Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-04 / 14. szám

minden tagja ugy tudta, hogy az „Európa" szálloda egy emeleti szobájában az ig. tanácsosok választását megelőző éjjoi couiercntia tartatott, melyen Szabó Sámuel a püspök nevében kijelenté, hogy ha Sz. Domokos megválasztatik, ez az ig. tanács gyűléseiben részt nem veend ; a közgyűlés azonban mégis bátorkodott e proscribálr egyént (nagy szavazattöbbséggel) megválasztani. Azt is mindenki tudta, hogy ugyanezen püspök, ugyanezen Szász Domokossal igen sok testületben ül széket, a többek közt a házassági (sportulákkal járó) törvényszéken, sigy vejem uramnak az „éjjeli" gyűlésen mondott enunciatioját csak captationak vehették igen sokan, vagy pedig nem érezték kötelezve magukat, hogy még a püspöki excommunicatio árán is meggyőződésük ellenére szavazzanak. Ám a fenyegetés nem vala üres szóbeszéd: a mi főt. püspökünk, e-yházkerületünk (nem épen jelentéktelen) fizetést huzó hivatalnoka, egyszerűen contemnálta az egyházkerület minden folyó ügyét intéző igazgató tanácsot. Azonban br. Kemény Ferenc ő excja egykori nagyságának már csak mása volt: a gyűléseket meggyöngült egészsége miatt lehetetlen volt vezetnie ; Mikó Imre ő excja, gr. Kun Kocsárd és br. Kemény Gábor akkori fŐgodnokaink Kolozsvártól távol valának, s igy még arra sem volt az ig. tanácsnak elnöke, hogy bár a közgyűlés legsűrgősb határozatait foganatositsa. Br. Kemény Ferenc kérette magához a keresztyén Achillest, hogy az ügyet megbeszéljék ; Achilles nem ment; az ősz főgondnok már azon ponton volt, hogy a püspöki fizetést betiltsa s az ügyet rendkivüli közgyűlés elé terjeszsze, midőn gr. Mikó Imre és br. Kemény Gábor, csak is ez esetért, Kolozsvárra jövének s kijelenték püspökünknek, hogy Szász Domokos kész ugyan az egyházkerületi botrány elkerüléséért, igazgató tanácsosi állomásáról lemondani, de ők e loyalis ajánlatot csak azon esetben helyeselhetik, ha vele egyidejűleg a püspök veje, Szabó Sámuel is lemond ugyanez állásáról. A püspök kijelenté, hogy © veje felett nem rendelkezik ; a vő kijelenté, hogy neki az ig. tanács működését» ellenőriznie kell, s igy nem mondhat le; mire az ig. tanácsi gyűlés gr. h ikó Imre elnöklete alatt megtartatott, br. Kemény Gábor indítványára pedig kimondatott, hogy a püspök törvényeink értelmében fölszólittatik, hogy e hivatali kötelesség-mulasztás okát Írásban fejtse föl. Délután aztán futva futott a vő az egyik főgondnok után, kijelentve, hogy mégis lemond, ennek következtében Szász Domokos is lemondott, a püspök a gyűlésekben megjelent, s igaz ugyan, hogy a legközelebbi (1873-ki) közgyűlésen roszalás hangzott az ig. tanács azon eljárása felett, hogy a közgyűlés által választott ig. tanácsosok lemondását elfogadta ; igaz ugyan, hogy a közgyűlés az uj ig. tanácsosi választások alkalmával a Szász név continuitását helyreállította s Szabó Sámuelt ugyan nem, de Szász Bélát beválasztá az ig. tanácsosok közé, de a püspök ő méltósága még sem tartá tanácsosnak a megelőző évi resistentialis comedia ismétlését. És már most mellőzve e kérdés azon á^át, hogy mennyire tanúskodik e tény püspökünk emelkedett keresztyéni szelleme, főpásztori nemes lelkülete mellett, c?ak azt vagyunk bátrak kérdeni: minő eszély az, mely ilyen dilemmába engedi magát sodortatni, kérdem m. h urat, hol van itt „a vezetésben a bölcseség, higgadtság, őszinteség?" s ha Szász Domokosnak netalán eszébe jutott volna, bogy a közgyűlés nagy többsége által reá ruházott bizalmi kötelesség teljesítésétől, az egyházkerületi s c a ndalum elhárítása kedvéértsem lép vissza (a mire, ha önszántából nem lesz vala kész, semminemű hatalom reá nem kény szeritheti vala): minő helyzetbe jutott volna a mi bölcs és keresztyén püspökünk ? Yagy az