Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-09 / 32. szám

van, és ez érzés: hogy önmagunk előtt némi szemrehányást érdemiünk, mert jót akartunk várni oly tanároktól, kik önmagukkal elhitették, hogy a panslavismus elősegítheti a protestantismus ügyeit, és kik készek voltak minden eszköz használatára, hogy a nagy Slávia eszméjét ébreszthessék. Igaz, hogy egyházkerületünk meg akarta különböztetni a tanárokat Nagyrőce és a gömöri esperesség azon tótajku lakosaitól, kiknek egyesség, béke ós barátság kellett magyarajku polgártársaikkal, ő tőlük Tárt segítséget azon rosz lelkek ellen, melyek a panslavismus képében a gymnasiumot megszállották. Vannak azonban kérdések, melyekben a nemzet jövendőjének szive ver, ilyeneknél a férfias jellemnek minden alkut kizáró határozottsággal résre állani kötelesség. Midőn hazánkban minden civilizáció vagy műveltség, melynek nemzeties jelleme nincs, legjobb esetben hasonlít azon levágott gyümölcsvirághoz, mely pohárban még egy-két napig ©lteng, de gyümölcsözővé soha nem leszen : akkor azon civilizáció, mely horgonyát hazánkban a magyarnemzetiség-ellenes mozgalmak fenekére veti, mást nem akarhat, mint hogy a magyar sírjára fektesse a követ, összecsapott ezen ellenséges elemekkel egyházkerületünk a gróf Tuhn-féle pátens idejében és biztos révbe vezette a nevelés ügyét, mindig nemes önérzettel lépett napfényre és bátran hivta föl a hont, hogy lásson és ítéljen autonom iskoláink iránya, szándoka, célja és tettei fölött. Nyíltan áll tehát most is előttünk a cselekvés tere. Ha a tisztelt egyházkerületi gyűlés a vizsgálati okmányokból meg fog arról győződni, hogy a rőcei gymnasium tanári kara a magyar haza ós nemzet elleni gyűlöletet, tanítás közben, közéletben és irodalmilag tanúsított, hogy ezen tanodából kikerült tanítók hasonló érzelmektől vezettettek, hogy a tanuló ifjúság szláv szellemét és a magyar elleni gyűlöletét tettek által nyilvánította: akkor ezen egyházkerület e gymnasiumot saját tanodájának többé el nem ismerheti, tőle a létezési jogot és engedélyt, melylyel fölruházta volt, elvonni és a tanodát beszüntetettnek nyilvánítani köteles. Nem engedheti, hogy a protestáns egyház autonómiájának oltalma alatt álló gymnasium rokonszenvei, a magyar nemzetiség elleni mozgalmak eszközeivé fordíttathassanak, mely mozgalmak Nagy-Rőcén máris oda értek, hogy további elnézés és a bajnak orvosolatlanul hagyása ezentúl egyházkerületünk oly bűnévé fajulna, melyért csak a meglakolás szomorú percében ébrednénk borzasztó, de késő megbánásra. A mi azon törvényjavaslatot illeti, melyet az oktatásügyi miniszter ur a középtanodákról készített, és a melyet vele együtt némely tudós országgyűlési képviselő maguknak a haladási elveknek oltalma alá helyezni akarna, elég legyen említenünk, hogy miután a magyar protestáns egyháznak az iskolák állítására és igazgatására nézve békekötések és országos törvény által biztosított jogait veszélyezteti, egyszersmind az általa kijelölt föltételeknek teljesen megfelelő középtanodák fölállítására, fölszerelésére és föntartására nem csupán a saját erejökre támaszkodható protestáns hitfelekezetek nem képesek, de nem képes arra maga az állam sem, sőt ily iskolák a műveltség és anyagi jólét legelőrehaladottabb fokán álló államokban átalánosságban sem találhatók föl, ilynemű törvény sem az oktatás vezetésére és az iskolák kormányzatára, sem a műveltség terjesztésére tettleges üdvös hatást nem gyakorolhat, sőt ellenkezőleg, a közművelődés nagy hátrányára, a létező protestáns gymnasiumok bezáratását és elpusztulását fogja maga után vonni. Egyházunk a kormány felügyeleti jogát azon határok közt kétségbe nem vonja, melyek az autonom kormányzat és a hivatalos felügyelet közt szükségkép