Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-01-10 / 2. szám
tekintettel arra, hogy anyaszentegyházunk már 1847-ben a theologiai tanszékek és a theologusok javára tett alapítványok öszpontositását elvileg megállapította , tekintettel arra, hogy papságunknak, mint nemzetiségünk s vallásunk hivatott őrének - a jelenkor követelményeivel öszhangzó — szellemi kiképeztetését nem egyik, vagy másik főtanodánk külön, — hanem anyaszentegyházunk egyeteme közös feladatának és kötelességének tartja; tekintettel arra, hogy Kolozsvár városa ez idő szerint az erdélyi részekben nem csak a magyar nemzeti tudományosságnak és társadalmi miveltségnek központja, hanem egyszersmind egyik hazai egyetemünk székhelye, s igy alkalmat nyit arra, hogy leendő papságunk — az anyaszentegyház minden megterheltetése nélkül — elsajátíthassa mindazon ismereteket, melyekre , a szorosabb értelemben vett theol. tudományokon kívül, szüksége van ; tekintettel arra, hogy Kolozsvár egyszersmind egész anyaszentegyházunk törvényhozási központja, s mint ilyen egyszersmind szükségképen a püspökség székhelye, már pedig felekezetünk érdekei múlhatatlanul megkövetelik, hogy a lelkész-képzés a püspökség közvetlen és folytonos szellemi felügyelete és közreműködése mellett menjen végbe : mondja ki a t. egyház-kerületi közgyűlés, hogy saját központi erejének, valamint az egyes főtanodák és egyházmegyék közreműködésének igénybevételével, fölállít és föntart Kolozsvártí; egy egyház-kerületi jelleggel bíró prot. papnöveldét, a tanszabadság elvének alapján. E végett, saját kebeléből küldjön ki egy vegyes bizottságot, oda utasítván azt, hogy: 1-ször, tegyen javaslatot az iránt, hogy e célra az anyaszentegyház központi erejét minő módon és mértékben lehetne fölhasználni; 2-or, vegye számba az egyes főtanodák vagyoni állapotát, különös tekintettel arra, hogy minő alapítványok vannak azoknál theol. tanszékekre s illetőleg a theologusok segedelmezésére s tegyen javaslatot azoknak öszpontositása s illetőleg azon arány megállapítása tárgyában, melyben az egyes főtanodák az egyház-kerület papnöveldéje föntartásához járulhatnak ; 3-or, tegyen javaslatot az iránt is, hogy az egyes egyház-megyék mennyiben működhetnének közre; 4-er, ez előzetes munkálatok alapján dolgozza ki, részletes tervét az intézet szervezetének úgy szellemi, mint anyagi tekintetben s javaslatát terjeszsze be az állandó igazgató tanácshoz, hogy az, ennek nyomán, jelentését megtehesse. Másik indítványunk következő : tekintettel arra, hogy leendő papságunk szellemi tekintetben bármennyire legyen is kiképezve, küldetése teljesithetésének szükségképeni alapföltótele anyagi helyzetének jebbitása; tekintettel arra, hogy e végett központi törvényhozási intézkedések elodázhatatlan szükségessége forog fön, miután ez ügy nemzetiségünk s vallásunk biztosításával a legszorosabb kapcsolatban áll: utasítsa a t. egyház-kerületi közgyűlés az állandó igazgató tanácsot, hogy a lelkész-fizetések minimumának megállapítása tárgyában, az egyházmegyék kihallgatásával, részletes javaslatát terjeszsze elő. T A- Jtrl Cl -A. Mikor eskethetők a védkötelezettek? II. Első cikkem, a melynek folytatásául jegyeztem ezt II-diknak, m. é. okt. 25-kén jelent meg e lapok 43-ik számában. Azon cikkre két megjegyzést hallottam, melyek e második inditó okául szolgáltak. Egyik, melyet szerkesztő ur a cikk után tett, másik egy kartársamé, ki arra hivott föl, hogy az általánosságban hangoztatott szabályt részletezzem egy kevéssé. Ugy az egyik, mint a másik megjegyzés céljából nem kezdhetem egyébbel ezt, amivel amazt végeztem, hogy szabályul véleményem szerint ez állitható föl: általában akkor nősülhetnek a védkötelezettek, ha a harmadik korosztályból kiléptek; kivételesen, ha az 1868. évi 40. tc. 44. §-a alá tartoznak, akkor nősülhetnek, mikor a harmadik korosztályban a sorozáson általestek. Hogy általában akkor nősülhetnek, mikor a harmadik korosztályból kiléptek, ez régi dolog. Hogy azonban kivételesen nősülhetnek előbb is — engedély nélkül értem — ez nem oly nagyon régi. Igaz, hogy van a törvénynek egy §-a s épen a 44-dik, a melyet lehetett volna ide magyarázni, de ismeretségi körömben csak egy ember akadt, aki ezt akarta tenni, s arra sem hallgatott akkorj senki. S hogy ez egyszer mégis igaza volt, mutatják a minister riumnak ~ ós ^^-számmal ujabban kiadott intézményei. E§. igy szól: „A ki az ujonczállitási bizottság által hadi szolgálatra mindenkorra alkalmatlannak nem találtatot vagy a harmadik korosztályban a sorhadi szolgálattól ideiglen fel nem mentetett, valameddig a harmadik korosztályból ki nem lépett, meg nem nősülhet." De e §-nak, ha nemleges alakját igenlegessé változtatjuk, ez is ér' telme : a ki az ujonczállitási bizottság által hadi szolgálatra mindenkorra alkalmatlannak találtatott vagy a harmadik korosztályban a sorhadi szolgálattól ideiglen fel -