Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-01-18 / 3. szám

iák, hogy elhatározták, miszerint saját előnyeik mellöztével pnsztán az egyház nyugalmára, a keresztény nyáj üdvére, az összes földkerekség veszedelmére fordítják figyelmüket (Következnek az apostoli iroda szokásos curialis megerő­sítései.) Kelt Szent Péter.;él, Rómában, az ur 1873. évé­ben május 28-án, pontificatusunk 28-ik évében. Ezen okmány, mint mondók, nagy mozgalmat szült a sajtóban, többek közt a bécsi lapok tekintélyesebbjei is, melyek mind hitelesnek tekintik ez okmányt, sokat fog­lalkoznak ezzel, és közülök több kifejezte már azon élénk óhaját, hogy vajha Bismark herczegnek minden ezen ügy­ben teendő lépései, a mi külügyministerünk részéről is hű támogatásban részesülnének. A bécsi lapok ezen óhajtásait illetőleg a szerdai Pesti Naplóban egy félhivatalosnak látszó toll ezeket vá­laszolja : Ezzel szemben kettőt mondhatunk : első az, hogy a „K. Ztg." közleményének hitelessége korántsem oly két­ségbevonhatatlan, mint a hogy Bécsben sokan állítják, második az, hogy Andrássy gróf mind a monarchia méltó­ságát, mind az ügy fontosságát remélhetőleg jobban is­meri, sem hogy ily kérdésben akár más állam eljárásától, akár az oly esetlegtől tegye függővé magatartását, a mi­lyennek az említett közlemény megjelenését, legyen az va­lódi vagy koholt, tekintenünk kell. Valóban ugy áll a dolog, hogy külügyi kormányunk ez ügyben már jó régen és függetlenül foglalt állást, a mennyiben Rómában, mind a Vaticánban, mind a Qui­rinalén kifejezte a leendő pápaválasztás módja iránnti óhaj­tását. Kijelenté pedig egész világosággal, hogy nagy súlyt helyez arra, hogy a választásnak helye, ideje ós módja tekintetében a canoni jogtételek és a hagyományos szo­kás minden pontja a legszigorúbban megtartassanak; s megértette mind a két helyen azt is, hogy e tekintetben netalán mutatkozó eltérést igen sajnosnak kellene tekin­teni azon okból, hogy az esetleg arra kényszerithetné Ausztria-Magyarország kormányát, hogy a nem rendes uton történt választás érvényét el ne ismerje. Ez cabinetünk rég megállapított magatartása, mely a monarchia érdekének és méltóságánek szintúgy megfelel, minta hogy támagatásul szolgálhat minden barátságos ha­talomnak, mely velünk hasonló álláspontra helyezkedik. — Egyéb tekintetben is — különösen a mi a vetó jogát illeti — remélhető, hogy Andrássy gróf ura lesz a dele­gatiókban adott szavának, mely szerint soha sem fogja ő felségének tanácsolni, hogy valamely jogról, mely őt meg­illeti, lemondjon. Ez irány helyes, ha Bismarck hercegével azonos, de helyes volna akkor is, ha nem találna azonos lenni a német cancellár eljárásával, s ezt azért szeretjük különösebben kiemelni, mert ellensúlyra szorul némely bécsi lap azon furcsa magatartása, mely monarchiánk külpolitikájának mindenféle súlypontot szeret adni, csak egyet nem, amely legtermészetesebb : a saját magunk érdekét és elhatározási szabadságát. KÜLÖNFÉLÉK. * Székely-Udvarhelyről irja nekünk Szakács Mózes : A székely-udvarhelyi reformált collegiumban tanár-beköszöntés történt e hó 10-dikén, elfoglalván tanszékét Bod Károly atyánkfia. E tanszékhez a bölcsészet, magyar és német irodalom van kapcsolva. Az ünnepély lefolyása igen egyszerű volt. Megnyitotta a^ iskolai ifjú­ság közéneke, természetesen orgonakisérettel. Ezt követte az iskolai énekkar egy darabja. Imát mondott K i s Ferencz tanár. A beigtató tisztét végezte Nagy Lajos iskolai gondnok. Székfoglaló értekezést olvasott az illető. Elfogadó beszédet tartott K o r o n d i Mózes igazgató. Az egész ünnepélyt bezárta az ifjúsági zenekar. A dél­után eltelt az igazgató vendégszerető asztalánál. Előttem e napnak ténye fontos, mert már collegiumunkban is van — istennek hála — a magyar és német irodalom­nak állandósított tanszéke, de emlékezetes e nap még azért is , mert a protestáns iskolák tervszerű pusztításának e magasztalt korszakában vigasztaláskép­pen neszét vettem, hogy az udvarhelyi collegium aligha hajlandó beléegyezni abba, miután némely hírlapi cikkező oly igen sovárog, hogy t. i. őtet valami bölcs fogással a halottak országába küldjék, arra pedig, hogy divatos hazafiságból öngyilkos legyen: épen semmi kilá­tás. Ezt vedd tudomásul velem együtt te is tisztelt olvasó-Záradékul megjegyzem, hogy beköszöntött tanár atyánkfia tanári működését még a mult évi novemberben meg­kezdette volt, még pedig a tanári kar sürgető felszólítása következtében. Örömmel vesszük mi is a t. közlőtől azon hirt, hogy egy oly fontos ponton, mint Udvarhely, nem haj­landók az illetők a műveltség ezen egyik előbástyáját feladni, sőt mint e tudósításból is látjuk, igyekeznek azt a mai kor kívánalmainak megfelelőleg berendezni; szapo­rítják egyfelől a tanszékeket, másrészt mint tudjuk, eme­lik a tanári fizetésekec. Nagyon helyesen! Nekünk pro­testánsoknak háromszáz éves hivatásunk az, hogy az időnkint támadó nehézségektől ne rettenjünk vissza, de igyekezzünk azokat legyőzni. Megemlitendőnek véljük azonban másrészről, hogy a protestáns iskolák tervszerű pusztításának volt már Magyarországon kedvezőbb kor­szaka is, mint a mostani. Ha a kertész a csenevész fattyuhajtásokat lemetszegeti, még azért ne fogjuk rá. hogy pusztítja a fát. * Alulírott tisztelettel hozza köztudomásra, hogy „Apozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-b e n" cimü munka az igért határidőre azért nem jelenthetett meg, mivelhogy terjedelme 10 ív helyett 17 ivet fog tenni, miért is bolti ára 1 forint 50 kr leend. Bán­falva, január 8. 1874. Rác Károly, református lelkész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom