Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-02-01 / 5. szám

Legalább azon jellemek, melyek a világtörténelem lapjain, avagy egyes nemzetek életében fénylő példákként ragyognak előttünk, nem ily iskolában képeztettek. De épen ezen közelebb érintett dolgok vezet nek azon e lapok hasábjain nem először kimondott állításhoz, hogy a baj forrása nem egyes alsóbb vagy felsőbbrendű katkolikus papokban, hanem a katholicismusban keresendő. Azok között az egyháznagyok között vannak igen derék, becsületes, nemes szivű, szabadszellemű, igazságszerető, s igazságot gyakorló emberek, néha egy-egy egész nemzet köréből kimagasló alakok; ők nem hibásak, vagy legalább első sorban nem ő rajtok fekszik a bűnsuly, hanem hibás azon intézmény, mely ide kényszeríti, idesülyeszti legnemesebb szívű s legképzettebb lelkű fiait. Kegyetlen zsarnok vagy te középkori intézmény, melyet katholicismusnak nevezünk. Gazdagon, fejedelmileg jutalmazod a magokat irányodban érdemesített szolgáidat, de nagy áldozatot, igen nagyot kívánsz tőlük. Kiveszed belőlök az emberi szivet — az egyéni bit s meggyőződés fészkét, — mint egykor az Úr kivevé haragjában Nábukadnézárból, — és oda láncolod őket a mozdulatlan törzshöz, ha tetszik kősziklához, a mozdulatlan stabilis egyházhoz. Egy ily intézmény nem csoda ha az egyéni jellem képzése tekintetében távolról sem állhatja ki a versenyt ezen másik modern intézménynyel, melyet protestantismusnak nevezünk, mely épen megfordítva minden súlyt, minden érdemet az egyéni meggyőződésre, az igazság szakadatlan kutatására és az ehhez való szilárd ragaszkodásra fektet. Nem csoda, ha széjjeltekintve egyfelől Svájc, Hollandia, Skotia, szász, porosz, dán, vagyis a protestánsok által lakott országok polgárai, másrészt a katholikus spanyol, portugál, olasz, francia országok, Mexikó, Brasilia s más rokon szellemű tartományok lakosai között: a közerkölcsiséget, s ugy a fensőbb, mint az alsóbb s legalsóbb körökben az egyéni jellemet, polgári becsületességet, a közügyek iránti érdekeltséget, önzetlen buzgólkodást, az egyéni s állami jóllétet illetőleg lényeges különbséget találunk. Ha egyfelől ugy a szellemi mint az anyagi terén folytonos fejlődést, emelkedést, virágzást, — másfelől hanyatlást, sülyedést, egy felettébb veszélyes örvény felé való rohanást tapasztalunk. Visszatekintve önnön dolgainkra s a közöttünk pusztító erkölcsi bajokra, mondhatnánk erkölcsi járványokra: a fentebbiek után könnyű felismerni az egyedül mentő gyógyszert, mely is nem lehet más, mint hogy emeljük mi is, ép ugy mint a nálunknál boldogabb országok, köz és magán életünkben, ugy a politikai mint a társadalmi téren a protestantismusnak nem mondom dogmáit, hitvallásait, hanem igenis annak szellemét. Miként egykor az apák életében az igazságnak, őszinteségnek, becsületességnek azon szelleme, mely a reformatiót létrehozta s elterjesztette, meglátszott s hatásában érezhető volt a protestáns családok s községek legnagyobb részében: ugy most is igyekezzünk e szellemet elárasztani az egész nemzet körében, ültessük be lehetőleg a haza mindegyik polgárának szivébe; és bizton jósolhatjuk, hogy e szellem a minő mértékben terjed, a közerkölcsiség, a polgári becsületesség, honfiúi hűség, s ezekkel együtt a köznek és egyeseknek anyagi s szellemi jóléte abban a mértékben fog emelkedni. Igen! de miként tegyük uralkodóvá e szellemet? Tollam e kérdésnél elakad. Azt érzem lelkem teljességéből hiszem, hogy e szellem diadalra jutásával avagy legyőzetésével szoros kapcsolatban van nemzetünk felvirágzása, avagy a megsemmisülésnél végződő hanyatlása; de hogy e diadal miként eszközölhető : nehéz kérdés. Azt érezzük, hogy mindenek előtt á szótzüllött erőket kellene egyesíteni, a lágymeleg tagokat újból felmelegíteni, s ezekből egy oly kovászt alakítani, mely idővel áthassa, megnemesitse a nemzet egész zömét. Egyik ily célból vettetett fel ezelőtt pár évvel a protestáns egylet eszméje, közelebb a convent gondolata: de az eredmény fájdalom, távolról sem felelt meg a hozzákötött édes reményeknek. De azért a munkát félbenhagynunk nem lehet. In hoc signo vinces. A protestáns erőknek egy vagy más alakban egyesítése, tömörítése : ez korunknak legfőbb s legsietősebb feladata. Ha az eddigi kísérletek nem sikerültek, kezdeni kell másokat, kezdeni talán más oldalról, más irányban; de tenni kell, mert a fejsze a fa gyökerének van vettetve, a corruptio emésztő férge a törzsét pusztítja már a fának, s nem csak egyházunk fog hanyatlásnak indulni, de elcsenevész, elpusztul e sokszorosan megrongált nemzet is, melyhez mi épen protestánsok oly igen ragaszkodunk, melyet épen mi múltban és jelenben szivünkből lelkünkből oly igen szerettünk ós szeretünk. FAKKAS JÓZSEF.