek, melyek azelőtt majdnem 7 évtizedekkel tótettek, dicső nagyatyja II. Ferencz császár és király nevében a „ratio educationis" nevezete alatt közzé. Ma sem lehetne ezen törvényt alaposabban s melegebben indokolni, mint az 1806-ban, a mondott helytartósági rendelet által törtónt Ennek azonban csak ritka esetekben lett elég téve, s igy kivált megváltozott politikai helyzetünknél fogva, törvényre van szükség, hogy végre kikeljen és gyümölcsözzék az oly rég már főidben heverő mag. És noha még e törvény sem tekinthető egyébnek, mint a törvényhozás első, még épen nem kielégítő lépésének arra, hogy iskolatanitóink anyagi helyzete, mostani, valóban tovább nem tűrhetett siralmas állapotából, a mennyire lehet kiemeltessék, mindamellett is azt el nem fogadnunk, lehetetlen. A „mennyire lehet" mondom, mert hogy, a mi pedig legkívánatosabb lenne, évi fizetéseik sem fizettetnek a tanítóknak ; s jövőjüket tekintve