Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-10 / 2. szám

encyclikáiban, syllabusában folyvást azt prédikálja, hogy mindazon magasztos eszmék, reformok, melyek 1789 óta felszínre jöttek, valamint az összes modern műveltség, s ennek minden humánus áldásos intézménye, az ördög és pokol átkos szülötteikónt tekintendők ; mely papság keblében kiirthatlan ideálokként az elmúlt századok, s a középkori zsarnoki intézmények élnek.*) A szabadság fája csak művelt s a józan szabadságra képesített nemzet keblében ver maradandó gyökeret: a spanyol nemzet szent nevelői pedig csak az inquisitionalis máglyák lángjával, de nem a szabadság s műveltség fényével világiták be a spanyol földet; s nem csak a szabadságra nem képezték, de általában elfojtottak, elöltek benne minden nemesebb honfierényt, Ily erényül, valamely nemzet anyagi ós szellemi felvirágozhatására nézve mulhatlanul megkívántató ke'lókül tekintetik a munkásság. Es avagy kifejlődhetik-e ez általánosan egy oly országban, mely tele van férfi- s nőzárdákkal, káptalani, püspöki szók helyekkel, hol legfőbb erény a dologtalanság, leggazdagabb jutalomban részesittetik a dobzódó henyeség, és hol azok, kik egész életükben semmit sem dolgoztak, szentekké avattatnak. Ily erény a polgári hűség; de kifejlődhetik-ó ez oly népnél, melynek összes lelki vezérei egy idegen város főpapjának bármenyire botor rendeleteit is önnön hazájuk törvényeinek eleibe teszik? Ily erény a hazafiúi önzetlen áldozatkészség: ámde a hol az ország fő- ós alrendü papsága folyvást csak önnön hasára ós zsebére gondol, s ahhoz képest lesz támogatójává avagy ostromlójává az államhatalomnak, a mint ez a papi osztály érdekeit, ennek hatalmát, kiváltságait, j vadalmait védelmezi, avagy a haza érdekében azt *) Néha önmagunkban is kérdés támad, hogy a midőn a kathol. papságról oly keserűen bészélünk nem az elfogultság s felekezeties türelmetlenség sugalja-é az általunk modottakat ; avagy ha a múltban olyan volt is a papság ; de az ujabb idők józanabb, szabadabb szelleme talán nemesebb felvilágosultabb irányra terelte? önmagunk igazolásául, de meg jellemzéséül a clericalis párt legújabb gondolkodásmódjának, s törekvéseinek, hivatkozunk a „Religio", ezen aránylag még szelid lap, legközelebbi (jan. 6.) számára, melyben a vezércikk irója ném szégyenli nyiltan kimondani, hegy mindazok, melyek 1789. óta a liberális közvélemény paizsa alatt elkövettettek, „politikai s társadalmi gonoszságok" voltak ; hogy 1789-től fogva azon időig „melyben Róma a piemonti rablóbandák betörése által, mint Yiktor Em. mondá, a polgárisult világnak visszaadatott, — a történelem semmi egyéb, mint a legjellemtelenebb gazmüveleteknek hoszszu láncolta." némileg gyengíti, nyirbálja : ott a nemzet nagy többségében ne keressünk önzetlenséget, áldozatkózsóget. Az alkotmányos élet önálló gondolkodást, a folytonos haladás javítás, tökéletesedés után való vágyat kíván: de avagy kifejlődhetik-ó ez oly nép között, mely a feltét'en tekintélyt imádó, s folyvást csak a régi intézmények után sóvárgó papság ós szerzetesek iskoláiból kerül ki, mely iskolákban, hogy a „Beligió" szavaival éljünk, így tanítják a népet, sőt a mint látjuk a közpapokat is : „A mi igaz és jó volt ezelőtt ötezer évvel, igaz s jónak marad a világ végéig". (1. fiel. 1875. 10. 1.) Hasztalan itt minden fáradozás ; az így növelt, az erkölcseiben hazafiúi jellemében ennyire megrontott népre támaszkodó, gyámnoki befolyást gyakorló papság, s az ezzel szövetkező reactio visszagörditi újból és újból a felhengergetett követ. Contraria juxta se posita magis elucescunt. Hazánk, fájdalom, nem képez merő ellentétet Spanyolországgal, sőt . . . ; de a mennyiben nálunk 300 éven át folyvást ólt, működött, s nemesítő kovászként hatott nagyobb vagy kisebb körre szorított protestáns elem, ennyiben mégis ellentót, ós erre gondolva, talán midőn Spanyolország- és a katholicisniusra mutattam, egyszersmind a „Hazánk és a protestántismus" cimü mult cikkemben mondottak igazsága felől is tanúságot tettem. Farkas József. ISKOLAÜGY. Az erdélyi reform egyházkerület mult évi közgyűlésén azon indítvány te/jesztetvén elő, hogy „a nagy-enyedj főtanoda mellett fennálló theol. seminárium Kolozsvárra » tétessék át", felhívattak az egyházmegyék véleményüknek e tárgyban nyilvánítására. A n.-enyedi egyházmegye a sajtó utján is közrebocsátá ezelőtt pár hóval — mint annak idején lapunkban is jelentők — véleményét, a történelemből, s a Bethlenféle alapítványi oklevélből vett érvekkel küzdvén az indítvány elejtése mellett; a napokban pedig a kolozsvári egyházmegye bocsátá világ elé ugyancsak egy külön füzetben, ide vonatkozó véleményét. Mi e fennforgó kérdésben sem nem vagyunk kellőleg tájékozva, sem közvetlenül érdekelve ; de meg különben is élessé s szenvedélyessé válván már a harc e kérdés felett királyhágóntúli testvéreinknél: ovakodunk pártállást foglalni. Tájékoztatásul azonban, de meg mivel az előterjesztett indítványok némelyike reánk összes magyarhoni drotestánsokra nézve is figyelemre méltó, ide igtatjuk