Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-12-20 / 51. szám

A pesti prot. theol. intézet volt növendékeinek védelme, és még valami. A jelen év folytán, hogyan, hogyan nem, a nevezett theologiai intézet belekerült a credóba, és ellene tavaszi Közgyűlésünk alkalmával is, közelebb is némelyek által majd zárt értekezleteken, majd nyilvánosan különféle vádak emeltettek. Mi e vádak nagy részét hallatlanná tettük, és a közönség elé minél kevesebbet juttattunk, s míg a tanárok ellen szórt vádakból mi titkot sem csináltunk, volt tanítványaink jó hírnevét igyekeztünk mindennemű rágalmak ellenében megőrizni. A miénknél kevésbé érdekelt lapok azonban kevesebb kímélettel jártak el volt növendékeink irányában, és a hallott vádakat — mit sem törődve azoknak alapos vagy alaptalan voltával, — világgá eresztették; és im még legjobb akaróink közelebb megjelent cikkeiből is az látszik ki, mintha e vádak csakugyan hag)tak volna maguk után némi nyomot, s mintha azok által legalább valamely levis macula mégis tapadt volna intézetünk volt növendékeire, csakhogy azon kis szennyért — mint védelmezőink mondják — a tanárikart nem lehet felelőssé tenni. Teljesen igaz. És ha talán nem egyes növendékeink, de egy-egy kis korszak egész ifjúsága ellen is panaszt emelne a világ, még azért a tanárokat látatlanban okolni nem lehetne; mert hiszen 18—19 éves korukban jönnek hozzánk növendékeink, két, három, legfeljebb négy év után mennek ismét más iskolába, az élet iskolájába; s akár ha az iíjuság legfogékonyabb éveiben a szív és elme megromlott, akár ha később az élet a miénktől más irányba tereli a tőlünk kikerülteket, ezért alig lehetünk felelősek. Ez ideig azonban még — hála legyen a jó égnek — nincs okunk e kibúvó ajtóhoz menekülnünk, s szíves készséggel, örömmel magunkra vállalhatjuk volt tanítványainkért a felelősséget, s nyugodt lélekkel mondhatjuk isten és világ előtt: „imhol a fiak Uram ! a kiket adtál, lehetőleg megőriztük őket," és ha talán veszett is el közülök egy-kettő, — bár ezek is az erkölcsi pusztulásnak már erősen kifejlett csirájával jöttek hozzánk, — de a legeslegnagyobb részt megőriztük híven egyházunk és hazánk számára, s jogos önérzettel elmondhatjuk róluk, hogy a nekiek adatott talentumok különböző mértéke szerint híven fognak sáfárkodni, és az őket kibocsátó intézetnek nem leend oka miattuk pirulni. Ez érzettől áthatottan kötelességünknek ismerjük, egykori tanítványainknak védelmére kelni, és a reájuk kenni szándékolt szennyfoltokat lemosni. Megkövetelhetik ezt tőlünk az élők, de meg azon nem kevés számú elhunyt tanítványaink, kik nagy részben a legkitartóbb szorgalommal, a testi és lelki erőt megfeszítő munkássággal képezék magukat leendő nemes hivatásukra, de mielőtt, vagy alig hogy célt értek volna, elbuktak, és most önfeláldozó szorgalmuk jutalmául — hogy egyik vádlónk hasonlatával éljek — megrugdaltatik sirhalmuk. Nem! ezt nem érdemlitek, nemes tűzetek által megemésztetett ifjak ! Vódtílmül nem üres szavakat, polémikus frázisokat akarok felhozni, hanem felhozok oly érveket, melyek ellenében nincs fellebbezés. Ki-ki saját szemeivel láthat, önmaga Ítélhet. Im közöljük személyválogatás nélkül a névjegyzékét mindazoknak, kik hosszabb vagy rövidebb ideig intézetünk növendékei voltak, és most már mint lelkészek vagy tanárok rendes állomáson vannak, vagy pedig pályájuk küszöbén elhaltak. Közöljük személyválogatás nélküli ugy a kitünőbbeket, mint a talán kevésbé jeleseket ; -a t. olvasó közönség rostálja meg őket, és a keresztül hullott, avagy a rostában fenmaradtak aránya szerint vessen követ intézetünkre, avagy oldozza azt fel a kárhoztató vád súlya alól. Azon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy hivatkozhatunk az egész hazai közönségre, miután volt növendékeink a két haza legkülönbözőbb vidékeire, s a két testvér felekezet egyházmegyéibe szét vannak szórva, és miután volt növendékeink egy jó része részint önálló müveik, részint az időszaki sajtóban (Prot. lap, Prot. theolog. könyvtár, Egyházi Reform, Ker. Család, Budapesti Szemle, Történelmi, Természettani társulatok közlönyei, Magyar Tanügy, Nyelvőr stb.) megjelent cikkeik által az egész olvasó közönség előtt ismeretes. Tegye meg mindegyik olvasónk az összehasonlítást a különböző intézetekből kikerültek, ezeknek java és selejtese között, és azután Ítéljen. De nem csak védelem akar lenni ez alább következő névjegyzék, hanem „még más valami" is. Karácsonyi aj á n d ék. Országszerte ismeretes dolog, hogy a pesti ref. egyház mostani lelkésze, s a dunamelléki r. egyházkerület jelenlegi püspöke mily sokat munkálódott, küzdött, fáradott ez intézet megalapításában. Voltak évek, melyeken át ő ez intézetnek alapitója, igazgatója, gondnoka, segédtanára, seniora, apparitora, ha sértés nélkül mondhatom, majdnem pedellusa volt. Egyik órában kereste az ügy-barátokat, kik díjtalanul tanárkodjanak, a másikban kereste az egyház vagyonosabb fiait, kik anyagi áldozataikkal az intézetet megalapítani segítsenek, harmadikban előadást tartott, a negyedikben a növendékek számára bútorokat vásárolt, s szalmazsákokat tömetett. És ha később ujabb munkákkal s gondokkal terheltetett is, ez intézetről soha le nem vette csak egy percre is sem figyelmét, - sem gondosságát. Jelen van kezdettől minden vizsgán, ismeri személyesen az intézet mindegyik növendékét, s ha ifjaink részére anyagi segélyért már mindenütt hiában zörgetünk, az ő ajtaja még mindig nyitva, keze a segélyre készen áll. Néked munkában megfáradt, érdemekben megőszült főpapunk ! legyen e névjegyzék intézetünk részéről karácsonyi ajándokul! Ismered ugyan az elősoroltakat személyesen is, érdemeikben is, de azt hiszem, hogy igy csoportositottan, egy koszorúban füzötten látni őket mégis nem mindennapi öröme leend lelkednek, s majdnem ein-111*