Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-10-04 / 40. szám

Tizenhetedik évfolyam. 4€K hwa. Budapest, Október 4. 1874, PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és El ö íi zetés i (1 i j: Hirdetések díja : _K i a d ó - h i v a t a 1: Mária-utca 10-dik sz., első emelet. Hely ben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ít. 50 kr, egész évre 9 frt.Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban 4 hasábos petit sor többszöri 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. külön 30 kr. beiktatásnál — Bélyegdij Kik Hlyeiéire fizettek eli, előfizetést mepjitására kéretnek 1 Visszaemlékezések és észrevételek e lap néhány cikkére. Azt mondják „három na^y hódító van a világon: a divat, a szerelem és a halál." Hogy ezek közül a halál legerősebb az bizonyos, de a divat is, habár jóval csekélyebb hatalom is, meglehetős nagy hóditó szerepét viszi, a mai időben, a társadalom minden osztályában. Egyik divat pedig ma a társadalom depravatióját hangoztatni s a meglevő állapotok, erkölcsök pravitását minél sötétebbnek festeni, panaszkodni és gyakran nevetséges lamentatiókat tartani. így lévén a dolog, nem csoda, ha egyházi életünkben s irodalmunkban is, a lamentabilis beszédek, cikkek csaknem mindennapiak. Különösen mióta ama notabilis baranyai levél került felszínre, egyházi életünk bajainak festése egymástérte, s midőn némelyek a B. M. cikkében foglalt állitások ellen védelmezni akarták a lelkészi kart, ugy jártak, mint azon viador, ki a viadalban nem ellenfelét, hanem önmagát sértette meg. Szomorú volna, ha ama sok jajveszéklő cikk is részben nem a divatnak szüleménye volna s ha szon elősorolt bajok az egész ref. egyházat illetnék. Hála istennek nem illetik, mint már Pereszlényinek e lapok 19-ik számában megjelent cikkéből is láthatjuk ; de azért részemről sem tartom fölöslegesnek kijelenteni, hogy vidékünkön számosak az áldozatkész egyházak, melyek a legjobb akarattal, szeretettel viseltetnek hivatalnokaik irányába s hol a papi tekintély ama vitatott csorbulásáról semmit sem tudnak. Lehetetlen, hogy ne szóljak röviden eme már annyit vitató t s emlegetett passusról annyival inkább, mivel nézetem szerint senkisem ütött eddig a szeg fejére, és egy idegen tájékozatlan ember olvasva cikkeinket, melyek í,ma baranyai levél alkalmából megjelentek, legalább is furcsa véleményt alkothatna magának arról a papi tekintélyről és annak sürgetőiről. Tévesztettnek, s kénytelen vagyok kimondani, egészen naivnak tartom a lelkészek részéről a papi tekintély csökkenéséről még csak beszélni is, annyival inkább lamentálni. A tekintélyt, tiszteletet követelni, törvényekkel biztosítani nem lehetett soha, és nem is lehet most sem; olyan valami az a tekintély, a minek magától észrevétlenül s minden keresés nélkül kell jőni, mert az nem cél, hanem a kötelességek pontos teljesítésének, szeretetnek, türelemnek, humánus tetteknek kimaradhatlan következménye. Továbbá megjegyzem azt is, hogy a hivatal senkinek tekintélyt nem ad, hanem az egyén adja azt a hivatalnak, és ez nem sophisma, hanem való. Bizonyitékul szolgálhat mind a történelem, mind a tapasztalat, melyekből láthatjuk, hogy ugyanazon hivatalban egyik embernek semmi, a másiknak pedig igen nagy tekintélye volt ; már pedig ha a hivatal adná a kérdéses honestast, akkor ugyanazon hivatalban mindenkinek tökéletesen egyforma tisztelettel s tekintélylyel kellene birnia. De nehéz és feszélyezett dolog erről beszélni, mert minél jobban gondolkodom, annál inkább meggyőződöm, hogy valódi erkölcsi értelemben vett tiszteletet semmiféle törvények vagy befolyás által biztosítani nem lehet, azt kéri, keresi, követeli vagy kierőszakolni akarja,