Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-18 / 16. szám

is nagyobb mérvű, kevésbbó terhes feltételekhez kötött, segedelmet nem nyújt a törvényhozás, azon nagy számú s ha nemes missiók fontosságát átérzik s annak teljesen megfelelnek, a haza elismerésére és hálája első vonalban méltó egyéneknek, kiknek kezeikre van népnevelésünk, — államéletünkre oly nagy befolyással bíró ügye, azaz a a jövő nemzedékek anyagi ós erkölcsi fejlődése bizva, — az sem a jelen törvénynek inditványba lett hozatala által is lehetőleg tanúsítani óhajtott jóakaratán múlik, hanem egyenesen hazánk mai kedvezőtlen pénzügyi viszonyaiban keresendő. Kezdetül azonban ne késsünk igy is elfogadni a törvényt, mert ha az nem is egészen tökéletes, ha nem felel is meg teljeseu a célnak, de legalább s nem kis morális becscsel biró jelét adja annak, miszerint belátja a mai törvényhozás, hogy megjött ideje az e téreni száz meg száz éves mulasztásokat jóvá tennie; aztán, mint látni lehet, korántsem valamely rendkívüli díjazásnak, ajándék nyújtásnak vagy megjutalmazásoknak kérdése forog itt fenn — soha a ma minden vigasz nélkül, ittctt nyomorban elhunyt hivatalbeli elődeik sorában, az élők ilyesmit is követelhetnének, a tartozásokat annak idejében le nem rótt államtól — hanem arról, hogy a haza közel húszezer nélkülözhetlen munkásai szivükben, kétes jövőjük biztosítása által uj erőt, kedvet és lelkesülést öntsünk terhes foglalkozásuk folytatásához. És még e célra is avagy minő kis mérvben vétetik az állam közvetlen pénz béli segélye igénybe, a teher legnagyobb része az iskolák, ezeknek közvetlen hasznát vevő feltartóira s a magokról gondoskodni tartozó tanítók vállaira fek'etvén. Sőt, aki ismeri e törvény genesisét, tudhatja, hogy annak most élő, és minden valaha még leendő tanítók háláját kiérdemlőit indítványozója s béketűrő szerkesztője, csak akkor fordult az őt készséggel támogatott kormány, s legjobb akaratú tőrfényhozáshoz, midőn végleg meghiúsultak törekvései; s reménye arra nézve, hogy a maga elébe tűzött nemes célt magokra hagyott egyes felekezetek saját erejével, minden más segély s kényszer nélkül valaha keresztül vihesse; egy szóval, midőn belátta, hogy a már ismert „segíts magadon, s isten segitend rajtad" cselékvési szabálytól nem volt többé mit várnia ; — a minthogy erről, mint szerény működésem egyik terén történt eseményről én is tanuskodhatom, — de épen azért, mert tapasztalásból tudom, hogy a törvényhozással ezen, miuden felekezetekre egyenlően kiterjesztett jótékony intézkedései nélkül, szegény protestáns tanítóinkhoz még igen sokáig, csak ily mérvben sem lett volna segítve, azokat, mint már mondám, részemről mélyen érzett hálától áthatva, elfogadom." Ezen nagy érdekkel hallgatott beszéd után még Trefort miniszter ur tett megjegyzést ezen beszédekre, kifejezvén örömét gr. Cziráky azon nyilatkozata felett, mely szerint a felekezeti autonomía nincs veszélyeztetve az ált^l, ha a maga idején a felekezeti iskolák tanítóira nézve is a törvény által egy minimum fog megállapíttatni, s ígérve, hogy a midőn majd a népiskolai törvény egyes szakaszainak módosítása jövend szóba, ez értelemben fog javaslatot tenni. A főrendek közül az előterjesztett törvényjavaslat ellen senkinek sem lévén ellenvetése, némi javitó észrevételek tétele mellett elfogadtatott. A fentebbi közleménvnyel kapcsolatban megemlítjük, hogy Schlauch L. püspök ur nemcsak beszélni tud melegen a nevelésügy s ennek munkásai mellett, de tenni is. Igy nevezetesen közelebb kinyilatkoztatta, hogy a püspöki megyéjében levő s hatósága alá tartozó néptanítókért kész az első évben a nyugdijalapra törvény szerint szükséges beléptidíjat saját erszényéből kifizetni; és azontúl is e célra több ezer forintot ajánl fel évi adományul. Jelentés a belső-somogyi egyházmegyéből, *) Nagytiszteletti és tekintetű egyházmegyei közgyűlés. Azon kötelességtől, melyet iskolaszabályzatunk XI. 51. pontja elibem szab, indíttatva, s azon hittől, hogy egyházmegyénk tanügyének némi szolgálatot teszek, buzdítva, megkísértem népiskoláink állásáról s érdekükben a lefolyt egyházi óv alatt tett intézkedéseimről rövid előterjesztést tenni. Először is, hogy működésem iránya és jelen felmutatás óithető legyen, ki kell mondanom, hogy én a tanügy lendületbehozatala, vagyis jelentékeny előbbvitele első feltételének a pontos iskoláztatás keresztülvitelét, babáikényszer utján is, tartottam és tartom; és midőn egy évvel ezelőtt a közgyűlés parancsának engedve a tanügyi bizottmány elnökségét elvállaltam : feladatomul tűztem e feltét létrehozásának megkisértését. Ha — gondoltam — gyenge az állam, és tisztviselői nem elég bátrak a legnemesebb intentioju törvény foganatosítására; megpróbálom én az ügy szentségével, mint fegyverrel kezemben, az egyház báránykáinak legeltetésére, a jövő polgárainak nevelésére erővel is reáhajtani a gondatlanokat. Ez elv, és meggyőződéstől vezetve a lefolyt óv május havi törvényhatósági gjülésen indítványt tettem: mondaná ki megyénk, hogy a kivihetetlent, azaz az iskolák látogatásait, szolgabiráitól nem kívánja; de kötelességükké teszi, hogy az egyházi vagy világi felügyelők megkeresésére az 1865—8. XXXVIII. t. c. 4. §-át végrehajtsák. Az indítvány szórói-szóra el nem fogadtatott; de szülte a bölcs intézkedést, melylyel a községi birák a mulasztások hetenkénti büntetésére, s szolgabíró urak ezek eljárása feletti figyelmes és szigorú őrködésre utasíttattak. Most, hogy a megyei határozat gyümölcs nélkül ne maradjon, felhívtam a t. lelkész és tanitó urakat a mulasztásoknak hetenkint a községi biróhoz mindkettőjök aláírásával leendő áttételére ; s hogy legyeii magamat mihez tarthassam, és ha kell, a vasat még tovább is üthessem, felkértem a helyi felügyeletek elnökeit, szíveskednének tudósítani min*) Felolvastatott a f. é. márc. 15-éü Gigében tartott e. megyei közgyűlésen.