Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-23 / 34. szám

1074 akár részletessége, akár áttekinthetősége által. Ajánljuk is a többi tanodák igazgatóságainak figyelmébe. A kecs­keméti főiskolának a közép- és felsőtanodákra javaslatba hozott országos tőrvények kivánalmaihoz mért berendezé­sét a buzgó egyháztanács — az értesitő szerint — már megkezdette, amennyiben az iskolai könyvtárt rendeztette, a taneszközöket szaporította, a tantermeket teljesen kié­píttette, a természetrajzi gyűjteménynek és a nagybecsű, olajfestményekkel gazdagított képtárnak tágas helyisége­ket jelölt ki, a tanárok fizetését egyelőre 1000 ftra föl­emelte, végre a jogakadémiára nézve is — Kecskemét városával karöltve — megtette a szükséges intézkedése­ket, hogy az a miniszteri rendeletben megkívánt kellé­keknek képes legyen megfelelni. Ezen örvendetes és a kecskeméti egyháztanácsnak becsületére váló tények föl­sorolása után, az értesitő bevezetésében még említés té­tetik a mult évi vizsgálatok eredményéről, mely a követ­kező volt. Bírói vizsgára bocsáttatott a tanév végén 40 jogász, kik közül 7 megbukott. Érettségi vizsgára február végén 13-an, juliusban 48-an jelentkeztek, amazok mind letették a vizsgát, ezek közül 4 visszalépett, félévre vissza­vettetett 7, egész évre 5. Ami az értesitő további tar­talmát illeti, ebből a következőket látjuk jónak kiemelni. A tanári kar a lyceumban 12 rendes- és 5 melléktanár­ból, a jogakadémiában 5 rendes- és 1 segédtanárból állt. A tanulók száma a gymnasiumban 234 volt (tavaly 254), kik közül nyilvános 202, magántanuló 32, vallásra nézve helv. h. 126, ág. h. 17, r. kath. 46, gör. kel. 27, gör. kath. 1, zsidó 17, anyanyelvre nézve magyar 206, szerb 17, román 9, horvát 2 ; a jogakadémiában 226 hallgató volt (tavaly 208), ezek közül vallásra nézve helv. h. 89, ág. h. 13, r. kath. 100, gör. kel. 21, zsidó 3, anyanyelvre nézve magyar 208, szerb 10, román 6, horvát 2. Tan­eszközök: a főkönyvtár, mely 10,256 kötetből áll, a le­folyt évben gyarapodott 61 kötettel; az ifjúság könyvtá­rában van 1280 kötet, gyarapodott 19 kötettel ; a termé­szetrajzi gyűjtemény, mely egész újonnan rendeztetett be, szintén számos darabbal gazdagodott, úgyszintén a pénzgyüj­temény, a földrajzi és a természettani eszközök gyűjteménye, mely utóbbi jelenleg épen 100 darabból áll. Ami az in­tézet vagyoni állását illeti, bevétele 17,923 frt. 39 kr., kiadása 14,260 frt. volt. Az ösztöndíj-alapítványok összege 12.180 frt. A tápintézetben 60—65 ifjú nyert élelmezést; a tápintézeti pénztárba, melyből több szegénysorsu tanuló­nak összesen 592 frt. 60 krnyi segély osztatott ki, 612 frt. 92 kr. folyt be. Pályadijak fejében 104 frt. ós 2 db. arany, ösztöndijak fejében 733 frt. 35 kr., 3 db. arany és számos könyv osztatott ki. Ifjúsági egyletek : a szép­iralmi (talán szépirodalmi F) önképzőkör; a jogász-segélyző­egylet, melynek tőkéje 2023 frt. 56 krra rug, s mely 120 ftnyi segélyt osztott ki; a főtanodai énekkar és a főtanodai zenekar. 1X1 JL G JÉZUS KRISZTUS. Európa és Ázsia. Értekezés Kesab Tsander Seritől. — Olvastatott 1866. máj. 5-én Calcuttában. — (Folytatás.,) Jézus halála után mélyen érzék tanítványai meste­rük távozását; miután addig teljesen tőle függöttek, az ő világosságában éltek s az ő erejében voltak erősek, most le­vertek lőnek, s gyöngéknek s minden öubizalomtól meg­fosztva érezték magukat. Es mint a törzsről levágott ágak, bizonynyal el is száradnak hamar, ha egy nemes önbiza­lom s nagylelkű önfeláldozás ténye nem emeli fel újra bátorságukat. István vértanúi halála lett a jeladás, hogy elmenjenek és a világ előtt bizonyságot tegyenek arról, hogy ők egy nagy mester tanítványai. Ez eset, mint poly­vát szórt szét minden álhiveket, ellenben téritői munkás­ságra tüzelte az igaz tanítványokat. Az evangeliomot hirdetve járták be a szomszéd városokat és falvakat. Igy terjedt ki ama mozgalom, mely eddig csak Jerusálemre szorítkozott, egész Palaestinára. Az ő irányuk is most általánossabb lett. Corneliusnak, az első megtért pogány­nak megkeresztelése, ledönté a korlátokat zsidók és po­gányok között, s Krisztusnak általános egyházát feltárta különbség nélkül mindenki előtt. Az első pogány gyü­lekezet Antiochiában alakult, s ugyanez volt azon hely, hol a térítési munka kiterjedtebb mértékben kezdődött meg. A bölcs isteni gondviselés Antiochiát választotta ki a téritői tevékenység központjává, s valóban semmi más hely sem felelhetett volna meg jobban a célnak. Gazdag és fényes város, földirati előnyökkel, történeti hírnévvel, egyszersmind elsőrangú gyülhelye volt kelet és nyugot minden népeinek, s egy nagy kereskedelmi köztér, melyen minden törzsek képviselői egymással találkoztak. Joggal mondható, hogy a mi Róma volt a középkorban, a mi London és New-York jelenleg, az volt Antiochia azon korszakban, melyről most beszólunk: központja a tevé­kenység és az intelligentiának, a politikai és kereskedelmi mozgalmaknak, a miveltségnek ós a népközlekedésnek. E helyről hullámzott tova az evangeliomi igazság folyama min­den irányban, s Krisztus hivei, kik eddig csak egy zsidó felekezetet képeztek, itt nyerték a megkülönböztető, ke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom