Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-12-13 / 50. szám

szerencséjének tarthatja az a pap, ha általa rnegválasztatik. Legyenek csak világosabbak papválasztási törvényeink, büntettessenek csak meg, ha kell hivatalvesztéssel is, a korteskedésnek minden nemei, hajtassék csak végre az üresedés után minél elébb a választás, s ne hagyja a hatóság hónapokon keresztül rendes lelkész nélkül az egyházat, mint az nem rég egyik történelmi nevezetességű egyházunkkal történt, szóval legyen felsőbb egyházi kormányunk gyors és szigorú, s végzései végrehajtásában pontos ; a nép becsülni, tisztelni fogja s bizni fog egyházi hatóságában. De most nem sok hite van abban, mert sokat látott, hallott olyat felsőbbjeitől, mit látnia s hallania nem lett volna szabad! Ezeken felül nagy baj még az is, hogy az országos képviselőválasztásoknál épen nem tudjuk megtartani a kellő határt, mit elfogult politizálásunk következtében áthágván, tisztelet helyett tiszteletlenségben részesülünk még saját pártfeleink részéről is. Hogy egyik vagy másik párt szilárd tagjának, sőt vezérének tartassunk, ez az ambitio kisebb-nagyobb mértékben fogva tart bennünket, s mert hazafiságunknak a nép előtt ez látszik bizonyitéka lenni: türelmetlenek vagyunk ellenfeleink irányában. Szóljuk, szapuljuk, néha egy-egy kicsit meg is rágalmazzuk a különben tán becsületes és érdemes egyéneket, pasquillokat, carricaturákat csinálunk róluk, sőt sokszor még a hazafiságot is megtagadjuk tőlük. Ez pedig elóg nagy hiba. Magunk tanitjuk: a mit nem szeretsz, te sem tedd azt mással, s az életben mégis mi cáfoljuk meg e tant türelmetlen pártoskodásunkkal. Ne csodáljuk, ha az ellenfél ugy és ott árt nekünk, a hol és a hogy lehet, s hasonlókép bánik mivelünk is. Ez ugy hiszem szintén nem emeli tekintélyünket. Minthogy értelmes, független prot. világi uri emberünk itt nem igen van, ily körülmények közt hát ismét a pap az, kihez a nép tanácsért fordul. Legyünk ily esetben higgadtak, az ellenfél irányában kíméletesek, igy polgári kötelezettségünknek is eleget tehetünk, papi tekintélyünket is megőrizhetjük. Különben kénytelen vagyok kijelenteni, hogy biz a baranyai nép még tudtommal nem kényszeritette soha vasvillával papját arra, hogy egyik vagy a másik pártra szavazzon, sőt egyátaljában szavazásra sem kényszeritette. Ezen átalam fentebb emiitett körülményben rejlik oka nemcsak a ref., hanem egyéb vallású papok iránti tisztelet-hanyatlásnak is. Vagy azt hiszik azok az urak,kik a baranyai e téreni hanyatlást hánytorgatják, hogy a kath. papoknak, vagyonuk, s a törvényben biztosított hatáskörük és hatalmuk dacára van akkora tekintélyük mint volt ennek előtte ? A tavaszon a p . . . i püspök jelent meg M—cson a bérmálási szentség gyakorlatára. Máskor, sőt másutt még jelenben is ünnepi pompa fogadta a magas vendéget. M—cson még a füle gombját sem mozdította meg senki sem. Nem azért, mintha ezt helyeselném, nem is vigasztalásul, de mint tényt említem fel e jelenséget, mi sokkal mélyebb alappal bír, mint hogy azt egyszerűen a püspök mint földesúr iránti duzzogásnak, gyermekes apprehensiónak tulajdonítanám, ki tudvalevőleg úrbéri pört folytat a város ellen; vagy egyszerűen neveletlenségnek, bár ebből is van benne egy kis adag. Ez a jelenlegi korszellemnek kifolyása, s ez minél jobban fejlődik, annál kevesebb súlyt fektet a papokra, még annál inkább megismeri, hogy a pap is csak olyan ember mint más; a multak dicsőségére való hivatkozáson kivül tehát hivatalának tekintélyét máskép kell biztosítania. Feddhetlen becsületesség, vallásunk, s egyházunk iránti önzetlen szeretet, a tudományok pártolása, s népünkben az azok iránti rokonszenv élesztése, és mindenek felett az áldozatkészség az, a mi a papot mástól megkülönbözteti, a mely jellemvonások tiszteletet szereznek ugy az egyesnek mint az egész testületnek. S itt térek már rá Nagy Ignác tisztelt barátomnak a canonok alapjáni papi külsőség utáni óhajtásaira, s papjaink elegyháziatlanodása miatti kifakadáaaira. Valóban nem tudja az ember elgondolni, hogy Nagy Ignác, ki „imádja a szabadságot s utálja a zsarnokságot, akár felülről, akár alulról származzék az" mit ért e frázis alatt, mert az ő ajkairól hallva nem tarthatom azt egyébnek üres bombasztnál ; ha a prot. papságot újra vaskalap és reverenda alá vagy legalább is struflis átillába akarja bekényszeriteni ? Ismertünk szakállas és bajszos — nem ugyan kirívó — de mégis világias öltözetű papokat, kiknek volt tekintélyük, volt papi külsejük is, annak tartván nem a reverendát, hanem azon szívélyes és szeretetteljes modort, melylyel minden mozdulatukban elárulák a mivelt egyházi embert, s mely modorral oly sok szivet valának képesek meghódítani! De ismertünk reverendás papot is, ki ugyan sem „stueer, sem szutykos mesteremberforma" nem volt, de volt egy goromba kocsis, a kit nem hogy idegenek de saját hallgatói sem respektáltak! Nagy Ignác t. barátom nagyon naiv és együgyű báránykáknak tartja a mostani nemzedéket, ha azt hiszi, hogy az ily külsőség csupán majd tiszteletet fog a papnak szerezni. Nem, a prot. papság soha sem lehet külún rend, s igy legkisebb oka sinc3 magát ruházatja által egyebektől megkülönböztetni, mi egyetemes papság vagyunk, a mi szellemi kincsünk a közönség, az emberiség kincse is, nekünk nem szabad nem illik dölyfösen nézni le a világi embert annak tudatában, hogy mi istenhez közelebb állunk mint más : mert papok vagyunk; hogy más törvények alatt állunk mint más: mert papok vagyunk. És ha már a prot. papság végkép levetette egyházias külső jeliegét, ez igy van jól. Ö állásánál, családi kötelékeinél fogva a társadalomnak épen olyan tagja mint más, annak érdekei kell, hogy összhangban legyenek a pap érdekeivel, — annak jólléte, ennek jóllétével. Félreértés elkerülése végett kijelentem, hogy nem ahoz a világhoz való ragaszkodást és alkalmazkodást óhajtom, mi az Írásban elég világosan van felemlítve: hogy ne szabjátok magatokat a világhoz: hanem ahoz a korszellemhez való alkalmazkodást, melyet tapasztalás, tudomány, vallás ós erkölcs jónak ós üdvösnek lenni megbizonyít. A pro-