Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-09-27 / 39. szám

Danz. Baptismus judaicus 173 lap.) Ilyen jelentőséggel jött áte szokás a keresztyén keresztséghez is, a mit eléggé bizonyít azon történeti adat is, hogy a keresztszülék még a felnőttek kereszt élésénél is alkalmaztattak, nyilván mint tanuk, mert hiszen azokat már nevelni nem kellett. A keresztszüleségnek Filó által védelmezett jelentősége sokkal későbbi eredetű; az első keresztyén felfogás az volt, hogy azok csak tanuk a megtörtént keresztség felől és pedig az akkor zaklatott időkben gyakran előforduló kérdéses, kétséges esetekben. Csak később kezdettek ahoz a vitatott áváőo%oL kötelességet kötni, de e felfogás ellen igen tekintélyes egyházi atyák nyilatkoztak; igy a többek között Tertulián is, mondván: „Quid enim necesse est sponsores etiam periculo ingeri ? quia et ipsi per mortalitatem destituere promissiones suas possunt et proventu malae indolis falli" (L. De baptismo Cap. 18.) A keresztszüleséghez Filó által kötött igények, hivatalos kifejezése csakis 813. az a r les i z s i na ton (concilium arelatum) nyertek, hol a XIV-ik kanonban meghagyatik, hogy „parentes filios suos et patrini eos, quos de fonté lavacri suseipiunt, erudire summopere studeant"; de a mely zsinat határozatai közérvénynyel sohasem birtak. így állván a dolog, történelmi jogosultsága van an.ak a felfogásnak, a mit én képviselek s mellette annyival is inkább megállok, mert az eltekintve a történeti oldaltól, magából a dolog természetéből is igen tudom indokolni. Ha a keresztszüleség célja csakugyan a gyermekek keresztyén vallásban nevelésére való közreműködés, kérdem, miért nem rendeli el az egyház, bogy a meghalt keresztszülék helyett mások választassanak; hiszen egy értelmes társaságtól megvárhatjuk azt, hogy a helyesnek felismert cél eléréséről le nem mond akkor, ha kiválasztott eszközét elveszti ugyan, de a helyett mást alkalmazhat ? Vagy miért fogadjuk el a római kath. vallású keresztszüleséget, mikor a róm. kath. vallású keresztszüle, ha szereti és hiszi a maga vallását, minden módon azon teend, hogy a gyermek az általa helyesnek hitt irányban s igy tőlünk e'neveltessék ? Ha az egyház hivatalos felfogása csakugyan az, hogy a keresztszüleség nevelési kötelezettség vállalása, én pedig ezt mint egyháztag tudom, tudni tartozom : azon esetben, ha engem valaki keresztszülének hiv, lelkiismereti kötelességemnek fogom tartani, hogy keresztgyermekemnek nevelésébe ugyancsak benyúljak, ha kell, ha körülte hibás nevelésébe rendszert látok alkalmazni, még saját szüleivel is szakítsak... én mint lelkiismeretes, fogadásomat, eskümet álló ember egy hajszálnyit sem engedhetek . .. kérdem : hová fog ez vezetni ? minő összeütközéseknek lesz ez forrása? Aztán nevelni csak olyan könnyű dolog; tudja, teheti azt minden ember ; vagy talán ahhoz érteni is kell ? Ha ez utóbbi az igaz, kérdem: hogyan engedheti meg az egyház, hogy keresztszüleséget, tehát épen a nevelésre való felügy e 1 ő kötelességet, az egyház minden tagja egyremásra vállalhasson s mért nem jelöli ki, hogy erre a megtisztelésre ezek meg ezek az érdemesek ? Ugy! nem veszi az egészet olyan komolyan. Nem szép az, ha olyan társulat mint az egyház, olyakat is tesz, vagy kiván, amit nem kell komolyan venni, ami igy is jól vau, másképen is jól van. Helyesen mondja Filó nyilt levelében egy helyen : az élet erősebb, mint mindenféle elmélet és okoskodás. A keresztszüleség intézményét, ha ez több mint egyháztanuság s a szülék közötti szívélyes baráti közeledés, az életben megvalósítani, keresztül vinni nem lehet. Az egyház sokat várhat tőle, de semmitsem kap. És ezzel be is végezhetném fejtegetéseimet, ha még két szives kérésem nem volna. Egyik e lapok olvasó közönségéhoz, a másik magához Filóhoz. Filó előttünk most már ismeretes nyilt levelében, együvé foglalván nézetét, ítéletét Tóth M. müve felett igy fejezi ki: „Tóth Mihály műve, ugy is mint tankönyv^ ugy is mint olvasmány, tagadhatlan hiányai mellett is, hazai liturgicai irodalmunk mezején ez Idő szerint helyet foglalhat." Arra kérem az olvasó közönséget, Ítélje meg azt, hogy annak a bírónak szájából, a ki a nyilt levélben ezeket mondja: „Szerző az elvi részt összekuszáltan, nem szabatosan adja, munkájában a meghatározások kifogásolhatók, mondatainak nyelvtani szerkezete és kifejezései nem szerencsések, kicsinyes utasításokat ad; az elvi részt egyik-másik német szerzőtől kölcsönözte" — mennyiben következetes és indokolt a fentebbi Ítélet, s mennyiben van igazam, ha azt állítom, hogy Filó két embernek akarván egy dologban igazságot adni, a jeligémben jelzett állat-biró szerepéhez volt kénytelen folyamodni s épen ezen ok miatt abban tanúsított legnagyobb gyöngeséget, a mivel szemben oly „nyugodtnak érezte magát" — az önállóságban és részrehajlatlanságban. Filót pedig arra kérem, tartson meg engemet, eltérő nézeteim s ilyen irodalmi találkozásunk dacára is j<5 indulatában; én részemről az ő beleszólását irodalmi kérdésekben mindenkor nyereségnek, vele való találkozásomat szerecsémnek tartom, s vele szemközt igazán elmondhatom : „A hiv ember megfeddjen engem, Es feddése kedves leszen, Mint balzsamolaj fejemen, Még verése sem árt én nekem." M i t r o v i c s Gyula. Könyvismertetés. Keresztyén vallásoktatás, népiskolai használatra. Neveléstani elvek szerint irta Weber Samu, bélai ev. lelkész. Némely módosításokkal fordította Turcsányi Andor. Ára kötve 30 kr. Budapest, Aigner Lajos, 1874. Nem két, hanem ugy látszik, három táborra szakadtunk elméletben, s már itt-ott gyakorlatban is, a népiskolai vallásoktatásra nézve. Vannak, kik mint hajdan, ugy ma is, mellőzve egyéb tudománynyal és az élettel foglalkozó tantárgyakat, leginkább káté, bibliai történetek, énekek, zsoltárok mapoltatásával töltik az iskolai időt s tömik meg a gyermekek fejét. Az eredmény