Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-12-06 / 49. szám

hogy ód felek, ha valaki beavatkozik abba, a mi iskoláinkban törtóuik, Es tagadhatjuk-e, hogy bizony sok olyasmi is törtóuik, vagy nem történik, noha történnie kellene, a mi már magában véve megérdemelné, hogy a felügyelő urakat nyájasan megvizitáljuk s megkérjük, hogy legyen kegyes betekiuteni ezen rengeteg miseriába. Hogy a mi államunkban is be fog következni a törvényhozás és a kormány által elfoglalt mai állapot, azt mindenki láthatta, a ki nem vak, ós a külföldön e téren történteket s az ujabb eszmék áramlatát figyelemmel kísérte. Engem csak az foglalkodtatott régebben ós fogialkodtat ma is, mi módon ós mely eszközökkel biztosítsuk ezen szövetségben egyházunk szent érdekeit. Főbb vonalokban ezt elmondottam a íonebbiekben. Vájjon mikor azon tant hirdetem, hogy ideje az egyháznak az állammal becsülettel megalkudnia; az állam jogait tisztelnie, saját jogainkat e szövetségben megvédnie; midűa bizodalmamat fejezem ki, högy ha tiszta s a haza és emberiség, 'a jelen ós jövő egyház szent érdekeiért lelkesülő értelmes férfiak kezébe tétetik le ez ügy, kell, hogy sikerüljön, midőn azon meggyőzödéiben élek, hogy itt a merev tiltakozással célt nem érünk, sőt a célt kockáztatjuk: tudom, hogy optimista s egyéb kövérebb és hosszabb címekkel illetnek, azzal háborgatják lelkiismeretemet, hogy jönek idők, midőn ezen jóhiszemű engedékeny hajlamnak, az egyház keservesen adja meg az árát. Meglehet. De az épen a baj, s az a különbség közöttünk, hogy én ezt nem hiszem. Tudom, hogy vannak visszaesések a népek életében ; tudom, hogy nemzetünket nem szabad példa gyanánt idéznünk, midőn a szabadság józan használatáról van szó; tudom, hogy a szabadsággal való visszaéléseink, a szabadság meg nem becsülése hozta nyakunkra az igát ; tudom, hogy az iga lerázásábau bámulatos hősiességet bírunk kifejteni, de mintha átok feküdnék rajtunk, a nagy nehezen kivívott szabadsággal élni nem tudunk, s n közigazgatásban s a kormányzatban kontárok s a politikai bölcseségben nem sokra vivők: de ón nem Jiiszem, hogy léteznék erő, mely a népek haladásának kerekeit tartósan elakasztani képes legyen; azt hiszem, hogy nemzetünket, bármennyit botlott is7

a történelem iskolája megtanítja a bölcseségre, ós Isten felhozza reá a műveltség, józan haladás, egyetértés, a polgári és egyházi jogok iránti méltányosság boldogitóbb nap jait. Ez lehet ábránd, nem lagadom; de ez az ábránd az én hit^m. S minthogy az, senki se csudálkozzék, hogy e forrásból merítettem azon szerény véleményt, melyet e sorokban nyilvánítottam. ISKOLAÜGY. Néliány király földi főiskola értesítője. (Vége.) 2) Programúi des evang. Gymnasiums A. B. zu Kronstadt und der darnit verbundenen Lebranstalten. Am Schlusse des Schuljahres 1873/4 veröllentlicht vom Rektor-Eranz Lassel. Kronstadt, 1874. 8-r. A brassai főiskola tisztes múlttal dicsekedhetik. Egykorú ez a magyar reformatió első időszakával, midőn a hitbuzgó Hontér János a protestantismus érdekében máig kiható lelkes munkálkodást fejtett ki, s Brassót és a Barcaságot egészen reíormálta. Még akkor az eszme a maga tisztaságában ragyogott, más ideák nem szeplősítették ; a vallás csakugyan nem ismert nemzetiseget s Hontér sem látott a magyarban, németben egyebet, mint embert, kinek lelki java emelésén a szent lelkesedés hevével fáradozott. Luther Márton leveleiben Evangélista Domini apud Hungaros-nak nevezte őt. Ámde tempóra mutantur! s a szászok ma már olykép vannak hangolva minden iránt ami magyar, hogy Luther emiitett levelével, melyben őket nemzetünkhöz sorolja, aligha dicsekesznek. Legalább ezt engedi sejteni, irántunk való önfeledt gyűlöletük. Fejökre olvashatnék egyházi törvényeink mottóját, mely szerint: „az egyház jogainak elismerése által az állam nem hogy nem veszélyeztetik jogaiban és érdekeiben, de sőt ez saját feladata megoldásának föltétele és az átalános jóllét által követelt cselekmény" *); fejökre idézzük, hogy ez fordítva is áll, s az egyház is csak ugy van normális viszonyok között, csak ugy szabad léteznie, ha elismeri az államot s nem akar államosdit játszani az államban. De a szászoknak privilégium kell, s ez gyanúba keveri őket. Akik kiváltságokra, az elkülönzések chinai falának fönntartására áhítoznak, jobbára azok az emberek kik önmagokban véve nem érnek egy hajítófát. Századunkban az ész uralkodik, b az ilyenek alól kirántotta a fölemelő thrónust, vagy legalább zsámolylyá devalválta. Hazánkban a középkori kasztrendszer teljes épségében egyedül a Királyföldön maradt meg. A rideg elkülönzés, a megtestesült önzés ma már csupán csak a szászok féltett kincse (bár ásnák el mind örökre). Szigorúan ovakodnak rehogy érintkezésbe jöjjenek azon népekkel, melyek közé be vannak ékelve. Íme, a Székelyföld véghatárán, *) Handbuch für die evangelisohe Landeskircke Augsb Bek. in Siebenbürgen. Eine Sammlung v. Gesetzen u. Aktenstiicken Wien, 1857; az előszó előtt.