Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-12-20 / 51. szám

e gyakorlat mindaddig, mig az úgynevezett „temetkezési egyletek" (pompes funébres) nem keletkeztek. Miután a pogányoktól való üldöztetés miatt a keresztyének isteni tiszteleteiket is csak rejtekhelyeken gyakorolhatták, igen természetes, hogy első temetkezési helyök is nem lehetett nyilvános temető. De sziklahasadékok, félreeső erdők szolgáltak végső nyughelyül. Az a szokás, hogy a gyászmenetet a keresztet vivő nyitotta meg, kezében vagy vállán tartván a hit symbolumát, életbe lépett a 6-dik századdal, általánosan azonban csak a 11-dik századdal terjedt el. E helyett azonban már a 4-ik században szokásos volt a pálma és olajág, melyet mint a győzelem és béke jelét a koporsó előtt vitték, mely nem egyszer babér- és repkény-koszorúval volt ókesitve. Ezen kivül a nagyok koporsóit a hatalom ós magas születés jelvényei is ékítették. Igy Nagy Károly egész császári ornátusában temettetett el Aachenben, aranyos trónon ülve, derekán a kard, fején a korona, kezében a kehely, ölében az avangeliom, mely arany lánccal diadem-jéhez volt erősítve. A diadém fölött állott a szent kereszt, lábainál a királyi pálca és paízs. A sírbolt lezáratott, és e fölé diadalív épült, mely homlokzatán e sorokat viseli: Itt nyugszik Nagy Károly teste, ki a frankok birodalmát dicsőén megnagyobbította, és 47 évig szerencsésen uralkodott." Már jó korán divatozott az ének is, melyet ugy a halottasházban, mint a sirnál a hivek énekeltek. Ehhez járult még, hogy ha a megholt oly egyéniség volt, kí a keresztyéni erényekben kiválóan kitűnt, fölötte gyászbeszéd is tartatott, mi különben ritka jelenség volt. A 9-dik században csúszott be a keresztyónak közé ama rosz szokás, hogy a templomokat és kápolnákat használták temetkezési helyül, jóllehet jóval előbb már ezt Theodosius, Justinian ós Nagy Károly tőrvényei megtiltották. Ugyanezen időre esik a családi sírboltok helyének előre megválasztása, ugy a temetőkerteknek a templom körül való tér lefoglalása. Hogy a keresztyén vallás uralkodóvá lett, nem kellett félni az üldözéstől, egyéb pogányos és zsidós szertartások mellett becsúszott az egyházba az úgynevezett halotti tor is, mely faluhelyeken talán mindenütt kivétel nélkül uralkodik még ma is. A középkorban nem volt kivételes eset, hogy a holtakat barát- iletőleg zárdanői ruházatban temették el, a miből a klastromoknak zárdáknak szép jövedelme volt. De mig Árnaud apát az ő apátságában mind ezért semmi zsoldot nem vetett ki, s kinek-kinek jóakaratára bizta az ajándék hozatalát (1309) ; addig a többi papok egész máskint gondolkodtak. 1440-ben Párizsban a gyermekek temetője 4 hónapig csukva volt, mivel a püspök nagy contributiot követelt az eltem etésért. Ettől fogva az egyház kényszeritette mintegy a halandókat, hogy az egyháznak némi ajándékot testamentomilag is hagyományozzanak. Mígnem az állam lépett közbe, s a visszaélésnek végett vetett. Hogy jelen időben mi a gyakorlat, a szokás a temetkezéseknél ? ismeretesek. Kisebb-nagyobb eltéréssel az 1-ső keresztyén századok szokásai, ép nem finomulva, de sőt elromolva. Schwanfelder után : Bognár Endre. BELFÖLD. Az egyházi ügyek állása Deheljácsán. A „Prot. Egyh. ós Isk. Lap" f. é. évi 46-ik száma a különfélék rovatában más lapokból átvéve azt a hírt hozta, hogy a torontálvármegyei Ferencmező ág. ev. német községben uj vallásfelekezet támadt, melynek alapi tója egy temesvári órás. A szekta a nazarenus nevet viseli ugyan, de lényegesen eltér ennek elveitől. Állítólag nincs Pancsova, Alibunár és Nagybecskerek közt község, hol e vallásnak nem volnának hivei stb. stb. Miután Pancsova, Alibunár ós Nagybecskerek közt van Debeljácsa, tisztán magyar ajkú, s több mint 3000 helv. hitv. lelket számláló népes egyházközség is; noha ama közleményben használtatik is az „állítólag" kifeiezós, mindazáltal az igazság érdekében, a debeljácsai ref. egyház és község részéről bátor vagyok kijelenteni ama cikk reánk is vonatkozó részének helyreigazítása gyanánt, hogy De beljácsán semmi nazaréüus, vagy e féle más uj vallásnak tagjai nincsenek ; sőt hogy mily távol van még gondolatától is annak az itteni lakosság, mely szerint oly vallásfelekezet tagjául szegődjék kőzülök csak egy is, hol a többek közt pap sem szükséges, erre nézve annak mellőzésével, hogy egyházunk a papi fizetést épen az elmúlt évben emelte följebb, legyen szabad bizonyságfélekónt felemlítenem, hogy a debeljácsai egyház és község, a mellett, hogy a jövő tavaszszal uj iskolát szándékozik építeni a meglevők szaporításául, éppen ez. évben, ugyancsak a meglevők szaporításául, két oly tanitói állomást szervezett, melyek egyikére a felsőbb fiiskolában t. Szekeres Gyula végzett theologus, mindkét papi vizsgát letett egyén alkalmaztathatott, felhatalmaztatván a hivek kérelmére, a lelkész elfoglaltatása esetén, minden papi teendők végezhetése s teljesítésére, hogy midőn a lelkész elhárithatlan akadály miatt nem végezheti teendőit, legyen, ki fennakadás nélkül mindenben helyettesítse, s a hivek sürgető szükség idején ne legyenek kénytelenek keresztelés, esketés, temetés stb. végett más községbeli lelkészhez folyamodni, mint eddig megtörtént, és pedig annyival kevésbé, mivel itt a közelebb eső helységeket szerb, tót, oláh és német ajkú más vallású lakosok alkotják. Debeljácsán ezen elszigetelt helyzetben is, nem hogy valamely uj vallásfelekezet tagjai közé való lépésen gondolkozik a hivek közül bárki is, de sőt inkább egyenesen és egyenkint, mindenben arra törekesznek, hogy semmiért más felekezetbeliekhez ne szoruljanak. Nyeste István, ref. lelkész.