Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-03-07 / 10. szám
hez ő is tartozik; minden közösségi életnek az egyéni élet alapján kell felépülni. Alkalmazzuk már ezen elvet, mely a germán törzsek legrégebbi alkotmányában is ki volt már fejezve, az egyházközségi életre, előáll azon protestáns alapelv, miszerint a legfőbb hatalom a gyülekezeteknél van, nem az egyes gyülekezeteknél persze, hanem a gyülekezetek összegénél, vagyis az ugy nevezett nemzeti egyházaknál; s ebből eléggé nyilvánvalóvá lesz, hogy a germán nézetekkel tulajdonkép semmi oly egyházképződés nem fór össze, mely nem ezen előfeltételen alapszik. Azt mondanunk sem kell, hogy ezen legfőbb hatalmat a lehető legszélesb értelemben kell vennünk, kiterjesztvén azt az egyháznak nem csupán külalakjaira, de annak szellemi tartalmára, a tanokra nézve is; mert épen a tanoknak nem szabad oly szinben feltűnni, mintha taláu azokat egy kiváltságolt osztály irná elé a kiskorú alattvalóknak, hanem igenis legyenek azok olyak, melyek az egyház összes tagjaiban élő köz vallásos gondolkodást fejezik ki. — Tekintsünk azonban szót a kath. egyházban, hol itt a gyülekezet ? A név megvan ugyan, de ez itt nem oly szervezett gyülekezetet jelent, a melynek minden egyes tagja az egésznek kormányzásában egy vagy más módon törvényes részt vesz, hanem jelent egy alaktalan tömeget, mely minden önakarattól megfosztottan a pap alakitó keze alá van vetve. Mig a protest. egyházban a szervezet széles alapból kiindulva, alólról megy felfelé, addig a kathol. egyházban épen az ellentétes iránynyal találkozunk. Itt egy pontból, melyben az egyházi hatalom összpontositva gondoltatik, indul ki az egész szervezés; mert hiszen fogalmilag a kathol. egyház ügy keletkezik, hogy a pápa saját lényegét kifejti ós fokonkénti emanatio utján kibocsátja magából az egyes papságokat, a melyeknek feltétlenül alá van vettetve, mint képezendő anyag az, a mit a protest. egyházban gyülekezetnek nevezünk. Ezek szerint a német ós román elem úgy állnak egymással szemben, mint tűz ós viz, mint igen és nem; a melyek között csak szakadás lehet, de közvetítés nem. Ha már a római egyház a pápaság vezéri te alatt ily merev konoksággal ragaszkodik elveihez; hát avagy másrészről mennyire felel meg a császárság a reá néző feladatnak? Hogy a császárság teljes tudatával bir feladatának, s hogy azt akarja is ha nem is épen rohamos erőszakoskodással, de egész erélylyel megoldani, e felől tanúskodik minden egyes lépés, melyet eddigelé a belpolitika terén tett. Mert ezen politika tisztán láthatólag oda van irányozva, hogy az államszövetség határain belől az egyes életet, a mennyire csak lehető, az ezt korlátozó akadályoktól megszabadítsa, saját lábaira állítsa, ós oda fejleszsze, hogy a nyilvános államélet terén rendszeresen közreműködhessék. Ez pedig már erősítése a prot. szellemnek, habár egyelőre csak a politikai téren. Igen de a szellemi élet, valamint az egyénben, ugy egy nemzetben is — ezen tágabb értelemben vett egyénben, — az egység törvénye szerint fejlődik ki; ós ha a német nép egyszer alaphajlamainak megfelelő alakokat hozott létre az állami élet terén, akkor majd az ő természeti protestantismusa az egyházi téren is utat törend magának, ós semmiféle papság nem leend elég erős a nép ezen törekvésének ellenállhatni. Kétségtelen egyszersmind az is, hogy az ekképen megerősödő protestáns elv hatása Németország határain kívül is érezhető leend. Ha a germán népek az ó világ műveltségének közvetítését a román népnek köszönhetik: ki tudja nem ez lesz-e a viszonszolgálat, melyet meg a germán népeknek kellend majd a román fajok irányában teljesíteni ? A dolgok ilyetén fejlődését Rómában — hol a történelem tanúsága szerint nem hiányzott soha, ha a papi érdekek forogtak kockán, egy jó adag csalhatatlan előrelátás — a felzaklatott lelkiismeret ösztönénél fogva eléggé tisz.án sejtették. Nem csoda azért, ha a németeknek franciaországi győzedeloieik Rómában olyasféle „patriotikus elfogultságot" költöttek fel, mint a milyet a gallus kakasban a königgratzi nagy nap. Nem csoda, ha Róma az uj császárságot, melyben az eleitől kezdve oly igen gyűlölt német elem erőteljes összekapcsolását szemlélte — a legnagyobb bizalmatlansággal fogadta, ugyan olyannal, minővel egykor a porosz királyságot, melyet sokáig vonakodott, mint tudjuk, a római udvar elismerni.- Nem! reánk nézve e küzdelemben n; ncs semmi megfoghatatlan. Sőt előttünk nagyon is természetes viszony ez két oly hatalmasság között, melyek közül az egyik épen azt akarja, a mit a másik nem akar. Ez az elvek logikai ellentétességének csak külső tünete. Rómának, anyagi érdekeinek szempontjából — pedig ott nem igen vannak hozzászokva a más szempontból való eljáráshoz — teljesen igaza van, a midőn egész elkeseredéssel megindította a 19*
