Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-21 / 8. szám

tője, kizárt m lapomból az ellenkező véleményeket; engedtem Enyedet támadni, de védelmezni — nem, s vissza utasítottam a méltányos felszólalásokat; sőt lapom egyenesen falsificált, midőn egy az enyedi tanári kart és ifjúságot érdeklő ügy az igazgató-tanács előtt megfordulván, azt elferdítve reproducálta: a melyért aztán a püspök megvonta lapomtól körrendeleteinek közlését. E nehéz vádakra telelnem kell, nem azért, mintha m. k. ur fekete vérüségével és roszakaratu epésségével szembe állani méltónak ítélném, hanem, mert a nyilvánosság egy közlönyéről van elmondva oly otromba gyanúsítás, melyet meg nem érdemelt, s mely közlönynek tisztességét és becsületét — bármily egyszerű kötelességet teljesít is — mig az én vezetésem alatt áll, megőrizni, erkölcsi kötelességemnek tartom. Mik szolgáltak indokul arra, hogy lapomat alapítottam, azt hiszem, nem tartozik e védelem keretébe. Ötödik éves életével tett-e valami szolgálatot az erd. egyházkerületnek s általában a magyar protestantizmusnak : ezt megítélni ama tisztességes olvasó közönségre bizom, melyet részint megtartott folytonosan, részint, teremtett. Kizárólag a támadásra fordítom figyelmemet, s hogy azt visszautasíthassam, tényekre szorítkozom. Nem hivatkozom még munkatársaimra sem, kik bizonyságot tehetnének mellettem, hogy megtámadtatásuk esetében, a tisztesség határai között, mindig tért engedtem, hogy magukat védelmezhessék, sőt önmagam ellen is adtam ki cikkeket.— Csupán az incriminált cikkekre szorítkozom. Ezek elsője a n.-enyedi tanár, dr. Kovács Ödöné. Az esetre a biblia uj fordítása adott alkalmat, melyet kétségen kivül ismernek e lapok olvasói az „Egyházi Reform" cimü folyóiratból, s melyet lapom onnan reproducált. A Kovács Ödön urék ott megjelent dolgozatát egy tehetséges fiatal ember, jelenleg már tanár, apostrophálta némi éllel és orthodox szempontból, s melyet én bonafide közöltem, hogy némi élénkséget provocáljak tudományos irodalmunk ez ágában. S Kovács Ö dön a helyett, hogy arra felelt volna, a szerkesztőségnek foiduIt és számadásra vonta, hogy mi célja volt a közléssel, s személyes megtámadást látott ott, hol mi csak jóakaratú mozgalmat véltünk támaszthatni. Kértem magán-Jevélben, bizalmasan, hogy ne subtiliskedjék, hanem vegye fel a keztyüt s harcolja meg a harcot azzal, aki megkezdé. ő megkövetelte cikkéne.. közlését. Kiadtam. És rá én feleltem meg, visszautasítva a méltatlan támadást a szerkesztőség ellen. Ez volt augusztusban. Kovács Ödön hallgatott. — Igaz, hogy találkozásunk alkalmával — gondolom — n o v. elején ígéretet tettem volt neki, hogy nekem szánt válaszát kiadom ; de válasza dec. elején érkezett hozzám, tehát majdnem egy félév után, s midőn én ez évi programmomat kibocsátottam, hogy minden céltalan polémiát kerülni fogok. — Válasza kiadatlan maradt. S midőn tudjuk, hogy milyen ízetlen a fölmelegített leves és megújított barátság : a közönség ítéletére bizom, hogy hibát követtem-; el ? Csupán azt jegyzem meg, hogy e vitában szó sem volt Enyedről. A másik eset a Makkai Domokos uré. Dr. Kolozsvári Sándor egy tisztán jogi kérdést fejtegetett elméleti uton. Makkai ur fölvette a vitát, s egy pár oly vonatkozást használt, melyet Kolozsvári visszautasított. Ekkor küldte be Makkai ur ama cikket, mely már bevégződött e lapokban, s melyben minél kevesebb van az eredetileg icditott vitatkozásból, s beszél „de omnibus, et quibusdam aliis." — Egy heti lap, mely egy iven jelenik meg, ily extravagantiaknak korlátot kell hogy szabjon, annjival inkább, mert Makkai ur az enyedi főtanoda javainak kezelését is nyilvánosság elé hurcolta, melytől lapom mindig óvakodott, mert „s u b j ud i c e — li s." Kéziratát ez az ur is visszakapta. A harmadik eset, kolozsvári tanár Szabó Sámuel uré. ki a n. enyedi facultásra vonatkozó emlékiratunk kapcsában kérdést intézett főmunkatársamhoz, Szász Domokoshoz bizonyos dologra nézve. Ez interpellatioban oly praemissa volt előre bocsátva, melyet én kihagyandó n ak véltem, magát a dolgot azonban közölni, magamat késznek nyilvánítottam. Szabó Sámuel ur nem egyezett bele, s elvitte kéziratát. Utóbb, egy helybeli politikai lapbau adta ki harminc-soros cikkét, de ugy a mint én ajánlottam, kihagyva az oda nem tartozó praemissát. íme, bűneim sorozata. ítéljen a közönség. A mi afalsificatiot illeti, melyért a püspök elvonta köröztetéseit, megfelelt az igazgatótanács febr. 7-én tartott ülése, melyben ismételten k imondatott, hogy az erdélyi ev. ref. egyházkor ül et igazgató-tanácsa lapomat ezentúl is fel fogja használni hivatalos köröztetései számára orgánum gyanánt. Ha igaz lenne m k. ur gyanúsító vádja, ez kétségen kívül nem történt volüa meg; s ez egyszersmind oly erkölcs diadal, melyet az „Erd. p r o t. K ö z 1 ö n y" fel nem cserél semmiért, sőt köszönetet mond önöknök, kik bár éppen ellenkező célzattal, de megszerezték számára ez elégtételt. Egyszersmind kijelentem, hogy e tárgyban u t o 1-s z o r szólottam mindaddig, mig bátorsága nem lesz m. k. urnák, hogy neve aláírásával pecsételje meg rágalmait. Kolozsvártt, febr. 9. 1875. Szász Gerő, ev. ref. pap. Nyilt levél Kovács Albert láttánál' urnák. Olvastuk e napokban az „Egyházi szemle" e f. évi 1-ső számában Kovács urnák Montanus feletti Ítéletét. Montanus feletti Ítéletnek nevezzük az enuntiatiót, mert nem Montanus „Christus und seine Kirche" cimü könyvének bírálata, hanem a szerző személye ellen irányzott merő személyeskedés, s miut ilyen ellen kénytelenek vagyunk felszólalni, s az alaptalan és nevetséges megtámadást határozottan visszautasítani.