Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-09-27 / 39. szám

csoJják az evangyeliomban oly számosak, nyomatékosak és kiválóak, hogy benne nehézség nélkül felismerhető amaz egyik nagy igazság, mely Krisztus élete és tanítói hivatalának történetén áthúzódik. Benne tárul fel előttünk küldésének drága titka; benne találjuk életének s halálának különböző esetlegességeit egységben és megvilágításban. Semmit sem kiván ő tanítványaitól oly állhatatosan és határozottan, mint a világi érdekek feláldozását. Nem akar tudni semmi alkudozásról isten és a világ kőzött. Sürgeti a lelket isten iránti osztatlan odaadásra, s teljes lemondásra a világ szolgálatáról. Ő dorgál és elutasít mindeneket, kik miután kezüket az ekére tették, még visszatekintgetnek, követelte, hogy hivei mindent elhagyjanak és az igazságot kövessék ; azt akará, hogy az igazság sokkal is többre legyen becsülve s jobban szeretve az atyánál, anyánál, gyermeknél, nőnél, többre becsülve minden földi dicsőség és szerencsejavaknál. Krisztus tanának fő vonását teszi a tökéletes önodaadás isten akaratának, minden félelem nélkül a következményektől vagy a táplálkozás és ruházkodás gondjaitól. Halála a kereszten képezi az önfeláldozás legmagasabb gyakorlati magyarázatát ! (Vége következik.) Régi dolgok újra előhozva. „Tu non videris perdidisse quod petis ; Te credo surripuisse quod pulckre negas." Phaedrus Fabul. X. (Vége.) Tiszteletreméltó komolysággal, lehet mondani, bensőséggel és emelkedettséggel, kel ki Filó az imádkozás szükséges és hasznos volta mellett, annak alkalmából, hogy én bírálatomban feltűnőnek találtam azt, hogy Tóth M. még mai napság is esőért könyörögtet a gyülekezetben. Erre vonatkozólag elmondja nyilt levelében, hogyha a theismus értelmében elfogadjuk istennek immanentiáját a világban, akkor esőért épen ugy imádkozhatunk, mint életért, egészségért, áldásteljes termésért; s hogy az esőért, külső áldásokért, sőt a mindennapi kenyérért való imádkozásnak csak arra nézve nincs helye és értelme, Ki a deismusnak vagy a materialismusnak lejtőjén már ott áll, a hová én eljuthattam s aki azon mélység s örvény felé közeledik, ahová az én lépéseim engem szemlátomást vezetnek. Engedje meg Filó, hogy az én lépéseim és theologiai gondolkozásmódom végkifejlése iránt tanúsított szíves figyelmeért és jószívű aggodalmaiért viszonzásul kijelenthessem azt, hogy én mint eddig nem állottam, ugy ezután sem fogok állani a Tyrusi Maximusok, a Rousseau-ak és Kántok táborában akik, mint tudjuk, igen erős alapon, igen erős ostromlói voltak az imádkozásnak (Dissertatio XI. 3. Emil IY-ik könyv és Die Religion innerhalb der Grenzen der blossen Yernunft. 284. s köv. 1.) ellenkezőleg azt, mélységek felé vezető theologiai álláspontomon is, „a lélek oly fölséges eledelének és életének tartom, mely Léikül e sivár földön ha tán ellehetnénk is: de boldogok nem lenetünk"; noha meglehet, hogy én másképen imádkozom, mint ama farizeus, ki mellét verve sóhajtozva áll meg istene előtt, s hogy a lélek minden gondolatát, mely istenhez, az örök igaz, szép és jó forrásához emelkedik, a szívnek minden érzelmét, a kéznek minden cselekvését, mely embertársam javát és boldogságát mozdítja elő, már kifogástalan, fenséges, a legszebb imádságnak tartom, Dacára azonban annak, hogy e tárgyról ez nézetem, a gyülekezetben való esőérti imádkozást most is, ezután is helyteleníteni íogom és pedig a következő okok miatt. Már maga Jézus, az által, hogy az általa formulázott uri imában a sok szellemi, istenországára vonatkozó kérés közé csak egyet vett fel olyat, mely az anyagi életre vonatkozik, példát, intést hagyott nekünk, hogy az ima erkölcsi termesztű, hogy annak túlnyomó tárgyát, istenországára, az erkölcsi életre vonatkozó dolgok képezik, hogy a helyes, a keresztyén imában szabad ugyan kérni, hogy, mint hogy anélkül el nem lehetünk, testi áldásokat is adj uram nekünk; de e részben elégséges olyan kiterjedésben szólani, mint ezt Jézus tevé, mondván: add meg a mi mindennapi kenyerünket, s a részletezés, a megélhetésre szükséges eszközök nevenkénti megemlítése és figyelembe való ajánlása isten előtt, tehát világosság, melegség, eső, harmat, vagy tovább menve gabona, búza kérése tiszteletlenség isten iránt, imádkozás helyett számla benyújtás a követelő ember részéről. Sőt tovább megyek és azt mondom, hogy az esőért és általában az ilyen részletekért való imádkozás természetével és kellékeivel, akkor, mikor annak lényege épen abban áll, hogy annak tárgyát az Összes, az egész gyülekezet érzelme, az egészet érintő és érdeklő körülmények, az egészet nyomasztó vagy felemelő viszonyok, szóval közszükség képezik; s mikor az esőért való könyörgésnél igen könnyen megtörténhetik, hogy ha sokak kívánságát fejezzük is ki általa, de lesz olyan ember akárhány, a ki boszankodva mondja magában: neia kérek belőle, összes évi keresetemet moshatja el egy -24 órai szép eső. És valóban, ki határozza meg, mikor lehet és kell már esőórt imádkozni; mikor felel az meg a közszükségnek, mindenki igényének legjobban ? ! Szabadítsuk meg hivatalunkat e kellemetlen b a r o m e t r u m-féle functiótól; kíméljük meg azon tekintély- és bizalomcsökkentő esetektől, melyeket azon körülmény hoz elő, ha kérésünkre meg nem indulnak azonnal az égnek megostromolt csatornái! A másik, ellenemben vitatott liturgikai kérdés: a keresztszüleség kérdése. Én ennek lényegét egyszerűen az egyház tanúságban helyeztem, azon felfogással szemben, mely szerint annak jelentősége a keresztgyermekek keresztyén vallásban való neveltése iránt vállalt kezességben állana. Hivatkozik Filó ez utóbbi felfogás javára Farkas egyháztörténetére, hol a keresztszülék mint áváőoxot, (sponsores) említtetnek, A dolog tisztázása végett lássunk egy kis egyháztörténetet. Elvitázhatlan dolog, hogy az egész keresztszüleség intézménye zsidó szokás maradványa a keresztyén egyházban. Már a körülmetélés és avatásnál alkalmaztattak bizonyos számú tanuk (L.