Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-03-07 / 10. szám

amott az egyház feltétlen uralma alatt az egyén megsemmisíttetik, emitt az egyházi közösség serkentő, javító hatása alatt az egyén erősíttetik. Azonban a két rendszer közötti különbség egy más szempontból is feltüntethető. Az elsőben ugyanis az igazság ugy tekintetik, mint a papság birtokában levő igazságok kész rendszere, s ez által utja van vágva minden tovább fejlődésnek, s minden szellemi erő megkötözötten, a papok kezeibe adatik. A másik egyházban az igazság ugy tekintetik, mint a levés állapotjában levő, s az emberi szellem munkássága által megvalósítandó kincs, miért is itt a tovább képzés feladatul, az előre haladás kötelességül tűnik fel. Vagyis mig a katholicismus a helybenmaradás, addig a protestantizmus a fejlődés rendszerének nevezhető. Már csak ebből is kitetszik, hogy a két rendszer közül melyik fér össze az emberiség culturfejlődésével ; bővebb vizsgálódás után pedig kétségtelenné lesz, hogy a germán szellem tulajdonkép csak ez utóbbihoz csatlakozhatik. Mert hiszen mi is az, a mi ezen szellemet kiválólag jellemzi ? 'Nevezzük bár bensőiességnek, vagy más valaminek, Je annyi mindenesetre tagadhatatlan, hogy a germán kedélyben megvan azon törekvés, miszerint a külsőt és bensőt, a léteit és gondolatot, a cselekvést és érzületet igyekszik folytonosan egymással kiegyenlíteni, és öszhangzásba hozni; igyekszik a jellem azon egységét kifejleszteni, melynél fogva a cselekvés csak az érzület kifejezése, az érzület pedig a cselekvés valódi alapforrása. Ettől azonban csak egy lépés van azon állításig, hogy: a p r o t e stanstismus a germán kedély természeti adománya. S a protestantismus el is van Németországon terjedve jobban mint vélnők. Nem csak a protest., de majdnem ép annyira a kathol. egyházban is; mert Németország katholikus népe még nem tanulta el azt a mesterséget, melyet a román népeknél látunk, hogy t. i. magát valamely eleibe adott idegen hitnézetnek, a nélkül, hogy azt előbb saját lelkébe át- és felolvasztaná, teljesen alávesse. És ezen elrejtett öntudatlan proiestantismusból fejthető meg, hogy a németországi katholika egyház más katholikus tartományok közül mindenkor kitűnt a vallásosság bensőies virágai által; s hogy a német kathol. egyházban, dacára minden római idomitásnak, oly fejlődési képességet találunk, minőre a rojaáu országokban aligha akadunk, legalább még ekkorig nem tapasztaljuk, hogy ezekben az ó katholicismus gyökeret vert volna. — Viszont megfordítva a római kathol. rendszert a román szellem szüleményének nevezhetjük. Román talajon felnőve, ugy látszik jobban is összhangzik az oly érzülettel, mely a külső alakkal könnyű szerrel megalkuszik, s melynek nem nagy bajába kerül, ha az életet az egyház által kiszabott terhek, és a világ által kínált örömek között kell megosztania. A protestantismus a német reformatióbau jött létre először a maga teljességében, és a germán tartományok voltak azok, melyeket leggyorsabban és marad andólag meghódított; — a romai katholicismus a jezsuitaságban fejlődött ki legszigorúbb alakjában, melyet kiválólag román terményként tekinthetünk. Ez ellenében a visszahatás, a midőn ezt egész nyíltan az összes egyházra akarták erőszakolni, ismét a német kathol. nép kedélyéből tört elő, jeléül annak, hogy a jesuitismus, ós általában azon egész rendszer, melylyel ez összefügg, a német földön idegen növény, melyet csak mesterségesen, kívülről bevezetett tápnedvek által lehetett fenntartani, s a virágzás ily magas fokára emelni. Mindezekből kiindulva Németország egykori katholizálása is ennek ro ma nizálásaként tehinthető, melyre szükség volt egy o}

y időben, a midőn az ó kor műveltsége a germán törzsbe csak ezen eszköz segítségével volt átültethető. A protestantismus és germanismus, másfelől a katholicismus és romanismus közötti bensőies viszony következményei kézzelfoghatók. Ha a nemzeti császárság feladata csakugyan a nemzetben rejlő erők felébresztésében és kifejtésében áll, akkor ezen feladat betöltése kétségkívül kell, hogy a protestantismus erősítésére vezessen, értvén ez alatt a fentebbi értelmezésből kiindultan a szellemi életnek egy különös alakját. Igen, de mi következménye lesz ennek a kathol. egyházra nézve ? A protestantismus — mondók fentebb — az egyént szellemileg önállónak tekinti, annyira, hogy élete szabályzójául nem szükséges semmit olyat elfogadnia, a minek a helyessége felől meggyőződve nincs. Mihelyt azért az egész közönséget egyetemesen kötelező szabályok felállításáról van szó, ezek felállítása csupán a közönségben képviselt egyesek különvéleményének öszszeegyeztetése, kiegyenlítése által történhetik meg. Ebből folyólag az egyes semmi más téren sem ismer el egyéb tekintélyt, mint egyedül azon egyetemét, mely