fennállanak, ezen felügyelet tehát nem lehet protestáns népünk életén kivül álló gyámatyáskodás, mely a drágán fizetett tanárok nagy száma után, ezek előadásának az iskolábani fölolvasása nyomán meg akarja bírálni a tanítás gyakorlati voltát, holott ez csak mesterkélten növelheti az ismereteket, mint üvegház a délszaki növényt; protestáns középtanodáink tanrendszere pedig maga a tanszabadság, mely a népéletből fejlett ki; — rendszer alatt értü'k élesen meghatározott typust, értjük a szüksége alapelveknek mind léteiét, mind következetes átszövődését az egész oktatáson, oly tanárok közbenjárása mellett, kik az ismereteket saját velejükből át is tudják vinni a tanulók fogalmaiba. A szabad vizsgálódás elvére fektetett protestantismus kiválólag az értelemhez szól, azt minden tévedéstől gondosan meg kell óvni, nehogy kinövései felszívhassák a hit összes életerejét ; innét az iskolaügynek a protestáns egyház által lett fölkaroltatása, innét a protestáns értelmiség valamennyi embereinek hitsorsosi fölvilágositására, tanítására irányzott törekvései. A miniszteri javaslat a kormányt föl akarná ruházni mindazon teendőkkel, melyeket a protestáns középtanodáknál a község, az esperesség és az egyhárkerület közvetlenül vagy közvetve teljesítenek; midőn azonban fülűnkben cseng a pathos, melylyel nekünk leckét tartanak a miniszteri tenfelügyelők érdemeiről és üdvös hatásukról, mi egyszerűen az életre, eme leggyakorlatiabb oktatóra mutatunk, mely e tekintetben teljes kiábrándulást hozott országszerte; bizonyítván, hogy a felügyelet nem irott jelentésekben végeztetik be, és hogy a kormány közegei az autonom kormányzatot nem pótolhatják, sőt azon mérőt meg sem üthetik, melylyel az autonom egyház közegeit meg szoktuk mérni. Protestáns nevelési mozgalmunk előrehaladása nem ok, hanem okozat, mi nem állunk kivül a nép életén, mint az oktatásügyi miniszter a középtanodákról szóló törvényjavaslatával, mi nem is akarunk kivül állani. A mi iskolai életünk protestáns népünk élete, ós az ő szüksége a mi szükségünk. D® oktatásügyi miniszterünknek ugy látszik szokása az óramutatóra ráfogni hogy azért van dél, mert a mutató tizenkettőn áll, pedig azért majd áll tiz3nkettőn, mivelhogy dél van. Ahoz nem sok jóserő kell, hogy párhuzamot vonva a szellem elláthatlan ereje és a cselekvés szűkebb köre között, számot vetve a szolgálatunkra álló anyaggal, előre láthassuk, miszerint tanügyi viszonyaink életerős javulása erőltetéseket, rögtönzéseket nem tűr, és hogy az, ki a közoktatás miden anyagi és szellemi hiányain egyszerre segíteni akar, ki az autonom egyházat autonom nevelési rendszer nélkül képzelheti, az veszélyes illusi óban él, az a műveltség vezóreszméit oly annyira magához öleli, hogy elfojtja. Azért bízzunk is csilagzatunkban és a bizodalom horgonyát azon kitürés és áldozatkészség fenekére vetjük, melyet a protestáns egyház iskolai is tápolásában mindig tanúsított, hiszszük egyszersmind, hogy az országgyűlés, a parlamentárismus annyi szélvészszel megvívott hajójáról nem fogja lerántani a tanszabadság lobogóját. Egyébiránt jó példával előmenni kívánván azon érzetem kifejtésésében, hogy mindent, mit oktatási ügyünk segélyezésére teszünk, a protestantismus szoros érdeke múlhatatlanul követel, az eperjesi tanítóképezde jövő évi szükségeire megint ezer forintot, a nyolc esperességekben egyegy néptanító 50 forint jutalmazására négyszáz forintot, és az uj-lesznai iskolákra száz forintot ajánlok ós ezennel az egyházkerületi gyűlést megnyitottnak nyilvánítom. E beszéd első részét bizonyára minden hazafi a legnagyobb elismeréssel és méltánylással fogja olvasni, második része azonban csakis annyiban érdemel figyelmet, csakis annyiban érdemelte, meg, hogy lapunk különben is