Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-01-25 / 4. szám

áldása következtében Krisztusnak, vagy jobban mondva istennek testévé és vérévé változik által, hogy a bűnöknek a pap előtti meggyónása, a papnak a gyóntatószékből nyújtott absolutioja mennyire szükséges az örök kárhozat kikerülése, s az örök üdvösség elnyerhetése érdekéből; sőt legújabban előadják még azt is, hogy az a gyarló öreg ember, kit időnkint a pápai székbe ültetnek, az csalódhatlan, annak tanításait, parancsait isteni [tanok- s parancsokként kell fogadni s teljesíteni. S mind e tanításokhoz hozzá teszik, hogy ezek felett nem szabad okoskodni, nem kételkedni, mert a legártatlanabb kételkedés is az ördög sugallata, s oly hurok, mely által az illető az örök kárhozat örvényébe sodortatik. Az ártatlan gyermeki kedély befogadja mind e tanításokat, mert hiszen melyik gyermek ne borzadna attól az örökké égő, s a rut fekete ördögök által folyvást élesztett tűztől, de meg az az ártatlan gyermek hogy képzelhetné, hogy azok a komoly, kegyes, szent emberek, kik neki ezeket tanítják, s kik az ő lelki jólétéért üdvösségéért oly önzetlenül látszanak érdeklődni, — hogy azok előtte nem igaz dolgot hirdetnének. Hogy be ne fogadná e tanításokat a gyermeki kedély ? sőt oly drága kincseivé lesznek ezek a gyermeki kebelnek, melyhez hasonlókat többé az élet soha de soha nem ad. Jön azonban a gyermek beljebb az életbe. A a képzelődő tehetség mellett kezd fejlődni az értelem is. Hallja beszélni a vallásos dolgokról atyját, nálánál idősebb ismerőseit, tanul egy kis természettant, történelmet, bölcsészetet, majd olvas az „Index librorum prohibitorum" által megnevezett könyvekből, olvas naponkint egy-egy hírlapot: és egy egészen uj világban látja magát, egy uj nap kél fel lelkében, a mely nemcsak világit, de egyszersmind éget és perzsel, leperzseli az ifjúi léleknek legnemesebb hajtásait. Ha a gyermeket csak csekélységek -ben is megcsalja az, kit ő szeret, tisztel, kiben ő feltétlenül bízik; ha az apa vagy anya elég meggondolatlan, hogy gyermekének valamely értéktelen birtokát értékesnek állítsa s ez által gyermekét egy ideig édes csalódásban ringassa; vagy annak bizonyos feltétel mellett valamely kedves dolgot igér, s mikor teljesíteni kellene, megtagadja: láttátok-e a gyermek fájdalmas szemeiben, s szemén keresztül lelkében, azt a nagy rázkódást, melyet ő ez által szenvedett ? Minden csalódás egy-egy angyalt röpit ki az ifjúi kebelből, s egyengeti oda az utat egyegy ördög előtt. Hát mikor egész múltja csalódássá, hazugsággá lesz, mikor a modern civilisatio Lucifere (eredeti értelműkben véve a lux és fero szavakat) előjő, és kimutatja előtte, hogy mindaz, mit azok a szent férfiak neki drága kincs gyanánt adtak, mit ő félénken őrzött, s nemcsak a földi, de a túlvilági örök boldogsághoz is biztos értékű utalványként tekintett, hogy az csak fapénz, shogy azzal azon szent férfiak által öntudatosan rászedetett, hogy az a nagy gondoskodás, melylyel körülötte azon kegyes arcok oly önzetlenül látszottak forgolódni, nagyon is nagy önzésből, a józan felvilágosultság elfojtásának, s a papuralom további fentartásának érdekéből származott: ki számithatná fel, mily rombolás tétetik a kebel szentélyébeu, miként tapostatnak le a lélek legnemesb tulajdonságainak, az őszinte becsületességnek, az egész életet bezománcozó jellemnek csirái? Mit beszélsz később az oly embernek szent eszmékről, miért kívánod, hogy azokért lelkesüljön, küzdjön, áldozzon, ki alig hogy az életbe kilépett, alig hogy szemei a mai müveitség sugárainál megvilágosodtak, csalatva látta magát mindenben, mi neki szent volt, kinek egy elvesztett életboldogság emlékei tesznek tanúságot a felől, hogy embereknek hinni, emberek szavába bizni nem lehet, mert még azok is, kik legkegyesebbeknek látszanak, egészen mást hisznek s mást éreznek, mint a mit beszélnek, s készek önzésből, aljas földi érdekből még azt is, mi az ember előtt legszentebb, az igazságot megtagadni, meghamisítani. Az ily ember önzőnek, csalónak látja az egész világot, önérdek által vezettetni az emberek legjobbjait is: miért képezne ő csupán kivételt — gondolja magában, — miért tenné ő csupán eleibe a közjót magánérdekeinek? miért ne hallgattatDá el keblében a lelkiismeret szavát, a becsületesség parancsát, ha az érdek ugy kivánja? Lelkiismeret, becsületesség, jellem, nemzet, haza, Isten, örökélet, túlvilági jutalom: mi ez ? Fapénz! — viszhangozza a gyermekkori babonás hitből kiábrándult sivár kebel, — fapénz, mely bolondnak, gyermeknek jó, de okos ember él az énnek s a jelennek! Ha akár mint egyes, akár mint egyház nevelni akarsz, vigyázz! ne hazudjál soha. Talán lesznek növeltjeid között, kik még gyengék, s tejnek italával kell őket táplálnod, talán ovakodnod kell, hogy a kiket fel akarsz világosítani, a hirtelen jött nagy világositás miatt meg ne vakuljanak; de azért ne