Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-11 / 15. szám

ezen lapok kevés eltéréssel hasouló tartalmúak és pedig jobbára elméleti kérdésekkel foglalkozók. Nem közölhetjük ezekben és nem tanulhatjuk egymástól épen azt a mivel mindennap foglalkozunk ; gyakorlati lelkészet körébe tartozókat. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy e létező lapok szükségtelenek, hogy nem azok, bizonyitja az, hogy élnek. De avagy egyházkormáuyzók vagyunk-e mi? azok is vagyunk; a tudományok mivelői vagyunk-e ? azok is legyünk; pártemberek vagyunk-e? az egyházban küzdő eszmék harcosai ? azok is lehetünk; de . . . Van-e köztünk a kitől megválasztatásakor azt kérdezte volna gyülezete, micsoda pártbeli vagy, liberalis-e vagy orthodox? melyik tudományokat miveled ? értesz-e az egyházkormányzathoz ? — hanem azt kérdezték: milyen pap vagy templomban és templomon kivül? Hivatalunk hü és bölcs betöltése az első. De hogy ezt megtehessük elég-e az, a mit az iskolából hoztunk, vagy káplán korunkban a principálistól kapoztunk? A jó pap holtig tanul. De hogyan ? Honnan ? Egymástól ? erre nincs alkalom. Épen a papok legkevésbé isme rhetik egymásr. Még a legközelebbi tőszomszédunk működését sincs alkalmunk megismerni, ha csak szóbeszéd közben nem, vagy legfeljebb kiváló halotti esetek alka1

mával. Szóval igen visszás dolog és igen nagy hiány, hogy a gyakorlati lelkészetnek közlönye nincs. Ennek szükséges voltát, azt hiszem minden lelkész érzi, felesleges volna tehát tovább bizonyitgatni. Külföldön van ilyen vállalat elég, de azt, ha népünkhöz alkalmazkodni akarunk, (pedig ezt kell tennünk ha hatni kiváüunk reá) nem igen használhatjuk. Más a német gyomor, más a magyar ; ugyanazért más a német konyha és más a magyar. A lelkek pedig még különbözőbbek. Más viszonyok, más gondolkozásmód, a tanítás és cselekvés más módjait kivánják, a mit idegen kútfőkből nem meríthetünk. De hiszen vannak nálunk ilynemű vállalatok, sőt megrovásképpen volt már emlitve, hogy csakis prédikáció irodalmunk van ; és ezen vállalatok is rövidéletüek, nem birják magukat fenntartani. Igaz! De épen azon körülmény, hogy alig szűnik meg az egyik, már támad a másik (épen e lap utóbbi száma is a „Gyakorlati lelkészet" megjelentét hirdeti) bizonyitja azt, hogy sokan érzik ilyesvalaminek szükséges voltát. Hanem azt hiszem, a t. szerkesztők nem találják el a dolog jó módját. Mit kaptunk eddig ? Prédikáció gyűjteményeket, legfeljebb mellékletül egy-egy kis agendát; egyéb semmit. Ez részint sok, másrészt meg kevés. Sok, mert minek nekem az a sok teljes prédikáció, mely végre is nem mind jó, a jók közül is sok nem minden részében jó, egyes részek csak üres hézagpótlások, hogy meg legyen a kerekded egész egyházi beszéd. Már aztán miért fizessek én olyan nyomtatott papirosért, melynek olvasása csak az időt rabolja tőlem hiába. Ezért sok, és épen ezért kevés is. Én annyi pénz után több hasznot, annyi olvasás után több tanúságot szeretnék nyerni, mint a mennyit kész prédikációk olvasásából húzhatok, hol bizony igen sokszor sok polyva közül kell kiválogatni a kevés jó szemet. Inkább kellene kevesebb, de jó, kivonatok, d'spoziciók, vázlatok stb. Aztán meg nemcsak a prédikálás meg keresztelós a mi tisztünk, hanem sok egyébb is. Ezekben is szeretnék okulni. Szóval igen kellene valami közlöny a „lelki pásztorok" számára. De hát milyen legyen ? Hasonló a külföldi ilynemű vállalatokhoz; de nem mindenben. Terjedjen ki a gyakorlati lelkészet minden részére. Közöljön: Kész beszédeket, de csak jókat, melyek minden részükben nemcsak meg ütik a mértéket, hanem tanúságosak is *). A melyek csak egyes részeikben kitűnők, azokat adja kivonatban. Dispositiókat, vázlatokat, minél többet és minél változatosabbat, hogy mindenki találjon benne a mit keres. Irásmagyarázatokat, különösen vasárnap d, u., az ádventi ós böjti „ivadokra". (A. Gödöréi jók volnának, de ha jól tudom, az első füzetnél több nem jelent meg belőlük. Talán kilehetne egésziteni.) Agendákat. Mikor a káplán először kezébe veszi Agendánkat, bizony elmegy tőle a kedve. Aztán előveszi az irónt és javitgat, ugy, hogy utóbb több a törlés, igazítás, mint az épen maradt. Ez is a mellett szól, hogy uj kellene már a régi helyett. Ujat pedig legkönnyebb volna igy, folyóiratban lassanként készíteni. Utóbb aztán, ha valamely testület uj Agendát adna ki, kész munkát találna, csak ki kellene válogatni a javát. De más célt is lehetne ezáltal megközelíteni. A protestáns felekezetek közt, különösen a nép előtt, nincs szembetűnőbb különbség, az egyházi szertartások apiólékos sallangjainál, ha e tekintetben ily módon egy jó agenda közös szerkesztése által egyformaságra vergődhetnénk, észrevétlen, de biztosan egyengetnők az egyesülés útját. Költőinkből a vallásos és erkölcsi tartalmat, mi igen jól használható volna egyházi beszédekben és vallásoktatás alkalmával. Vallásoktatási leckéket népiskolai tanitás-, katekizációk és konfirmandusok oktatására. Ebből is alakulhatna utóbb valami jó vallástankönyv. A lelkész és egyház közti viszonyt tárgyaló cikkeket. A lelkész a munkás életben. Ezen rovat alatt fejtegetné, hogy miképen töltse be a lelkész a templomon kivül az ő hivatását, mikép eszközölheti a vallásosság, felvilágosodás, humanismus előmozdítását. E tekintetben *) Vannak kitűnő egyházi szónokaink, a kiket gyülekezetükön kivül alig ismer valaki, mert nem adták ki beszédeiket. Örök kár, ha ezek szerzőik halálával elvesznek, pl. csak a dunántuli ág. ev. kerületben a sok közül: Szedenics, Haubner, és mint kuriózum Gödör beszédei. Az elsőéi nem tudom meg vannak-e még, a másodikéi tudom, hogy egykor sajtó alá készíttettek, de ugy látszik abba maradt; az utóbbiéi szinte letisztázva, utódja, a szendi lelkész ur kezei között voltak, talán lenne szives közölni belőlük.