Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-12-20 / 51. szám

Cáfolat Hetesi Victor drávafoki lelkipásztor támadó cikkére. Öü a „Prot. Egyh. és Iskolai Lap" 46-ik számában, a szigetvári honvédzászló-szentelési ünnepély alkalmával mondott beszédemet egyáltalában nem mivelt emberhez, nem paphoz illőleg megtámadta: papi ruhámat, szónoklatomat, beszédemet „ócskának, silánynak" nevezte, embertelenül kigúnyolta. Én igen szerény papi fizetésemből, — a felsőbb iskolákban két fiút taníttatván, — nem tehettem azt, hogy az ünnepélyre egészen uj papi ruhát varrathattam volna, azonban papi ruhám még jó karban van, s használható; s hogy az oly egyszerűnek tünt fel az ünnepély alkalmával, annak igen természetes oka van, mert az előttem szónokló pécsi kanonok és apát, szemvakitó aranyos misemondó ruhában, fényes süvegben, vörös selyem keztyüben szónokolt, én pedig egyszerű fénytelen papi ruhámban; igy még ha teljesen uj lett volna is papi ruhám, akkor is nagyon egyszerűnek tünt volna fel a százakba kerülő fényes misemondó ruha mellett. Ha azt a fényes ruhát maga a canonok csináltatta volna is, sokkal könnyebben elő tudta volna azt állítani sok ezrekre menő jövedelméből, mint én az én egyszerű papi ruhámat, nagyon szerény jövedelmemből; de azt a fényes ruhát nem a canonok, hanem a pécsi püspöki templom készíttette, mig az én papi ruhámat én magam készíttettem ; s hogy az ünnepélyre egészen uj papi ruhát nem szerezhettem, az bizonyára nem a „külsőségekkel nem gondoló kálvinista indolenciából" származott, mint elég botorul ön állítja, nanem a tehetetlenségből; s ezért önnek engem kigúnyolni egyáltalán nem illett. önnek nagyon tetszik a kath. papoknak misemondó aranyos ruhája; bárcsak inkább azon dicséretreméltó testvéries érzülete tetszenék, hogy azok soha sem rágják egymást semmiféle lapban, mint Ön ezt velem embertelenül cselekedte. A mi szónoklatomat illeti, arról önmagamnak dicsé -rőleg szólni nem lehet, nem szabad, mert p r o p r i a laus sordet; de ön azon állításának megcáfolására, hogy én oly igen rosz szónok vagyok, kénytelenittetem fölemlíteni, — távol levén tőlem minden dicsekedés, — hogy én 25 évi lelkipásztorkodásom alatt, több uri egyén, lelkipásztor, lelkipásztorné, fiu- ós leány, s iskolatanitó fölött tartottam gyászbeszédet; az esperesi hivatal által ped'g két templom fölszentelésóvel is megbízattam ; — mindezen kitüntetésekben bizonyára nem részesülhettem volna, ha oly igen rosz szónok volnék, mint ön állítja. Hogy zászlószentelés beszédem, melyet a Szigetváron fölállítandó Zrínyi-emlék javára, még az ünnepély előtt Pécsen 500 példányban kinyomattam, oly „ócska ós silány," csakis egyedül ön állítja ; mert többen elismeréssel szóltak arról, — mint idősb S z a m e t z András H.-M .-Vásárhelyen; — szintén ott lakó Thury Mihály, volt forradalmi honvéd főtiszt pedig egy meleg kebelből származott levélben nyilvánitá háláját s elismerését. — Ghyczy Béla honvédezredes, a közebéden jelenté ki előttem köszönetét. Majdnem minden politikai lapban közölve volt az ünnepély, de egyetlenegy politikai lap sem nyilatkozott arról legkisebbé is kedvezőtlenül, s nem állította pellengérre beszédemet, hanem épen egy prot. lelkipásztornak kellett ezt tenni. ön beszédem gyalázására a személyeskedés egész szótárát kimeritó; a többek közt ezt mondja : a „munka nem volt egyéb, mint hajánál fogva előrántott citatiók öszefórcelóse, nem szüret csak böngészet, kapásszőllő böngós ze t e stb." Helfi Ignácz pedig a „N ópz ászló j a" 48-dik számában: — „A haza és kötelességeink" cim alatt, beszédemnek egy részét, és pedig az öo által leginkább gyalázott részt közölve, — szerkesztői •) alatti soraiban szorul szóra ezt mondja: „Mult hó 28-án lett fölavatva a dél-somogyi 69. honvédzászlóalj lobogója. Ez alkalommal Nagy Sándor hoboli lelkész emelkedett szellemű ünnepi beszédet tartott, melyről aligha nyilatkozhatunk nagyobb elismeréssel, mint azzal, hogy mutatványul közöljük belőle azon részt, mely a hazáról, ós a haza iránti kötelességeinkről szól, ós bizonyára viszhangra talál mindenki szívében, a ki az eszemiszom gyönyörein kivül magasabbra, nemesebbre is gondol. — A derék lelkész e beszédét kinyomatta, ós tiszta jövedelmét a Zrinyi-szobor javára ajánlotta fel. — A szerk." Mikor beszédem felől a hírlapirodalom egy kitűnő, országosan ismert bajnoka Helfi, oly kiváló elismeréssel emlékezik meg: akkor önnek, lelkipásztorhoz nem il lő, s z em é ly e s kedő g á n c so s k o d á s át semmibe sem veszem, utálattal megvetem. Távolról se gondolja ön, hogy kinyomatott zászlószentelési beszédemet a recensiótól elvonni akarnám, s hogy a recensenstől borzadnék : de sőt inkább szívesen, sőt óhajtom, hogy szakértő s elfogulatlan recensens vegye kezébe azt, mert egy ilyen, a hiányokat feltüntető, oktató, utbaigazitó recensiót, okulván abból, szives örömmel fogadnék : mig egy olyanfajta recensiótól mint az öné, mely nem egyéb nemtelen személyeskedésnél, embertelenkigunyolásnál, nem csak ón, hanem minden nemesebben érző ember undorral fordul el. Én nem hiszem, hogy találkozzék az egész magyar hazában egyetlenegy prot. lelkipásztor, ki önnek e személyeskedő megtámadását jóváhagyná. Nem a lukmaszedés, nem a prot. lelkipásztori egyszerű ruha; hanem az egyházakért való korteskedés, az egyházakra való rálicitálás, ós az ilyen személyeskedő s gúnyolódó cikkek mint az öné: „siettetik a prot. pap iránti tisztelethanyatlását." Adja isten 1 hogy önnek, még 112*