egyházkerület közgyűlése előtt mondott szavait kell vala meghazudtolnia (egy püspöknek 1 ..) sszépségesen besétálnia az ig. tanács üléseibe, vagy az ig. tanács határozatának nem engednie, ez engedetlenségét a közgyűlés elé felebbezve látnia, s hogy mi lett volna az ottani határozat: azt minden nagy bölcseség nélkül ki lehet, a megelőző szavazások eredményéből számítani. Ez az a „bölcseség" mely nyilt ellenesének, kivel egy széket ülni vonakodik, kit az anyaszentegyház közgyűlése előtt tett nyilatkozatával (ha a féktelen szenvedélyeskedés a nyi'atkozat minden nyomatékát el nem veszi vala) meggyalázni akart: ingyen kegyelmére bizza magát, morális létét az ő lábaihoz teszi „auf Gnade und Ungnade" ! De ha igy, e végeredményileg egyén és egyén közti ügyet, melyért a végén is mindenki saját lelkiismeretének a felelős, a szellemi derékség, a morális Ítélet bíró-széke elé nem állítjuk is, nem tehetjük ezt az oly püspöki teendők körében való mulasztásra nézve, melyért ugyan fiscalis actio nem indítható, de a mely fölött már a kozlelkiösmeret a hivatott bíró. Az erdélyi részek ref. anyaszentegyházának sajnos egy specialitása az u. n. desolalt ecclesiák létezése. Hajdan virágzó prot. egyházak anyagi szükségek, lelkészi hanyagság, a nemzetiségi többség absorbeáló ereje által lassanként kivesztek, segítvén e felekezeti pusztulást az egykori földesurak gálád önzése is, kik inkább a szolgai oláh, mintsem az elnyomatásban is büszke magyar vagy székely jobbágyot, zsellért kívánták birtokaikon látni. Ehez járultak a szabadságharc pusztításai, ugy hogy ma több mint százra megy az ily kipusztult eklézsiák száma. De ez, a végén is a végzet, a nemzeti élet mélyebben fekvő tényezőinek munkája; ha néhány valóban apostol szellemű püspök, anyagi és szellemi támogatásával sokat lendíthetne is az ügyön: egyesek bűnéül mégis alig lehetne e szomorú valót felróni. De nem igy azon néhány esetben, hol kimuiathatólag egyetlen konkrét ok az előidézője nem az egyházak elernyedésének, hanem avertálásának. Hogy csak a legutóbbi ecclatans eseteket említsem: ott van a vicei, s apanagyfalusi egyház, melyekben részint a lelkész iránt támadt ellenszenv, részint materialis kérdések s az erdélyrészi rom. cath. püspök idején tőrtént személyes fellépése, ahelyszinén való megjelenéses állítólag tett ígéretei majdnem az egész egyházat a görbe bot alá hajlították Azt is megengedem, hogy a praktikus eredmény csekély reményével, de mégis mindenesetre a kötelességteljesítés megnyugtató tudatával láthatta volna el magát főpásztorunk, ha bár valamit megkisérlett volna a tudomására jutott veszély elhárítására. Ha a helysziuére kiszáll vala, a személyi vagy materialis diőérentiák elintézését nem egy esperesnek adott rendelettel, hanem ott helyben, személyesen kisérlette volna meg ; ha mint az agg Fogarasy Mihály nem kímélte a fáradságot fellépésének nyomatékával segitni az apostasia folyamatát, ő ugyanazon nyomatékot vetette volna a másik serpenyőbe ; szóval, ha a hit és buzgóság egy mustármagnyi erejével hegyeket próbált volna megmozditni, a helyett, hogy egy hivatalos levéllel megelégedett volna. Pedig Nagy Péter a legjobb tudója, hogy hajdan mire volt képes az ő személyes föllépése, szellemi túlsúlyának érvényesítése, midőn — igaz még csak mint egyszerű pap — Zilahon 1854-ben egyetlen praedikációja után oly fényes eredményeket jegyezhetett a munkás hit könyvébe. Ám ő elássa a nekie adatott telentomokat; egy-egy papszentelési beszéd kivételével évekig nem hallják praedíkációját az ige varázsa után szomjúhozó hívek ; s van nekünk egy főpásztorunk, a ki a szó nemes értelmében nem pásztora senkinek, a ki lemetszi ugyan a püspöki úrbéri papírok szelvényeit, meg is írja (s gyalogposta utján el is