Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-02-21 / 8. szám
kiküldött megbízottjai által teljesítheti s szokta is rendesen teljesíteni, tisztelettel kérdem nt. esperes urat: 1. miért mulasztotta el abbeli elnöki tisztét, hogy f, é. (t. i. 1874) május 12-kén tartott consistoriumí ülés jkönyvének hitelesitésérőli intézkedésre a consistoriumot fölhívja, vagy miután ez feledékenységből is megtörténhetett, 2. miként hihette magát ezen feledékenysége által följogosítva arra, hogy a mondott consistoriumí ülés jkönyvének hitelesítését, — arra senkit, még csak ama consbtoriumban helyettesen elnökösködő Kacsóh Lajos urat sem hiván meg— csupán elnökileg végeztesse, annál is inkább, miután ama jkönyv egyik pontjában ő is mint érdeklett fél szerepel. * Ez az incriminált i J terpellátio. Máskor tehát, ha közlő uj kísérletet kockáztat, igen célszerűn teszi, ha az általa közlendő tényeket a roszul értesült vagy értesítő pápán kivül, még a jól értesült vagy értesítő pápától is megtudakozza. Hogy a közlő ezen interpellátiónál miként tévedhetett egész a „túlzottan naiv", és „nevetséges" epithetonokig, azt bizony ö maga sem tudván, ne imputáljuk neki. Hogy pedig ezen igénytelen interpellátio következményeiül ssperesi lemondást^ forradalmat, tüzet s nagy horderejű titkos plánumokat emleget, ez a kedves-édes reményekkel s magas ábrándokkal táplálkozó ifjú fantasiának megbocsátható. Kelt Nagy-Korpád, február 15. 1875. Kovács József, ref. lelkipásztor. * Nyilatkozat. Alólirott ezennel kijelenti: hogy a „Krf." aláírással megjelent „B.-S omogyból" cimü közlemény felől nem tud semmit. Kelt Csökölben, 1875. febr. 12-én. Barakonyi Kristóf m. s. k. csököii ref. segédlelkész. IRODALOM. • Unitárius kis tükör vagyis az unitárius egyház története, hitelvei, egyházalkotmánya és szertartásai rövid foglalatja. Irta Ferenc József, a kolozsvári unitárius egyházközség lelkésze s főiskolai hittanár. Két függelék: Az unitárius egyház püspökeinek névsora és tiszti névtára 1875 re. Kolozsvártt, 1875. Ára 50 kr. Ajánlhatjuk e jeles kis munkát különösen azoknak, akik az unitár, egyházat, de főleg az erdélyországit még eddig nem ismerik, s megismerni óhajtanák. Ferenc József könyvében van annyi, amennyi elégséges arra, hogy — ha nem is alapos, de tiszta fogalmat szerezzünk magunknak az unitáriusok egyházalkotmányáról, hitelveiről stb. * A Tanügy 2-dik füzete megjelent. Tartalma: Herbert és Lubrich. Kármán. (E cikkben Kármán világosan kimutatja, hogy — mint Lubrichnak minden munkája — ugy ez is plágium.) A mühologia tanításáról. G o 1 dziher. Egy fölösleges rendszabály. A d 1 e r. (A jog-és államtudományi doctorátus legújabban történt elkülönítéséről v\n szó.) Ausztria és Magyarország költségvetése 1875-re. (Ausztriáé 11.439,592 f., Magyarországé 3.533,504 ft.) Az angol főiskolák. Az angol egyetemek vagyona és jövedelme. A szászvei mari uj népiskolai törvény. A szászmeningeni iskolai törvény. A jog- és államtudományi szigorlatok. Rajzkiállitás. Irodalom : Az énektanítás módszeréhez. Arányi : Általános számtan és algebra. Emericzy és Kárpiti : Vezéikönyv a számtanitásban. Mayer: Alak-és mértan. Mauritz R ezső. Stahlberger : Az árapály a fiumei öbölben. Madzsar: Számtani és gyakorlati példatár. Dr. Császár. Tót népiskolai tankönyvek. Sebesztha. Vegyes. * A Nyelvőr most megjelent 2-dik füzetének tartalma a következő: Hibás szók és szólások javítása. Ivad, évad. Budenz: „At" és „ás" névképzők. Sonnenfeld. A nyelvőrbeli népnyelvi adatok. Király. Nyelvemlékben szók. Lőrinc. Növénytani elnevezések. Borbás. Iker szók. Simonyi. A vigarda történetéhez. K ur t z. Idegen csemeték. Fattyú hajtások. Joannovics. Helyreigazítások. Magyarázatok. Turcsányi. Szarvas. Lő w. Népnyelvhagyományok. * A Philophische Monatshefte 2 dlk füzete megjelent. Tartalmát a szerkesztő Bratuschecknek egy értekezésén, melynek cime „Der Positivismns in der Wíssenschaft" s egy-két apróbb nagyobbára bibliographiai közleményen kivül a következő bölcsészeti müvek ismertetése képezi: Wundt: Ueber die Aufgabe der Philosophie in der Gegenwart. Poetter: Die Geschichte der Philosophie im Urnriss. Poetter: D^r persönliche Gott und die Welt. Thilo : Herbart's Verdienste uud die Philosophie. * Táborszky és Parscli zeneműkereskedésökben megjelent: Ablakodig sétáltam. Tegnapelőtt csütörtökön. Lágy a fiskális pennája. Édes rózsám. Csárdás, zongorára szerkeszté Tisza Aladár. Ára 60 kr. NECROLOG. Prot. egyházunk kebelében alig van az úr szolgálatában álló lelkésznek hívebb apostoltársa és áldásosabb kísérője, mint hü neje. Igazi apostol tud az lenni, ki, noha megmaradva a szerény prot. paplak szűk korlátai között, mégis női erényeinek fölényt gyakorló hatalmával oly áldásteljesen működhetik az Ur részére, mint az evangelium üdvözítő, örök igazságait lelke egész szent hevével hirdető pap maga. Azért hiszem, hogy ily, valódi evangeliumi szellemben működött prot. papnék emlékezete is megérdemli a megörökítést egyházi lapjainkban. E szempontból kiindulva, őszinte fájdalommal jelzem e lapok hasábjain egy, a szó legszebb értelmében evang. papné halálát. Frint Jánosné, született Ambrózy Éva asszonyság, volt franzfeldi papné az, kit az életnek és és halálnak Ura folyó évi január hó 31-én közülünk elezó'itott. A boldogult méltó volt az evang. pipoé disznevére teljes életén keresztül. Mindenki iránt tanúsított barát-