Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-21 / 8. szám

törvényjavaslatból, miként tudva van, a tanügyi albizottság a 10. §-t, mely a tanítóknak — magasabb befizetéseik esetén — a 300 frtnyi minimumnál nagyobb nyugdijat is biztositana, — kitörölte. E §. visszaállítása végett kérelmeznek a tanitó egyletek, s mindont megtesznek a fővárosi tanítók is, nem a maguk, hanem vidéki kartársaik érdekében, miután róluk a főváros hatósága több évvel ezelőtt gondoskodott, teljes fizetést biztosítván számukra nyugdijkép, 40 évi szolgálat után. Ez érdekből a napokban a „Népnevelők pesti egylete" küldöttsége Deák Ferencet is, mint a főváros egyik képviselőjét, megkereste, hogy tekintélyével mozdítaná elő a tanítók érdekeit. Deák Ferenc fogadván a küldöttséget, jó óra hosszat beszélt az urakkal, és kijelenté, hogy a küldöttség kérelmét indokoltnak találja ós nem kételkedik, hogy ez^n óhaja a tanítóknak, az országgyűlés által teljesitteni is fog. Ez alkalommal Deák néhány a tárgyra vonatkozó adomát is beszélt el. „A tanítói műveltség fokozódásával, roondá, az igények is nagyobbodnak ; s ez igen örvendetes jelenség. Kevés igénye volt — folytatá tovább jókedvvel — annak a komárommegyei tanítónak, a ki az évi zárvizsgálat után egybegyűjtvén tanítványait, igy szólt hozzájok: No, gyerekek! ki nem kapott tőlem verést az év folyamában? Feláll egy fiu. — Gyere ki! Hogy te se vidd el szárazon az irhát, nesze ! S erre jól eldöngette a fiut." * Kérelem. „A.z iskolázás története a duna melléki reform, egyházkerületben" cimü monografia készítésével foglalkozván, tiszteletteljes bizalommal kérem föl a nevezett főtiszt, egyházkerület nt. espereseit, iskolaigazgatóit, lelkészeit, tanárait és tanítóit,hogy ugy a letűnt (Tolna, Veresmart, Laskó, Cegléd, Hercegszőllős stb.) valamint a létező (Pest, Kőrös, Kecskemét, Halas, K. Szentmiklós, Gyönk) nagyobb iskolákra vonatkozó előttük ismeretes vagy birtokukban levő adatokat, úgyszintén a Szőnyi Virág Mihály által elrendelt egyházankénti történeti feljegyzések tanügyi részét, s általában minden oly adalékot, a mely akár a felsőbb, akár az elem oktatás törtenetére vonatkozik, felhasználás végett velem közölni méltóztassanak. Nagy Kőrös', 1875. febr. 17. Dr. Kiss Áron. * 1 holttestek elégetésének kérdését az alsóausztriai egészségügyi tanács napirendre tűzte k', s hosszas vita után annak fakultatív behozását elhatározta ; dacára annak, hogy a tanács egyik jámbor jó katholikus tagja ezen újmódi temetés ellen egy igen fontos s praktikus érvet hozott fel, nevezetesen kérdést intézett, hogy ha ezen temetkezési mód általánossá lesz, unokáink miként szerezhetik meg majd az időnként elhaló szentek ereklyéit, melyekre pedig különösen az oltároknál oly nagy szükség van ? * A khinaiak gyásza. Egy angol lap körülményes leírását adja a khinaik gyászának, melyet a császár halála után ölteniök kellett. Mihelyt a napisten fia meghalálozott, az alattvalókat felszólította a kormányzó, hogy a szokásszerü gyászba boruljanak. Az előkelők a mandarinok nemcsak gyászruhát vesznek föl, hanem házuk cifraságait és hordszékeiket is gyászszal vonják be. A többi alattvaló leberetváltatja haját é szorgalmasan végzi az előirt szertartásokat. A mandarinok és nemesek a kormányzó második kibocsátványára az abban meghatározott napokon egy különös templomban gyűlnek össze, hogy itt jajveszékeljenek az elhunyt fejedelemért, kit a gyászolók túlnyomó része talán egyszer sem látott. A szertartás következőkép megy végbe: minden meghívott mandarin és nemes elfoglalja a számára kijelölt helyet és némán várja a szertartás mesterét. Mihelyt ez megjelen, egy dörgő „térdeljetek le!" parancsra, mindannyian térdre borulnak. „Verjétek fejeteket a földre!" kiállja ezután a mester, mely parancsát többször ismétli. E szertartás háromszor ismétlődik. Erre a földön fekvők a mester rendeletére elkezdik jajveszéklésüket és sírásukat félig elfojtott hangon, mely addig tart, mig parancsszóra elnémulniok és távozniok nem kell.. Ezzel véget ér „a három meghajlás és kilenc ütós"-nek nevezett szertartás. Legszebb a dolognál, hogy a császár halálát csakis a hivatalos közhírré tétel percétől kezdve kell gyászoluiok és a bekövetkezett halálozás és hivatalos hirdetés közti idő alatt kiki vidámsággal palástolja érzelmeit. * Hibaigazítás. A „Prot. Egyházi éi Iskolai Lap" közelebbi számában „Ki tehát az erdélyi ref. egyházi és iskolai javak tulajdonosa" cimü cikkből tévedésből kimaradt a következő passus: A K.-Fehérvártt megjelenő katholikus egyházi és iskolai hetilap 1872. május 15-i száma ezen örvendetes híre hozza a clerikálisoknak. „Székely-Udvarhely szabad kir. város képviselőjéül Jenei Victor az ev. ref. collegium igazgató-tanára van fölléptetve, ki programmjában megígérte, hogy a cath. egyház vagyonának az egyház kezében való maradását, az autonomiát, a placetum eltörlését stb. sürgetni fogja. Ily elvek mellett méltán óhajtandó, hogy illető jelölt a még igen fiatal Daróci Imrével szemben győzzön." Ez a szöveg azon kikezdése elibe volt irva, a mely igy hangzik: Bocsánatot kell kérnem Jenei Victor úrtól stb. * Egy kis helyreigazítás. E^en becses lapok f. é. 6. számában „B.-Somogyból" cím alatt egy közlemény jelent meg, melyet kénytelen vagyok e lapok tisztelt olvasói előtt kiigazítani. Közlő szerint „a b.-somogyi esperes interpelláltatott az iránt, hogy minő állást foglalt el ugy mint esperes az orgona-ügyben, s interpelláló nem látta jónak az elnöki fölhívásra is írásban adni be interpellátióját. Ei ki hinné, ezen egész közleményből csupán csak annyi igaz, hogy az esperes interpelláltatok; s hogy a többi mennyire helytelen, erre nézve köz!

öm szószeriut, az általam a közgyűlés színe előtt megirt, s az elnök elé a közgyűlés asztalára letett, de amint hallom, onnan elte vedt interpellátiót.. „Miután az e.-megyei consistorium jegyzőkönyveinek hitelesítésére kizárólag maga a consistorium van jogosítva» mely jogát vagy testületileg, vagy saját végzése áLal