Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-23 / 34. szám

resztyén nevet, s vették fel egy zárt vallási társulat alakját. E nevet azonban, melyet most sokan mint tiszteietjeit viselnek, a keresztyénség ellen először mint a megvetés kifejezését hasznalták. Pál, a pogányok nagy apostola, lett a téritői munkásság vezetője. Három utazást tett, melyeken ama drága igazságokat, miket Jézus tauilott, Kis Ázsia különböző tartományaiban, az átellenben fekvő európai partok főbb városaiban, Macedóniában, Görögországban és sok más helyeken, tovább terjeszté. Később mint fogoly Rómába vitetett, hol már rég óhajtotta az evangeliomot hirdetni, s jóllehet láncokban, nem is mulasztotta el az uj vallás örvendetes hirófc mindenekkel közölni, kikkel érintkezésbe jött. Két más vezetője a térítésnek állott még Pál mellett: Péter és János, kiknelí munkássága főkép Kis-Ázsiára szorítkozott. Ezek hárman, mint a ker. jellem három alapvonásának, a hit, remény ós szeretetnek képviselői ismeretesek, s munkásságuk folytán olvadt egybe öszhangzóan e három elem Krisztus fiatal egyházában. János halálával végződött az első évszázad, melyet a keresztyének az ihlet korszakának neveznek. Ezen időpont körül Krisztusnak egyháza Macedóniától Alexandriáig, Antiochiától Rómáig terjedt el. Élete azonban az apostolok utolsójával elhanyatlott, és bár külterjedelemre nézve gyarapult, mégis nagyon gyöngének és jelentéktelennek találta magát a rémitő sötétségben, mely még környezé, s még nem számithatott arra, hogy erős és állandó alapot biztosithat magának. Eretnekségek is sarjadzottak fel az egyház keblében, mig kívülről ezrek valának, kik ámbár hitüket a b^lványimádásban elvetették, a keresztyén vallást mégsem vették fel, hanem skeptikus gondtalanságban az érzéki élvezet minden kicsapongásaiba merültek. Ennek dacára is tovább élt a fiatal egyház s hivatása teljesítésére hatalma lassan és folyton nőtt. Két századon át, Konstantin koráig, a keresztyénség története fokonként haladást, terjedést és fejlődést jelez. Ez volt a heves üldözések korszaka is egyszersmind; a vallási téren ugyanis haladás és üldözés egymással kezet fogva járnak. Ama tűzpróbák nélkül, melyeket a keresztyénségnek ama napokban kiállania kellett, dicsősége és nagysága előttünk ismeretlen dolgok volnának. A kegyetlen üldözések hosszú láncolata, — melyet szívtelen és zsarnok császárok egész sora támasztott ellene, — volt az, mi ez egyház tartósságát megőrzó s egyre szilárdabban megalapitá. Az egyháztörténet tíz fő üldözést emlit ama korból, s lerajzolja ama borzasztó ós ördögi kegyetlenségeket, melyek ez üldözéseket jellemzék. Az elsőt Nero, a legembertelenebb és legelvetemültebb császár indította meg, ki miután Rómát lángba borította, magáról minden gyanút elháritni igyekezett, s az egész véteksulyt a keresztyének nyakába vetette, kik ellen ellenállhatlan gyűlöletet táplált. Sok keresztyén kegyetlen kínpadra vonatott s barbár módon halálra kínoztatott. Nero azonban csak elkezdette a véres munkát. Domitian császár megujitá az üldözést, többen utódai közül folytatták, kik aztán igy teljessé tevék a keresztyén szenvedés ós vértanúság képét, mely egyszersmind a keresztyénség legfájdalmasb s legdicsőbb fejezetét alkotja. (Halljuk! Halljuk!) Borzasztó, ama szenvedések elbeszéléseit olvasni, melyeket az első ker. vértanuknak eltürniök kellett. Az ő megpróbáltatásaik felvillanyozzák a kebelt s felkeltik bennünk a lelkesedóst. Erejük és türelmük, szelidségük és szilárdságuk, hüségük az igazság iránt, megnyugvásuk isten akaratján: mind magasztos valóságukban állnak előttünk s szent buzgósággal töltenek el bennünket (Helyeslés.) Nem csak erős férfiak, hanem még gyönge nők is félelem nélkül álltak az ellenség csapatjai elé ; eltűrték a leggyötrőbb kínokat s feláldozták éltüket isten dicsőségére. Az áldozatkészség ily példái igen alkalmasak arra, hogy lelkünkből minden gyávaságot, ingadozást ós állhatatlanságot elűzzenek s éreztessék velünk, hogy az igazság drágább, mint maga az élet. (Tetszés.) Kétségkívül a martyrvér volt az, mi a Jézus által hirdetett isteni igazság drága magvait táplálta, míg nem hatalmas fává növekedett, melynek kiterjesztett ágai a lakott föld egy igen nagy körét beárnyalák, s melynek gyümölcseit a világ különböző részein ezer és ezernyi férfiak ós nők élvezik. (Helyeslés.) Tisztelet, minden tisztelet Jézusnak, ki oly nagylelkű példát adott az önfeláldozásra az igazságért, s amaz istenfélő vértanúk sergének, kik nyomdokát követve az igazság országát tovább terjeszték s a világot maradandó jótettekben részesítek. (Tetszés.) A ker. egyház szenvedései Konstantin koráig tartottak, ki egy császári parancs által a keresztyéneknek teljes türelmet biztosított. A keresztyénség most elismert államvallássá lőn s elterjedt az egész római birodalomban. Igy futott be Krisztus hajója, a harc és szorongattatás évei multán, miután leirhatlan szenvedések hullámain hányattatott s az üldözés viharaitól csapdostatott, most a császári véduraság minden tiszteletjeleivel ékesítve, győztesen a béke révébe. Jóllehet most Jézus vallása az akkor ismert világnak legtávolabb határáig elhatott, kiterjedése mégis nagy részt felületes, s virágzása csak külfóny volt. Hiányzott a benső élet. A keresztyénség szive megfordult. Tévtanok és erkölcsi romlottság ütötték fel fejüket, s ezeket a vezetők és fők maguk mozditák elő önéletökkel és példájukkal. Némely gyülekezetek püspökei azon törekedtek, hogy magukhoz ránthassák a legfőbb hatalmat, s uralomtól és hírvágytól hajtva csak földi dicsőségért küzdöttek. A romlás egyre nőtt ; mig a pápaság lealázó rendszerében tetőpontra hágott, a római püspök legfőbb atyának, papa vagy pápának nevezte magát, s feltétlen tekintélyt követelt magának, minden a theologiára és egyházfegyelemre vonatkozó kérdések ellenőrzése és eldöntésében, ós ez által a babona, papi csalás és erkölcstelenség egy oly rendszerét alapitá meg, melynek szemlélése borzalmat gerjeszt. Azonban a romlottság nem tarthat örökké istenországában; előbb vagy utóbb tettre kel ellenében az erős visszahatás. A bűnbocsátó levelek árulása tetőpontját képezte a pápaság ez átkos rendszerének s felhívta a szintérre a hatalmas Luthert. Ismét szükség volt világosságra, mert a ker egyház sötétségbe volt burkolva, s végenyószettel fenyegetve. A keresztyénség folyama, míg útjában kü-