Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-09-06 / 36. szám

becsületességet a bírvágy oltárára áldozatul vessék. Azt elismerem, hogy az önzés népemnek egyik jellemvonását s erre vezethetők vissza sok nemzeti hibáink. Azonban ezen önzést azon viszonyoknak kell beszámítani, a melyekben élünk, miután elismert tény, hogy a nemzeti jel lem azon viszonyoktól feltételeztetik, melyeknek uralma és befolyása alatt áll. Mi egy leigázott nép vagyunk és voltunk évszázadokon át. Sokkal is tovább állottunk idegen uralom alatt, hogysem oly valami iránt, mint a függetlenség, érzést táplálhatnánk sziveinkben. Társadalmi és vallási tekintetben kevéssé vagyunk jobbak, mint a rabszolgák. Gyermekségünktől fogva azon hitben neveltetünk, hogy csak oly mértékben vagyunkindok, mennyiben papjaink tekintélyének szolgai engedelmességgel adózunk s a legcsekélyebb engedetlenség egyenlőjelentésü nemzeti jellemünk megfelelő csorbulásával. Nem csak az élet fontosabb viszonyaiban, hanem még a társadalmi s családi intézkedések lényegtelen részleteiben is — le egészen az evés és ivásig — egy merev és a vallás szentségébe öltözött hagyomány által vannak megkötve kezeink. Ha néha az egyes az erkölcsi függetlenség egy-egy szikráját érzi is magában, ismét ki oltja azt a környező gőzkör. Ily viszonyok igen természetes, hogy elfojtják a lélek minden magasabb rugóit és törekvéseit, s innét van, hogy jól lehet a természettől nyert fogalmak ellenszegülnek s felvilágosult egyének szervezett egyletei gyakran ellenmondást emelnek, a népélet általános menete csak az örökölt hibákhoz való lealacsonyító és elférfiatlanitó alkalmazkodás holt egyformaságát mutatja. Az utazás nem csak szokásainkkal ellenkezik, hanem még vallásunk által is tiltva van. A benszülött ott él s teng kisded lakában, s nem tud semmit a világról hazájának határáin kivül. Miután hónát szereti, s mintegy a küszöbhöz van tapadva, fogalmaiban az emberekről és tárgyakról szükségképen szűkkeblű s látköre korlátolt. Még honszeretetében és emberbaráti viseletében is igen gyakran előtűnik az önző szűkkeblűség egy-egy \onása. Az európainak ellenben tág s világölelő szive van. Ő hazájának nevezheti a világot, képes követni az emberszeretet távo1

5

szózatát, s megvinni részvétét minden embereknek, tekintet nélkül a kasztra, vallásra ós szinre. Élvezi és szereti a szabadságot, mely szive minden nemesb rugóinak és érzelmeinek tág tért nyújt, s ösztönzi, hogy tetteiben állhatatosan és rettenthetlenül kövesse kitűzött magas elveit, melyektől eltántorodni férfiatlannak és alávalónak tartja. (Halljuk ! Halljuk!). Nézzük a kép másik felét, s ugy találjuk, hogy a hindunak is vannak bizonyos előnyei, melyeket európai testvére nagyobbrészt nélkülöz. (Helyeslés), ő szereti a békét mindenek felett, s inkább eltűrné a sértést, elnyomatást, mintsem kölcsönös bántalmazások harcába elegyedjék. Több van benne a nőből, mint a férfiúból, gyönge szivü egész a nőiességig. Türelme s higgadt önuralma bámulásra méltó. Késedelmes a haragra, nehezen ingerelhető, s mindig aggódva törekszik azon, hogy a viszályt elkerülhesse s magát a zavaros viztől távol tarthassa. Legfőbb becsvágya, tiszta ós fellegtelen ég alatt, — nem zavarva semmi ellenséges befolyástól — haladhatni az élet csendes folyamán. (Tetszés) Békeszerető és engesztelékeny, s kész volna mindent kockáztatni azért, hogy azon irigylésreméltó szerencsét élvezhesse, miszerint a földön nincsen ellensége. E békeszeretet mindenesetre túlmegy néha a helyes mértéken; igy a bengáloknál igen gyakran láthatjuk a restségnek, bárgyuságnak s minden tevékenység és vállalkozási szellem iránti ellenszenvnek alakjában nyilvánulni. Beszéljenek önök egy bengáliaihoz háborúról, s a hus remegni fog csontjain (Derültség), mig a mesterséget, mikép kelljen a veszély szinteréről egy ügyes visszavonulást elrendezni, ugylátszik igen jól tanulmányozta. (Derültség.) A dolgok létező rendiét felforgatva, minden társadalmi intézményt zavarba és rendetlenségbe jutva látni, reá nézve elviselhetlen; sokkal több szeretettel csüng ő az ősi nézeteken s kerül minden változtatást, mi békéjét zavarhatná s nélkülözést és kényelmetlenséget szerezhetne neki. Önhitt biztosságban lakozik elődeinek roskadt hajlékában, s el nem hagyná még ha atomokra porlanék is az szét. Azonban bármily szánalomra méltó legyen is e tévelygés, én mégis azt hiszem, hogy az ind gyöngeszivüség egészséges erkölcsi elvektől emelve és szabályozva tiszteletreméltó erénynyé válhatna, s népünk jellemének fényt kölcsönözhetne. Másrészről az európai telve mozgékonysággal és tetterővel, gyűlöli a nyugalmas, egyhangú életet. Szeretni látszik az orkánt s a viharos tengert. Örül a veszélynek, mi elősegíti képessége teljesb kifejtését. Dicsőséget ós tiszteletet keres, még pedig legyőzhetlen erejének szabad és teljes felhasználásával, és csak ellenségeinek vereségében talál kielégítést. Az európainak természete valósággal nyers, zordon, vállalkozó és tüzes ; öröme és dicsősége a hatalom és a boszu. (Helyeslés.) Hányszor lesznek ily tulajdonok, minden törvényes korláton áttörve és minden magasabb rugókkal dacolva, borzalmas forrásai az átoknak! És oh, mi szomorú képekben nyilvánul ez Indiában! Sok európai kalandor jogosítva érzi magát ez országban minden szerencsétlen négert, kivel érintkezésbe jön, lábbal tiporhatni (Helyeslés). Ezt ő vitézségnek tartja, s dicsőséget keres benne. Azonban felejti, hogy a gyöngébbet lábbal tiporni nem vitézség, hanem alávaló gyávaság. (Zajos tetszés). Mily dicsőség van abban, egy szegény benszülöttet meggyalázni és bántalmazni? Mi dicsőség van abban a baromi harag órzékkábitó befolyása alatt egy sególytelen benszülöttet halálra korbácsolni és ostorozni ? Harcias vitézség ez, vagy keresztyén buzgalom? (Tetszés. Felkiáltások . . . Egyik sem a kettő közül). Világos, hogy egyik sem a kettő közül. Ha az európainak szivén fekszik, hazájának s istenének tisztelete, ugy ezt a bennszülöttek iránti jobb s nagylelkübb bánásmódban kellene keresni. (Folytatása következik.)