Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-12-13 / 50. szám
Járek. gazdag német egyház; 1789-ban keletkezett; van egy harangja, mely József császár ajándéka. Mióta fenáll, a Kórossyak lelkészkednek benne. A mostani papja tiszt. Kórossy János úr nagyon jártas a bibliában; classikus prédikációt tartott ; sajnálom, hogy a szöveget és a hémát nem jegyeztem fel Az egyház 1900 lelket számtál, szép temploma és szép iskolái vannak. Október l-jén délutáni 5 órakor Ki sz ácsra ért a superintendens úr ; a leíkészlak udvarán, hol a lelkész és a presbyterek nagy sokaságtól környezve várták, nagy leányok, a tanitók vezetése alatt egy szép éneket énekel, tek el, miután a lelkész tiszt. Stelcer Frigyes úr egy tartalomdús, lelkesült beszéddel üdvözölte a püspök urat, megemlékezvén azon áldott emlékezetű püspökről, ki 1835-ben a kiszácsi egyházát canonszeiüleg visitálta, t. i. néhai dr. Szeberényi János úrról, az előtte álló püspök érdemdús édes atyjáról, s magát s egyházát a szeretett főpásztor úr atyai kegyelmébe ajánlá. A főpásztor ur megjelenése feletti öröm mindenütt a legmeghatóbban nyilvánult mint eddig, ugy a többi meglátogatott egyházakban, nevezetesen Ó k é r e n octóber 2. és 3-án Ujsóvén octóber 3. és 4-én; Kiskéren octóber 4. és 5-én; Kucurán octóber 5. és 6-án. Az ujsóvéi egyház 1824. keletkezett. A lelkek száma jelenleg 1160 ra megy. Lelkésze Ábrahám István nagy érdemeket szerzett magának a* egyház felvirágzása körül; lelkészkedése alatt szép templom, és igen csinos idyllicus paplak építtetett. K i s k é r egyike a bácsi esperesség legrégibb egyházainak, 1786-ban keletkezett, 2496 lelket számlál, igen szép temploma és igen szép iskolái vannak ; van egy harangja, melyet József császár ajándékozott. K uc ur a kis egyház, 1812-ben vette kezdetét, 892 lelket számlál, csinos kis temploma és nagyon szép iskolái vaLnak. Érdemteljes lelkésze, ki mint alesperes és főesperes sok szolgálatot tett egyházi életünknek, nagyt. Siúr Dániel ur. Nagyon szép visitationalis szt. beszédet tartott I. Corinth. XII. 24-27. felett, e themát fejtegetvén: „Mikóp létesíthető béke és egyetértés az egyházban? 1. Ha a felsőbbséget és intézkedéseit tiszteletben tartjuk s az utóbbiakat hiven követjük; 2. ha egymást mint egy család tagjait tekintjük s magunkviseletót e szerint rendezzük be ; 3. Ha a gyengébbek az előrehaladottaktól tanulnak s őket miveltségben és felvilágosodottságban utolérni törekednek. Kiemelem, miszerint a kucurai határon püspök urat a tudományos képzettségéről és toleráns jelleméről isme- -retes Vukits Pál rusznyák plébános és esperes üdvözölte rövid, de tabra esett német beszédben. Kucurán búcsút vett a derék Czvetkovita György szolgabíró ur, s a testimonium legalót az általános sze retetben részesülő kulai szolgabíró Móritz László ur kezeibe adta át. Octóber 6-án folytattatott az út Ó-V erbászra. A szívélyes fogadtatás körül sokat fáradoztak itt és kittintek a helyi lelkész Róth Tivadar Károly uron kivül Milovánovics Maxim, helyi gór. uen. egyes, lelkész és Vlaskalits Gábor, helyi jegyző urak. Zene, harangozás ós mozsárdörgós jelzették a püspök ur bevonulását. Az ó-verbászi egyház keletkezett 1850-ben és 1303 lelket számlál az anyaegyházban. Temploma még nincsen, de van pénzben és téglában elegendő készlete, hogy a legközelebbi tavaszkor isten segedelmével a templomépilishez foghasson. A visitationalis tiszteletkor a helyi lelkész ur szigorúan bibliai predikatiót mondott Lukács XVII. 5. felett e thémáról : „Urunk Jézusunk, erősíts minket hitünkben"' kitüntetvén, miszerint eme fohász a lelkeknek: 1. őszinte vallomása; 2. alázatos gyónása ; és 3. szívből fakadó kérelme. Az ó-verbászi szerb lelkész ur püspökünket templomába meghíván, őt itt hallgatósága előtt szívélyes szavakkal üdvözölte. Október 7-én Uj-Verbászra indult a superintendens ur. 0- ós Uj-Verbász a házak fekvése szerint egy helységet képez. Az ó-verbászi lelkészlaktól az uj-verbászi lelkészlakig kis negyedóra járás Uj-Verbászon a főpásztor ur fogadtatása ismét kiválóan, ha nem is oly nagyszerű mint Újvidéken, fényes volt. A mezőváros közepén igen csinos diadalív emelkedett e felírással: „Willkommen in Neuver bász;" a diadalívtől pedig egészen a paplakig két sor magas rudakra feltűzött nemzeti zászló és zöld ágak szegélyezték az ut két oldalát. Másn p az uj-verbászi kaszinóban száz személyre bankét rendeztetett, melynél az uj verbászi előbbkelő urak és egyháztagok valláskülönbség nélkül részt vettek, és az egymást ért toasztok az egész társaságot derült hangulatra költötték. Az uj-7erbászi ev. egyház 1785-ben keletkezett és 2876 lelket számlál; gyönyörű temploma van, s szép, törvényszerint berendezed iskolája. Tornyában az egyik haraüg József császár ajándéka. Október 8-án. Feketehegyre ért a főpásztor ur, melynek határán a heh. hitv. nagy míveltségü lelkész Szilády Jáuos ur, válogatott, hazafias, s testvéri szavakkal üdvözlé. A feketehegyi ág. hitv. ev. egyház 1827-ben keletkezett, és 1113 lelket számlál. 'Temploma még nincsen. Október 9-ón estve Szeghegyre érkezvén, itt ismét oly egyházba léptünk, mely mind a lelkiekben, mind a testiekben gazdagon meg vau áldva, a hol a püspök ur boldogult édes atyja 1835-ben szintén visitálfc, mely körülmény még fontosabb lett rá nézve az által, hogy akkor a jelenlegi lelkész atyja állott a papi hivatalban Szeghegyen ; mit a helyi lelkész S c u 11 ó t y Pál ur szép predikatiójában ki is emelt, szólván a 118. zsoltár 6. verse felett e thémáról: „Mire hív fel minket az egyházlátogatás ?" 1. háladatos örömre; 2. vallásunk iránti szeretetre. Szeghegy József császár alatti telepitvény, 3300 lelket számlál; gyönyörű szép temploma van s azon egy harangja, melyet József császár ajándékozott számára. Midőn Hegyesen keresztülment a főpásztor ur, a hegyesi róm. kath.